Vívás - "A kardvíváshoz elkél a rafkósság" - interjú Márton Annával
"A kardvíváshoz elkél a rafkósság" - interjú Márton Annával
Fotó: hunfencing.hu

"A kardvíváshoz elkél a rafkósság" - interjú Márton Annával


2015/03/16 15:49

Márton Anna, a magyar női kardválogatott legfiatalabb tagja ugyan még csak 19 éves, de amellett, hogy junior világbajnok és háromszoros junior Európa-bajnok, a felnőtt mezőnyben is eredményes: bronzérmet nyert az idei belgiumi Világkupa-versenyen. Még csak most lesz felnőtt korú, de már most a világranglista 19. helyén áll. Vele beszélgettünk a vívásról, önmagáról, múltról, jövőről és idei céljairól.

- Mikor indultál először felnőtt világkupán, és mennyire ment nehezen az átállás a junior mezőnyből a felnőttbe?

Szerencsére ez nálam korán eljött, nagyon fiatalon, már kadett koromban ott voltam a nagyok között. Mások nem szoktak ilyen korán felnőttekkel versenyezni, ezért eleinte nem is ment túl jól a dolog a nagy korkülönbség miatt, de mostanra, mikor valóban belépek a felnőtt mezőnybe nagy előny lesz, hogy ehhez már hozzá vagyok szokva és nem most kell átszoknom. Ott is vannak már jó eredményeim, februárban harmadik lettem a genti világkupán. Úgy tűnik, mostanra beért, hogy kisebb korom óta folyamatosan a felnőttekkel versenyzek, úgyhogy nem lesz nehéz az átállás.

- Mik a legnagyobb különbségek a felnőtt, illetve a junior korosztályban?

Nehéz összehasonlítani a kettőt. Egyértelmű különbség, hogy a felnőttek sokkal erőteljesebbek, gyorsabbak, dinamikusabbak. Ami sokat számít a vívásban az a rutin, ráadásul ez ugye "észsport" is, az öregebben sokkal rafináltabbak. A felnőtt versenyek után nem is szeretek a juniorokkal versenyezni, mert nem könnyű visszaállni, hisz hozzá vagyok szokva a gyors víváshoz, így vissza kell lassulnom. A junior mezőny is tud kellemetlen lenni, mert az ellenfelek igen kiszámíthatatlanok - azt hinnéd, a veled szemben álló nem csinál meg semmit, aztán váratlanul úgy meglep, hogy ráfázol. A felnőttek között azért persze nehezebb.

- Napi hány órát edzel? Mire jut még időd a vívás mellett?

Minden nap két edzésem van, edzésenként 2,5 óra, tehát alsó hangon öt óra. És ez csak az edzés, ebben nincs benne az utazás, öltözködés, stb., tehát tulajdonképpen a fél napomat az egyesületben töltöm. A másik felében alszom egy keveset, néha eszem is, a maradék időmben pedig tanulni próbálok, mert most kezdtem el az egyetemet (BME, biomérnök szak - a szerk). A gimnázium és az egyetem között is olyan nagy különbség van, mint a juniorok és a felnőttek között. Nehéz összehasonlítani a kettőt, kicsit még meg vagyok szeppenve, pedig figyelmeztettek rá, hogy nem ugyanaz a kettő. Szóval próbálkozom az egyetemmel, ezen kívül semmit nem csinálok. Hétvégenként, ha nincs verseny, szeretek a barátnőimmel kikapcsolódni, moziba vagy állatkertbe menni, szóval bármit.

- Mit tartasz a legfontosabbnak egy-egy felkészülés során?

Nehéz válaszolni, mert nagyon sok mindenből tevődik össze ez a sport. Van mentális, technikai és fizikai része is, ha valamelyik hiányzik, akkor már rossz az egész felkészülés. Ha nem jó a fizikumom, lehet akármilyen jó a technikám, nem bírom az asszót szusszal. Ha a fizikumom rendben van, de nem vagyok ott technikailag, akkor nem találom el az ellenfelet, mert kivágok a pást szélére. Ha esetleg mentálisan nem vagyok ott teljesen, akkor kizökkent az ellenfél, nem tudok rendesen koncentrálni és veszítek. Egyik összetevő sem hiányozhat.

02

- Ha egy kardvívó legfontosabb tulajdonságait kellene felsorolnod, mik lennének azok?

Azt hiszem, hogy az élsport űzéséhez nagyon jó mentalitás, hihetetlen nagy győzni akarás és teherbírás kell, és nyilván fontos, hogy szeresd is, amit csinálsz. Szeretni kell a sportot, amit választasz, a mentalitással meg vagy együtt születsz vagy nem. Van, aki művésznek születik, van aki sportolónak. Én szerencsére sportolónak. :) Talán ez, a mentalitás a legfontosabb, de nem csak egy karozónak, hanem minden élsportolónak.

- És miért pont a kardot választottad? A tőr és a párbajtőr eszedbe sem jutott?

Igazából nem volt rá lehetőségem, így eszembe sem jutott. Általános iskolában volt egy vívószakkör, de ott csak kardvívást oktattak, úgyhogy nem volt másra lehetőség. Az elején nem is tudtam, hogy van más fegyvernem is, aztán meg már nem is jött szóba a váltás.

- A kardvívás rendkívül dinamikus sport, másodpercek alatt dől el, kié a tus. Mi zajlik le a tusok alatt a fejedben, van idő egyáltalán bármin is agyalni?

Igen, azért van idő. Nagyon fontos, hogy az asszók között is folyamatosan gondolkodj, kitaláld az ellenfeled gondolatait, túljárj az eszén. Ez ilyen sport, egy kis rafkóság is kell hozzá. Szeretem felépíteni az asszókat. Ha adok egy bizonyos fajta tust, akkor arra építem a következőt, tehát lépésről lépésre haladok. Enélkül nehéz lenne, összevisszaságból senki nem tud építkezni. Persze néha van, hogy úgy ad valaki tust, hogy azt se tudja mit csinál, de az nem lesz sikeres vívó. Én szeretem, ha minden asszó fel van építve, szeretek gondolkodni és kicsit átverni a másikat. Ezt élvezem a legjobban!

- A fegyelem és a nyugalom nélkülözhetetlen a vívásban. Ezt a kettőt mindig sikerül megőrizned az asszók alatt? Mi segít ebben?

Bár mindkettő nagyon fontos, ezek pont nem az erősségeim... Ha nem sikerül megcsinálni, amit akarok, vagy nem megy jól a vívás, akkor kiborulok, hisztis leszek, nem tudok koncentrálni. Nem vagyok elég fegyelmezett és nem tartom be, amit be kéne. Ez nagy hibám, de dolgozom rajta. Remélem, szerzek annyi rutint, hogy ha ebbe a hibába esek, akkor rájövök, hogyan kéne megőriznem a nyugalmam. A felnőtt versenyzők jobban tudnak koncentrálni, és képesek kizökkenteni a másikat a nyugalmából. Ezen még dolgoznom kell, de rajta vagyok a dolgon!

- Mennyire vagy magaddal szigorú? Szoktál például sírni?

Sírtam már, de régebben jóval többet. Azt hiszem, mostanában már máshogy állok hozzá a vereségekhez - a csapat- és edzőtársaim többet szoktak sírni. Ha egy verseny nem úgy sikerül, akkor inkább hihetetlenül dühös vagyok magamra és nem alszom, állandóan azon gondolkozom. Ilyenkor a következő héten megőrülök, százszor annyit edzek, mint addig. Aztán ha a következő versenyen jól teljesítek, akkor megnyugszom, hogy nem felejtettem el vívni.

- Akkor ez a düh valamilyen szinten a javadra válik?

Igen, azt hiszem, néha jól jön egy-két pofon, hogy megint összeszedjem magam, ne kényelmesedjek el, hogy azt higgyem, már edzenem se kell. Így megtartom azt az alázatot, ami kell a versenysporthoz.

03

- A sok szép eredményed közül melyikre vagy a legbüszkébb?

A junior vb-győzelem a legnagyobb eredményem, arra vagyok a legbüszkébb! De volt olyan év, amikor egy versenyen megnyertem a kadett és a junior Eb-t is, az is nagyon becses helyen van a szívemben.

- Az olimpia előtt egy évvel, mik az idei év fő célkitűzései?

A legfőbb cél természetesen az, hogy kijussak az olimpiára - a következő év erről fog szólni. Vannak kvalifikációs versenyek, ahol úgy kell teljesíteni, hogy ez sikerüljön. Az Európa- és világbajnokság adja a legtöbb szorzót, azok a legrangosabb versenyek. A vb háromszoros szorzóval számít, tehát ha ott a legjobb nyolcba jutsz, olyan, mintha háromszor lennél egy világkupán a negyeddöntőben. A vb-nek van a legnagyobb súlya, így az ottani jó teljesítmény a legfontosabb cél (a tavalyi kazanyi seregszemle után megint Oroszországban, igaz, ezúttal Moszkvában lesz a világbajnokság - a szerk.). Ha ott bejutok a legjobb nyolcba, vagy esetleg érmes leszek, szinte már meg is van a kvalifikáció. Persze a vk-k és GP-k is fontosak, hisz ha mindegyiken jól vívok, az olyan, mintha a vb-n szerepelnék jól. Így is, úgy is ki lehet jutni, de a vb és Eb a legfontosabb.

- Szoktál a vívással álmodni?

Nagyon ritkán. De álmodni se szoktam nagyon sűrűn, mert olyan fáradtan fekszem le, hogy nincs rá erőm. Ha vívással álmodom, akkor inkább az edzőtársaimmal szoktam.

- Ki a példaképed?

Pézsa Tibor, az 1964-es tokiói olimpia bajnoka. Ő az egyik edzőm, nagyon tisztelem és szeretem.

- Ha nem a vívást, akkor mi mást csinálnál szívesen?

Igazából majdnem mindent. Bármit. Ha nem vívnék, akkor biztosan csinálnék valami más sportot, vagy zenélnék, vagy táncolnék. Igazi örökmozgó vagyok, ha nem vívnék, futnék, úsznék, zongoráznék vagy bármilyen zenével kapcsolatos dolgot csinálnék. Nekem nem elég, hogy csakúgy vagyok a világban és tanulgatok - bár igaz, akkor talán akkor komolyabban venném a tanulást is... :)

(Az interjút Somogyi Zsófia és Jaeger Ákos készítette. Fotók: hunfencing.hu)

Hozzászólások