Foci - Az AS Roma szupertehetsége visszautasította a futballvilág egyik legmérgezőbb alakjának ajánlatát
Az AS Roma szupertehetsége visszautasította a futballvilág egyik legmérgezőbb alakjának ajánlatát
Fotó: Europress/AFP

Az AS Roma szupertehetsége visszautasította a futballvilág egyik legmérgezőbb alakjának ajánlatát

Takács MártonTakács Márton
2019/02/21 12:46

 Nicolò Zaniolo az AS Roma és az olasz futball egyik legnagyobb ígérete. A 19 éves támadó középpályás tavaly nyáron igazolt az Internazionalétól a fővárosiakhoz a Radja Nainggolan-üzlet részeként, azóta pedig szabályosan berobbant, és az idény nagy felfedezettje lett. A Serie A-ban lejátszott eddigi 15 mérkőzésén szerzett három gólt, és ezzel történelmet írt, Francesco Totti óta ő a legfiatalabb játékos, aki legalább három találatnál jár az olasz labdarúgó-bajnokságban. Élete első élvonalbeli idényében.

Már a Bajnokok Ligájában is letette a névjegyét, a Porto elleni nyolcaddöntős párharc első felvonásán az AS Roma 2-1-re győzött hazai pályán, a Farkasok két gólját Zaniolo lőtte, Iker Casillasnak. Kitűnő fizikai adottságokkal bír, 189 centiméteres magasságához erős testfelépítés párosul, amit jól tud használni a párharcokban, ereje mellett pazar technikai képességgel és cselezőkészséggel is rendelkezik.


Ezzel a duplájával újabb mérföldkőhöz érkezett, Zaniolo lett a legfiatalabb olasz focista, aki egy meccsen legalább két gólt lőtt a BL-ben: 19 évesen és 225 naposan.

Az idényben eddig 23 mérkőzésen kapott lehetőséget, összesen öt gólnál és két gólpassznál jár. Nem csoda, ha pazar teljesítményére a leghírhedtebb játékosügynök, Mino Raiola is felfigyelt. Az ő ügyfelei közé tartozik többek között Zlatan Ibrahimovic, Paul Pogba, Mario Balotelli, Marco Verratti, Gianluigi Donnarumma és Romelu Lukaku is. Híresen nagyszájú, borzasztó stílussal rendelkezik, ami még önmagában nem lenne olyan nagy baj, ahogy az sem feltétlenül (de igen), hogy beszól mondjuk Paul Scholes-nak is. 

Viszont ő az egyik olyan gátlástalan vércse, aki miatt olyan magasra szökött a játékosok ára, olyan nagyra strófolja fel védencei értékét, amellyel eurómilliókkal többet tud kisajtolni srácai új klubjaitól. Amikor Paul Pogba a Juventustól visszament a Manchester Unitedhez, Raiola 25 millió (!) eurót kasszírozott. Sokszor miatta húzódnak el olyan sokáig a tárgyalások, hiszen minél drágábbért tudja értékesíteni labdarúgóit, annál több jutalékot szakít le ő is az üzletekből. Gátlástalansága nem ismer határokat, talán nem véletlen, hogy a fenti névsor alapján több olyan focista tartozik hozzá, akiknek viselkedésben ő szolgálhat mintául.

Pogba ügynöke beszólt a franciát kritizáló Scholes-nak | Hosszabbítás

A Manchester United középpályása, Paul Pogba ügynöke, Mino Raiola visszaszólt Paul Scholes-nak, aki kritizálta a francia MU-ban nyújtott játékát. Az MU borzasztó teljesítményt nyújtva kapott ki a Brighton otthonában a Premier League 2. fordulójában szombaton.

A La Gazzetta dello Sport, a Football Italia és a calciomercato.com szerint Raiola megkörnyékezte Nicolò Zaniolót is, szeretett volna az ügynöke lenni, de a tini édesapja, Igor - a Genoa korábbi csatára - hallani sem akart a dörzsölt fickó szolgálatairól, és elmondta neki, hogy nem tartanak igényt a segítségére, fia marad jelenlegi képviselőjénél, Claudio Virorellinél. Nicolò is ehhez tartja magát, ami igen érett gondolkodására vall, valószínűleg nem sokan mondtak még nemet Raiolának, pláne ilyen fiatalon. 

Ha így folytatja, semmi szüksége nem lesz Mino Raiola segítségére, a pályán nyújtott teljesítménye bőven elég lesz ahhoz, hogy jobbnál jobb szerződéseket harcoljon ki. Az Inter vezetői pedig sokadszorra foghatják a fejüket, hogy ismét simán megváltak egy óriási tehetségtől. Zaniolo előtt  könnyedén lemondtak Philippe Coutinho, Andrea Pirlo, Clarence Seedorf, Fabio Cannavaro, Roberto Carlos, Dennis Bergkamp és Leonardo Bonucci játékáról is, akik aztán máshol lettek világsztárok.

Azért nem mindenki bolond az Internél sem, Stefano Vecchi, a milánóiak Primavera-csapatának egykori edzője szerint Zaniolo "a minőség és az energia keveréke, olyan, mint Steven Gerrard, vagy Frank Lampard voltak."

Hozzászólások