Úszás - Visszavonul az ötszörös olimpiai bajnok úszó
Visszavonul az ötszörös olimpiai bajnok úszó
Fotó: Europress/AFP

Visszavonul az ötszörös olimpiai bajnok úszó

HosszabbitásHosszabbitás
2019/07/29 22:04
Az e heti országos bajnokság után visszavonul Dana Vollmer, az amerikaiak ötszörös olimpiai aranyérmes úszója.

A 31 éves versenyző, aki tinédzserként szívműtéten esett át, 2000-ben, 12 évesen a legfiatalabb résztvevője volt az amerikai ötkarikás válogatónak.

Olimpiai debütálására négy évvel később, Athénban került sor, ahol a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként világcsúccsal diadalmaskodott. A 2012-es londoni játékokon a 4x100-as vegyes- és a 4x200-as gyorsváltóval, valamint 100 méter pillangón győzött. Másfél évvel szülése után a 2016-os riói olimpián is ott volt, és mindhárom színű éremből gyűjtött egyet, a 4x100-as vegyes staféta tagjaként pedig ismét első lett.

Vollmer korábban úgy tervezte, hogy még felkészül a 2020-as tokiói játékokra is, de miután második gyermeke 2017-es születése után tavaly novemberben visszatért a medencébe, sérüléssel bajlódott.

A kaliforniai Palo Altóban rendezendő országos bajnokságon Vollmer egy számra, a pénteki 100 méter pillangóra nevezett.


   MTI

Hozzászólások