Foci - A pocsék idegenbeli mérleg és az Atlético védelme okozhatja Arséne Wenger vesztét
A pocsék idegenbeli mérleg és az Atlético védelme okozhatja Arséne Wenger vesztét
Fotó: Europress/AFP

A pocsék idegenbeli mérleg és az Atlético védelme okozhatja Arséne Wenger vesztét

Németh DánielNémeth Dániel
2018/05/03 16:57

Arséne Wenger csütörtökön az Atlético Madrid elleni labdarúgó Európa-liga-elődöntő visszavágóján pályafutása 250. európai kupamérkőzésén ül majd a kispadon, és könnyen lehet, hogy ennél már több nem is lesz, a londoni mérkőzés 1-1-es döntetlennel zárult, így az Ágyúsok várhatják kedvezőtlenebb helyzetből a madridi összecsapást.

Az első felvonás a várakozásoknak megfelelően a stílusok csatáját hozta, ráadásul a mérkőzésből 10 perc sem telt, amikor az Atlético Sime Vrsaljko kiállítása miatt emberhátrányba került. Ebből adódóan valószínűleg senkit nem lepett meg, hogy az Arsenal 76%-ban birtokolta a labdát, és 28-szor vette célba Jan Oblak kapuját. Az már más kérdés, hogy ebből csupán öt talált kaput, gól pedig egyedül Alexandre Lacazette pazar megoldásából született.

Az Atlético szokása szerint csúszott-mászott, a találkozó legvégén Laurent Koscielny kapitális hibája után pedig az egyenlítő találatot is megszerezte a madridi csapat, többek között Antoine Griezmann zseniális helyzetfelismerésének köszönhetően. Mindezt úgy, hogy a kiállításon felül még Diego Simeone sem segíthette csapatát az oldalvonal mellől, reklamálás miatt ugyanis a játékvezető egészen a lelátóig száműzte a felbőszült argentint.

Wenger a maga 250 meccsével az örökranglista második helyén áll az edzőként megvívott nemzetközi meccsek tekintetében, egyedül régi és egyben legnagyobb riválisa, Sir Alex Ferguson (269) előzi meg ebben a tekintetben. A leköszönő - ám egyelőre vissza nem vonuló - vezetőedzőt meg is kérték, idézze fel a számára legkedvesebb nemzetközi meccsét. Wenger ezt készséggel megtette, a 2006-os madridi meccsét pörgette vissza képzeletben.

Az Arsenal Thierry Henry góljával 1-0-ra nyert a Bernabeu-ban (ők lettek az első angol csapat, amelyik idegenben verte a Realt), majd egészen a döntőig meneteltek, ahol emlékezetes mérkőzésen, 2-1-re kikaptak a Barcától.

Az 1-0-s győzelem ismét elegendő lenne Madridban, még ha ezúttal másik stadionról, másik csapatról is van szó. "Pontosan tudjuk, mit kell tennünk, ami elég nagy előny" - mondta Wenger. "Gólt kell szereznünk, és világosan meg kell határoznunk, milyen felfogásban megyünk neki a meccsnek. Egyedül azt nem tudhatjuk biztosan, hogy az Atlético is hasonlóan játszik-e, avagy óvatosabb taktikával, kontrákra építve. Az Atlético hazai gól nélküli sorozatának is véget kell valamikor vetni. Az első meccsen sok helyzetünk volt, most is erre lesz szükség."

A közelmúlt statisztikái nem sok jót ígérnek az Arsenalnak, amely a Premier League-ben idén minden idegenbeli mérkőzését elveszítette. Ez Angliában az első négy osztályt tekintve példátlan. Az Arsenal nem igazán szeret Spanyolországban fellépni, 15 meccsből csak kettőt nyert meg, a legutóbbi hétből pedig ötöt elveszített és két döntetlent ért el.

Ráadásul Madridban különleges bravúrnak számítana a győzelem, ugyanis a nemrég átadott Estadio Metropolitanóban január óta még csak gólt sem tudtak rúgni az ellenfelek. 

000_14D0HK.jpgFotó: Europress/AFP

A másik ágon a Salzburg 2-0-s hátrányban fogadja az Olympique Marseille együttesét. A két csapat már a csoportkörben találkozott egymással, a franciaországi gól nélküli döntetlen mellett Salzburgban 1-0-s hazai siker született.

Az osztrákok ezúttal is bízhatnak a hazai pályában, ugyanis 2016. novembere óta nem kaptak ki saját közönségük előtt, igaz, ezúttal legalább két gól kell a továbbjutásukhoz. A Salzburg története során csak egyszer volt érdekelt európai kupa elődöntőjében, a német Karlsruhéval szemben egy idegenbeli 1-1-gyel jutott tovább, majd a finálét elbukta az Internazionaléval szemben. Az OM története során harmadszor juthat be a második számú európai kupa döntőjébe, nyernie viszont még nem sikerült: 1999-ben a Parma, 2004-ben a Valencia vitte el a trófeát.

Európa Liga, elődöntő, 2. mérkőzések, csütörtök:

Atlético Madrid (spanyol)-Arsenal (angol) 21.05 (az első mérkőzésen: 1-1)
Salzburg (osztrák)-Olympique Marseille (francia) 21.05 (0-2)

MTI + Hosszabbítás

Hozzászólások