Foci - Adjuk már meg ennek a válogatottnak, ami a kéziseknek és hokisoknak kijár!
Adjuk már meg ennek a válogatottnak, ami a kéziseknek és hokisoknak kijár!
Fotó: MTI

Adjuk már meg ennek a válogatottnak, ami a kéziseknek és hokisoknak kijár!

Mártha BenceMártha Bence
2019/03/24 09:39
Nem fair a magyar válogatottal szemben, hogy nemcsak a magyar labdarúgás, de a TAO-korszak minden nyűgjét is leveri rajta a közvélemény, és nemcsak sokan ellene drukkolnak, de még azt a tiszteletet sem kapja meg, amit sok más magyar válogatott igen. Akkor sem, ha rászolgál. 

A Szlovákia elleni vereség és a horvátok elleni második meccs között eltelt idő két dologra világított rá. Az egyik, hogy a magyar szurkolók, újságírók és önjelölt szakértők között még mindig sokan vannak, akik képtelenek a magyar labdarúgás helyzetének megfelelően kezelni a válogatottat. A másik, hogy már nemcsak a klubfutball, hanem a válogatott is politikai ügy lett.

A küzdés alap voltA küzdés alap volt Fotó: MLSZ

A szlovákiai vereség interpretálása sok helyen tartalmazta a kikerülhetetlen tényeket, miszerint a szlovákok jobbak nálunk úgy egyénileg, mint csapatszinten, és hogy óriási bravúr lett volna még a pontszerzés is, de pozitívumokról nagy kevés szó esett. Sőt, hogy a második fenti pontot is idevegyük, sokan kifejezett kárörömmel nézték a magyar válogatott vereségét.

Még mindig nem tudjuk, hol a helyünk

Úgy néz ki, a magyar labdarúgó-válogatottat nem illeti meg az a két lábbal a földön álló, értük, és nem ellenük aggódó közhangulat, mint a jégkorong-, kézilabda-, vagy éppen kosárlabda-válogatottat. A futballistáinknak vereség után nem jár pozitív szó sem a küzdésért, sem a jó elgondolásokért, erős 20-30 percekért, így nyilván azért sem, ha mindent beleadva kikapnak egy náluk erősebb csapattól.

MegfeszültünkMegfeszültünk Fotó: MLSZ

Megcirógatjuk - nyilván teljes joggal - a kéziválogatottat, amikor alig kap ki Dániától, babusgatjuk a jégkorongozókat a majdnem-feljutás után, örülünk, hogy a kosarasok csak szűken kapnak ki Litvániában, de valamiért a futballistákkal könyörtelenek vagyunk. Nem is próbáljuk leplezni, hogy nem féltésből vagyunk velük szigorúak, hanem egymás szavába vágva kutyázzuk őket, csak mert nem tudták borítani a papírformát.

Pedig Szlovákia ellen egyáltalán nem volt kétségbeejtő a magyar csapat játéka. Klasszik kiscsapat vs nagy(obb)csapat meccs volt: egy elcsúszásból kaptunk egy gólt, aztán mentünk az egyenlítésért, és megkontráztak minket: tükörsima 2-0.

De volt elképzelésünk a játékunkat illetően, ráadásul elég ambíciózus, és amennyit tudtunk, a pályára is tettünk belőle. Annyit feltétlenül, hogy látsszon, mi lenne a terv. Voltak kimondottan jó periódusaink, és kétszer is csak a szerencse mentette meg a szlovákokat az egyenlítésünktől. Ez végül nem jött össze, de nem azért, mert nem tudtuk, hogyan lehetne, vagy ne próbáltuk volna tiszta erőből. Hanem mert jobb volt az ellenfél, és mi ezt bármelyik válogatottól el tudjuk fogadni, csak a futballistáktól nem.

Kis mankó a pozícionáláshoz

Az első Eb-selejtezőnk csak azok számára volt vállalhatatlan, akik még mindig nem tudják elhelyezni a magyar futballt Európa térképén, és ebben még az sem segített nekik, hogy a negyedik kalapból húzták ki a válogatottat a sorsolásnál. Egy kis szerencsével becsúszhattunk volna a harmadik kalapba, de az pont olyan önámításra lett volna csak alkalmas, mint a 2016-os, előzmény és utóhatás nélküli Eb-szereplésünk.

Negyedik kalap, annak is az aljaNegyedik kalap, annak is az alja Fotó: MLSZ

Nézzük csak meg jobban azt a negyedik kalapot, azaz azokat a csapatokat, akikkel nagyjából egy szintre helyezett minket az UEFA. Szlovénia az utóbbi években járt Eb-n és vébén is, az első meccsre nevezett kezdőjükben öt játékost stabil kezdő a topligákban. Görögország hasonló, Románia szintén, de a fél albán válogatottat is a Serie A kezdőiből szedte össze a kapitányuk. Az észteknél és a litvánoknál jobban állunk, Ciprussal kb. egálban vagyunk.

Fordítsuk le: ötvenöt csapat indult el az Eb-selejtezőkben, és mi egyértelműen az utolsó harmadban vagyunk az erősorrendet tekintve. Ebből az alapállásból kell mindent nemcsak szemlélni, de értékelni is.

A szlovák válogatott kezdője gyakorlatilag kizárólag topligás játékosokból áll, miközben mi egy kapust és egy védőt tudunk felmutatni a Bundesligából, Gulácsin és Orbánon kívül van egy gyakrabban, illetve egy alig játszó cserénk topligákból. Innen kell nézni a dolgokat, és máris nem tűnik olyan szörnyűnek, hogy Nagyszombaton az ellenfél térfelén csak elvétve tudunk három passzt egymás után fűzni.

Vasárnap leszünk szívesek szurkolni!

Teljesen megértjük a TAO-rendszer miatt berzenkedőket, a klubfutballra elperzselt közpénzek minden józanul gondolkodó állampolgárnak csípik szemét, de ezt a válogatotton kárörömmel leverni ostobaság. A futball helyzete nyilván teljesen más, mint a többi, közpénzből szintén gazdagon kistafírozott látványsporté, de ellendrukkerré válni annak ellenére hülyeség, hogy nem az ellenzék kezdte a szekértáborok kérlelhetetlen elszigetelését, illetve azt a kifacsart gondolatmenetet, hogy az egyik oldalon minden jó, a másikon pedig semmi.

Annyi a dolgunk, hogy szurkoljunk nekikAnnyi a dolgunk, hogy szurkoljunk nekik Fotó: MLSZ

A horvátok elleni kezdő sípszóig elfogadható, ha valakit bosszant a közpénzből épített Fradi-stadion, vagy a közpénzből fizetett futballisták látványa - főleg, ha lerohad alatta a metró, amivel a meccsre megy, vagy a Nagyvárad térnél a stadion helyett a Heim Pál kórház felé pillant (még inkább, ha sétál a Klinikáktól) -, de nem a magyar válogatott az eszköze a tiltakozásnak. 

A magyar válogatottal kapcsolatban meglehetősen egyszerűek a játékszabályok: aki szereti a futballt, és szereti a hazáját, az szurkol neki. Főleg, amikor a vb-döntős ellen kiteszi a szívét a pályára, még ha el is bukik a végén. Próbáljunk ma így. 

Hozzászólások