Úszás - Shane Tusup: Vannak dolgok, amiket megbántam, leülhettem volna bizonyos emberekkel tisztázni ezt azt
Shane Tusup: Vannak dolgok, amiket megbántam, leülhettem volna bizonyos emberekkel tisztázni ezt azt
Fotó: Facebook

Shane Tusup: Vannak dolgok, amiket megbántam, leülhettem volna bizonyos emberekkel tisztázni ezt azt

Farkasvölgyi GáborFarkasvölgyi Gábor
2020/08/07 09:02

Pár éve a világ kis túlzással a lába előtt hevert. Egymást érték a sikerek, az egyéni elismerések. A sajtóval és a szakmával már akkor sem ápolt rózsás viszonyt, ám a közvélemény imádta és a mai napig elismerik sikerei miatt. Az önmagát nem pusztán edzőnek, sokkal inkább egy magasabb teljesítményre sarkalló szakembernek tartó amerikai élete és szakmai pályafutása pár éve gyökeres fordulatot vett, az országot is elhagyta, ám egy hosszabb szünet után visszatért immáron új feladatokkal, új célokkal. Szilágyi Liliánával az olimpiai dobogót célozták meg, időközben pedig már a magyar labdarúgás jelenlegi első számú játékosának, Szoboszlai Dominiknak is segít. Nagyinterjú Shane Tusuppal.

  • A világjárvány alapjaiban határozta meg a munkájukat, ám szentül hiszi, hogy az olimpia elhalasztása a lehető legjobb döntés volt.
  • Nehéz volt az összeszokás Szilágyi Liliánával, ám mostanra tökéletessé vált a közös munka. Szerinte tanítványa szuperintelligens, nem mellesleg született tehetség.
  • Liliána klubja, a Ferencváros nem kér belőle, volt idő, amikor a medencét sem közelíthette meg, míg tanítványa ott úszott.
  • A Fradi képviselőivel és az úszószövetség vezetőivel is szívesen leülne beszélni, utóbbival elásná a csatabárdot.
  • Második otthonaként tekint Magyarországra, szereti az országot, ám sokszor úgy érzi, nemkívánatos személy, bár a szurkolók szeretete a mai napig árad felé.
  • Nem edző, sokkal inkább magasabb teljesítményre sarkalló szakember, aki hajlandó háborúba is menni sportolóiért a cél érdekében.
  • Tartott önvizsgálatot, rájött, hogy volt szituáció amikor hibázott.  Ha tehetné, bizony visszamenne az időben és egy kávé mellett megmagyarázná, hogy mit miért tett anno.
  • Minden magyar sportoló előtt nyitva áll az ajtaja, bárkinek szívesen segítene. Van egy valaki, akivel különösen szívesen dolgozna együtt.

Hogy élted meg a járvány miatti leállást?

Őszintén szólva, amikor először meghallottam, hogy mi történik a világban, nehezen hittem el. Azt gondoltam, hogy ha mindez tényleg igaz, amiről beszélnek és valóban világjárvánnyal vagyunk kénytelenek szembenézni, akkor az szörnyű lesz. Figyeltük a híreket és próbáltunk felkészülni a különböző lehetséges forgatókönyvekre, de mondjuk ez utóbbi jellemző is volt az életemre, mindig volt A, B vagy C tervem. Próbáltunk azokra a dolgokra felkészülni, amelyekről azt gondoltuk, hogy képesek leszünk kezelni. Ugyanakkor nem volt egyszerű, hiszen a csapatomban volt egy lengyel sportoló, egy brazil, Liliána révén egy magyar és mi ketten amerikaiak. Minden ország más és más intézkedéseket hozott, ezeket kellett valahogy összehangolni. A legfontosabb az volt, hogy a sportolók egészségét óvjuk, szóval a fontossági listán a biztonság és az egészség megóvása állt az első helyen. Támogattuk egymást. Emlékszem, Egerben voltunk és amikor a vízilabdások visszatértek rögtön utaztunk Pestre, hogy ha esetleg valami történik, akkor innen azért mindenki gyorsan és könnyen tud hazautazni. 

A leállást követően, amikor már sokan pedzegették, hogy az olimpiát sem rendezik meg, amikor már egyre másra törölték a versenyeket, akkor hogyan és mivel tudtad a motivációt megtartani a csapatod tagjaiban?

Nagyon kemény volt. Liliánával nagyon könnyű a dolgom, mert csak annyit kellett tennem, hogy olyan feladatokat találtam ki, olyan munkát kezdtünk el végezni, amely elterelte a fókuszát az olimpiáról és a versenyzésről. Lilu nagyon intelligens, neki nem lehet egyhangú edzéseket tartani, őt nem lehet csak azzal nekiküldeni a mindennapoknak, hogy ma is súlyzózzunk egy kicsit vagy, hogy ússzad le a napi penzumot. Neki kell a változatosság, de ha az megvan, akkor nincs gond. Szerencsére hosszú volt a listánk, ami az elvégzendő munkát illeti. 

Nyerő páros - Szilágyi Liliána és Shane TusupNyerő páros - Szilágyi Liliána és Shane TusupFotó: Shane Tusup - Facebook

Mit jelent ez pontosan?

Először próbáltunk arra koncentrálni, hogy az adottságait, a tehetségét még jobban kicsomagoljuk. Aztán az időeredményeket látva arra jutottunk, hogy mélyebben bele kell nyúlnunk a dolgokba a pozitív eredmények elérésének érdekében. Volt egy idővonalunk és azon elhelyeztük az elvégzendő munkákat egészen az olimpiáig. Mivel októberben kezdtük a közös munkát, ezért eredetileg nem állt igazán sok idő a rendelkezésünkre, aztán – bár tudom, hogy ez nagyon furcsán hangzik – szerencsénk lett és kaptunk egy kis extra időt a járvány és a karantén miatt. Semmi mással nem kellett foglalkoznunk, csak az úszással és a technikával. Szóval elkezdtük a technikát szétszedni, elkezdtünk az edzőteremben még keményebben edzeni, hogy még atletikusabbá tegyük Lilut. Darabokra szedtük az úszását és újra elkezdtük összerakni.  

Az olimpia elhalasztása a legjobb dolog volt a döntéshozók oldaláról.


Az olimpia elhalasztását hogyan fogadtátok? Hiszen az volt a nagy cél számotokra. 

Emlékszem, hogy én már egy interjúban is említettem akkoriban, hogy véleményem szerint az olimpiát nem szabad megrendezni. Ennek ellenére amíg nem tudtunk biztosat, mi úgy készültünk, hogy lesz olimpia. Ugyanakkor bevallom, hogy végig kettős érzések voltak bennem, mert a sportolóimat és persze a családomat is féltettem. Volt egy olyan gondolatom, hogy ha minden nagyon durvává válik és ennek ellenére is erőltetik a rendezést, akkor esetleg távol maradok a játékoktól, szóval végül, amikor bejelentették, hogy nem lesz olimpia, kissé megkönnyebbültem. Tudtam, hogy a háttérben nagyon komoly tárgyalások zajlanak, elképzelhetetlen pénzekről volt szó, meg hát történelmi jelentőségű döntésről, hiszen ilyen helyzettel korábban nemigen találkoztunk. Én úgy gondolom, hogy kicsit túlzottan sokáig tartott a végső döntés meghozatala, de amikor hivatalossá vált, szerintem a többség megkönnyebbült. 

A csapat hogyan fogadta?

Igazából mindenki megkönnyebbülve. Leültünk, megbeszéltük, hogy innentől kinek mi a dolga, hogy megpróbálunk a lehető legjobban alkalmazkodni a helyzethez. A programomban olyan sportolók vesznek részt, akik tisztában vannak azzal, hogy ők profi sportolók, ezért úgy is kell élniük a nap 24 órájában. Szóval tudták, hogy formában kell maradniuk teljesen mindegy, hogy milyenek a körülmények. Mindenkinek megvolt a napi programja. Ha éppen karantén volt, akkor otthon a lakásban végezték a munkát. Tisztában vannak azzal, hogy felelősséggel tartoznak a szponzoroknak, az edzőknek, a szövetségnek, és a szurkolóknak és persze saját maguknak is. De aki az én csapatomhoz tartozik, az tudja, hogy ezt csak így lehet. Motiválják is egymást, beszélnek egymással, húzza az egyik a másikat a cél érdekében. 

Az rendben van, de egy edző dolgát a folyamatosan elmaradó versenyek nyilván nehezítik. Ráadásul a felkészülés vezérfonalát a te programodban a folyamatos versenyzés adta korábban, amire a járvány miatt most nem volt lehetőség. Milyen megoldást találtál erre, alapjaiban kellett megváltoztatnod a módszereidet?

Azért nem folyamatos a versenyzés, de igaz, hogy a minél több versenyen való részvétel alapjaiban határozza meg a munkánkat. Kellett változtatnom pár dolgon igen, de igazából nem esett nehezemre, mert mindig azon dolgozom, hogy változatos legyen a programom. Rengeteg könyvet olvasok, mindig kutatok és próbálok új dolgokat felfedezni, amit bele tudok építeni a felkészülési folyamatba. Próbálok sok sportág esetében a kulisszák mögé benézni és keresni olyan dolgokat, amelyeket tudunk hasznosítani. Folyamatosan fejlesztem magam, mert az visz előre nem csak engem, de az atlétáimat is. A vírus és a leállás miatt kénytelen voltam változtatni. Nem várhattam el a sportolóktól, hogy minden nehézség ellenére a kilátástalan időszakban is csak fejüket lehajtva nyomják az edzéseket 100%-os erőbedobással. A felelősségem abban is megmutatkozik, hogy segítek nekik átállni, új utakat mutatok, új módszerekkel próbálom színesíteni az olykor igencsak monoton edzésnapokat. Mentálisan is segítenem kellett őket, ugyanakkor mindegyikük partner volt és nagyszerűen dolgozták fel a nehézségeket. 

Hogyan tudtátok lemérni azt, hogy éppen ki hol tart a felkészülésben?

Nem nagyon tudtuk. Éppen ezért volt nagyszerű Lilu eredménye a budapesti Négy Nemzet úszóversenyen, ahol 100 méter pillangón nyert aranyérmet. Nem tudtunk versenyezni, nem tudtuk lemérni, hogy egészen pontosan hol tart. Nem volt egyszerű, hiszen ahogy fentebb is taglaltuk, a versenyzés a program alappillére, versenyek ugyanakkor nem voltak. A felkészülését ráadásul nehezíti, hogy egyedül dolgozik a medencében, nincs mellette senki. De a mozgás rendben volt, a technika rendben volt és fejben is minden rendben volt.  

Miben változott Liliána a legtöbbet amióta együtt dolgoztok?

Teljesen szétszedtük a technikát, máshogy táplálkozik, máshogy végzi az edzéseket és másfajta edzéseket is végez. Azt mondanám, hogy ilyen viszonylatban egy teljesen új Liliána született. A táplálkozási zavarai már a múlté és elképesztő, hogy mennyire profi lett. Motiváltan készül minden nap, sőt olyan is előfordult, hogy azt mondtam most ennyi elég, de ő még rá akar tenni egy lapáttal. Nem volt könnyű a kezdetekben a közös munka, össze kellett csiszolódnunk, de mostanra tökéletessé vált az együttműködésünk. Rengeteget változott a személyisége, rengeteget tanult, nagyon érdekes látni a folyamatot, hogy honnan indultunk és hová érkeztünk. Csapat vagyunk, partnerek ebben a történetben. Lehet és van is véleménye, bízom benne és ez borzasztóan fontos számára.

A Négy Nemzet versenyen aranyérmet nyertek 100 pillangónA Négy Nemzet versenyen aranyérmet nyertek 100 pillangónFotó: Shane Tusup - Facebook

A Fradi nem kér belőle.

Akkor kijelenthetjük, hogy szinte tökéletes munkakapcsolat alakult ki köztetek. Ez nem csak nektek, de Liliána klubjának, a Ferencvárosnak is nagy megkönnyebbülést jelenthet. A klubbal milyen a kapcsolatod?

Nincs igazából kapcsolatom. Nincs köztünk kapcsolat. A Fradinál, ahogy én látom – és hangsúlyozom, hogy nem tudom biztosra, csak a medence mellől így látom – mindenkinek megvan a saját edzője, ők a Fradihoz tartoznak. A Verrasztó testvéreknek megvan a saját edzőjük, vannak a gyerekprogramban résztvevő edzők is például. Lilunak is volt edzője a Fradiban, de ő felkereste a klubvezetőket és elmondta nekik, hogy velem szeretne dolgozni, szóval a jövőbeli jó eredmények érdekében engedjék meg neki a váltást. Ezt követően leültünk a vezetőkkel, én ismertettem mindenkivel az elképzeléseimet és azt a választ kaptuk, hogy jelentkeznek majd. Eltelt egy hónap, amíg semmit sem hallottunk felőlük, ez az időszak ki is maradt. Ezt követően jelentkeztek és azt mondták, hogy nem kívánnak velem dolgozni, nem szerződtetnek. 

Ezt kerek perec kijelentették?

Igen, ez elhangzott. Viszont volt egy csavar a dologban, ugyanis Lilunak engedélyezték, hogy velem dolgozzon, jóllehet nem rögtön. Azt tudni kell, hogy a Fradinál van egy szabály, miszerint külsős edzővel nem dolgozhat egyik sportolójuk sem. Liliánának azt mondták, hogy ha velem képzeli el a közös munkát, akkor el kell hagynia a klubot. Ezt a kijelentésüket végül visszavonták, mert Lilu megértette velük, hogy minderre neki azért van szüksége, hogy jó eredményt érjen el, ráadásul mindig is velem szeretett volna dolgozni. Végül elfogadták az érveit és kivételt tettek vele, viszont köztem és a klub között ennek ellenére sincs semmilyen kapcsolat. 

Ez a furcsa szituáció hatással van a munkátokra, a mindennapjaitokra? 

Meg nem könnyíti, az biztos. Amikor verseny van, akkor a legkomplikáltabb, igaz abból nincs sok mostanában. A kezdetekben nem mehettem például a Fradi uszoda területére, nem mehettem a medencéhez. Máshol kellett helyet találnunk végül magunknak. Ugyanakkor az igaz, hogy a karantén alatt segítettek is, miután a szövetség felosztotta a sportolókat a meglévő medencékre. Ez idő alatt használhattuk a medencét és a tornatermet is a karantén alatt. Versenyeken úgy néz ki a dolog, hogy ott vannak a Fradi sportolók, aztán kicsit hátrébb vagyunk mi. Rajtuk Fradi melegítő vagy póló, rajtam a saját cuccom. Az edzők nagyon kedvesek, segítőkészek, ugyanakkor akkreditációs kártyát a szövetségtől kapok a versenyek során, nem a Ferencvárostól, ami azért elég kaotikussá teszi a versenyeken való részvételt. Valamit kellene kezdeni ezzel a szituációval, ráadásul most már a focicsapatuk kapusával is dolgozom, szóval egyre nagyobb és komolyabb a kötődésünk. Próbáltam párbeszédet kezdeményezni a klubbal, eleddig azonban nem jártam sikerrel.  

Nem volt összeveszés a múltban, nem volt semmilyen kényes szituáció a klubbal vagy bárkivel? 

Nem, nem történt ilyesmi. 

Olyan, mintha nemkívánatos személy lennék. 


Az embernek az az érzése, hogy igazából nem nagyon tudják itthon hova tenni Shane Tusupot. Megjelent a minapegy jegyzet a Nemzeti Sportban, amely szintén erre világít rá. Hangsúlyozva, hogy bár voltak a múltban olyan dolgok, amelyek miatt a megítélésed negatívvá válhatott, voltak harcok, csaták, összeveszések, ugyanakkor a sikereid, az eredményeid vitathatatlanok. Az írás azt sugallja, hogy akár el is lehetne ásni a csatabárdot, valahogy meg kéne találni a helyed a szakmában Magyarországon.

Amikor visszatértem Magyarországra, akkor megkerestem bizonyos embereket ezzel a céllal. Hogy tegyük tisztába a dolgokat, ássuk el a csatabárdot. Kezdeményeztem a párbeszédet.  

Elásná a csatabárdot.Elásná a csatabárdot.Fotó: Shane Tusup

Kiket kerestél meg?

Wladár Sándort például és mindenkit a szövetségtől. Az akkori képviselőim által kezdeményeztük a párbeszédet, le is ültünk. Hangsúlyoztam, hogy szeretnék dolgozni, szeretnék segíteni, tenni a magyar sportért. Sohasem mondtam, hogy mindentudó vagyok, én csapatban gondolkodom, az együttműködésben. Volt egy interjú, amelyben Sós Csaba kapitány azt mondja, hogy a magyar rendszer jól működik, bizonyított és kívülről nem szeretné, hogy bárki megmondja, hogy mit és hogyan kell tenni. Igaz, a magyar rendszer valóban remek, mindenki azt utánozta, mindenki azt követte és analizálta. Húsz éve. Nem mondom, hogy nem működik, dehogynem. Bizonyos sportolóknál. És remekül működik az utánpótlásképzésben is például. Én nem mondom, hogy nem jó. Persze, hogy jó! Viszont én máshogy közelítem meg a dolgokat, az én programom másra épül, máshogy működik. Miért ne lehetne akár ötvözni a kettőt, miért ne lehetne leülni és meghallgatni egymást, kielemezni a másik által elmondottakat. Egy cég működésében is a jó topvezető meghallgatja a különböző szakterületek vezetőit és azokkal szorosan együttműködve irányítja a vállalat működését. Nekünk is így kéne. Mondok egy példát: ha egy nemzetközi versenyen vagyunk, akkor a magyar edzőknek segíteniük kéne egymást, ha mondjuk én látok valamit, ami egy másik edző versenyzőjével kapcsolatos, egy olyan apróságot csupán, amely esetleg segítene nekik, akkor azt megosztanám velük és várnám, hogy fordított esetben velem is osszák meg, hátha valami elkerülte a figyelmem. A magyar sportért dolgozzunk együtt, ne egymás ellen. De korábban úgy éreztem, hogy nekem nyitott könyvként kell viselkednem, ám visszafelé már nem éreztem ugyanezt. Ami a mostani helyzetet illeti, nem érzem, hogy kérnének belőlem, légüres térben vagyok, olyan, mintha nem merne senki sem lépéseket tenni felém, vagy mintha kicsit nemkívánatos személy lennék. 

A múltban történtek azért adhatnak némi magyarázatot erre a mondjuk úgy visszafogott lelkesedésre, amely feléd irányul.  Sokakban az a kép alakult ki, hogy itt van ez az amerikai edző, aki arrogáns, aki színpadias ünneplést rendez a medence partján, aki beleszáll mindenkibe, ha a helyzet úgy kívánja, aki zárkózott, nem túl barátságos. Mindez egy álca volt, egy szerep, amelyet a helyzet megkívánt, vagy igaz az is, amit az NSO-cikk pedzegetett, hogy a fiatalság, a tapasztalatlanság és a hatalmas stressz hozta ki belőled mindazt, amiért támadtak, amit felrónak veled szemben?

Azért azt ne felejtsük el, hogy életem első igazi munkája volt az, amibe belecsöppentem. Megvolt a magam elképzelése, felépítettem magamban egy tervet, mentünk előre és próbáltuk a megszerzett előnyünket megtartani a vetélytársakkal szemben. Persze, hogy nem akartuk kiadni a titkainkat. Volt egy mondjuk így szellemi tulajdonom edzőként, amelyet bárkivel bármikor nyilván nem akartam megosztani, pontosabban átadni nem akartam. Az együttműködésre viszont természetesen bármikor hajlandó lettem volna, csak ahogy fentebb is fogalmaztam, úgy éreztem, hogy egy egyoldalú kapcsolatba akarnak belekényszeríteni. Edzőként én a sportolóimért vagyok elsősorban felelős. Lilu is többek között azért akart velem dolgozni, mert tudta, hogy képes vagyok érte háborúba menni. Sokszor nem kezeltem jól bizonyos helyzeteket? Biztos vagyok benne, hogy történt ilyesmi. De életem legnagyobb projektjében vettem részt. Nem voltam rá sem felkészülve, sem felkészítve és úgy gondolom, hogy voltak olyan területek, amelyekhez nem volt meg a megfelelő tudásom sem, útközben szedtem össze. A stressz is hatalmas volt. Hiszen nem csak a saját karrieremről volt szó, hanem egy másik személy pályafutására is hatással volt a munkám. Azt sem tudtam, hogy amit kitaláltam, az működni fog-e. Apám például egyszer azt mondta, hogy ha eddig ezt senki nem csinálta így, akkor benne van, hogy nem fog működni. Volt egy megérzésem, úgy gondoltam, hogy találtam valamit, amit korábban más nem és végül működött. Ugyanakkor például Rióban volt bennem félsz. Emlékszem, anyámmal beszéltem telefonon és kétségeim voltak a sikert illetően. Megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy mi van, ha tényleg mégsem működik a dolog, ha valami elkerülte a figyelmemet?  Mindent egy lapra tettünk fel. Ugyanakkor nem volt vesztes évadunk. Az év edzője voltam szinte minden évben, betegre dolgoztuk magunkat, volt, hogy alig aludtam bizonyos időszakok során. A szurkolók megőrültek értünk, elképesztő volt a hangulat körülöttünk. Forradalmasítottunk bizonyos dolgokat nagyon rövid idő alatt és akkor még az Iron vállalatról nem is beszéltem. Volt olyan időszak, amikor hatvan ember dolgozott a vállalatnál. Valóban óriási volt a stressz. Nem voltam mindig teljesen magabiztos, hiszen sokszor szembesítettek azzal, hogy amit kitaláltam, nem fog működni. Aztán működött, de akkor is. Nem tudtam elbújni a dolgok elől, az életem minden pillanata az úszásról szólt, még otthon is nyilván. Ráadásul nem mutathattam bizonytalanságot sem, mert azzal a másik teljesítményét veszélyeztettem volna. Szóval igen, bizonyos értelemben pajzsként működött olykor a viselkedésem vagy az, amit kifelé mutattam. 

Vannak dolgok, amiket megbántam, leülhettem volna bizonyos emberekkel tisztázni ezt azt.

Tartottál azóta önvizsgálatot? Amíg odahaza voltál Amerikában, gondolkodtál ezen az egész szituáción, hogy mondjuk miben hibáztál? Esetleg van olyasmi, amit megbántál? 

Időm volt gondolkodni, az biztos. De az önvizsgálat már korábban megtörtént. Amikor például a beszédemet magyarul felolvastam, az már egyfajta önvizsgálat volt. Abban a beszédben rávilágítottam arra, hogy a feladatom nagyon sokrétű. Nem csak a sportolók teljesítményéről szól, hanem magáról a sportolóról is. Például egy versenyen, ha egy önkéntes nincs tisztában azzal, hogy mi engedélyt kaptunk mondjuk a szervezőktől bizonyos dolgokra, de ő feltart minket – miközben persze a munkáját végzi – akkor azzal veszélyezteti a teljesítményét a sportolónak. Ilyen esetekben nekem ki kell állnom azért a sportolóért. Ezek ráadásul nagyon stresszes pillanatok. Persze benne van, hogy nem mindig választottam a legjobb megoldást. Hogy megbántam-e valamit? Azt biztos, hogy bizonyos helyzetekben nem mentem vissza tisztázni ezt azt. Hogy nem magyaráztam el egy kávé mellett valakinek, akit esetleg megbántottam vagy a viselkedésemmel rossz szájízt hagytam benne, hogy ez nem személyes, csak egyszerűen a munka és a stressz velejárója amiért adott esetben elvesztettem a türelmemet. Ezt az esélyt elszalasztottam és ezt ma már nagyon bánom. Rossz példát mutattam, csalódást okoztam sokaknak, pedig sokkal inkább inspirálni szerettem volna az embereket. 

Budapest a második otthona.Budapest a második otthona.Fotó: Shane Tusup - Facebook

Te otthon érzed magad Magyarországon?

Furcsa ez az érzés, hiszen életem során máshol ennyi időt még soha nem töltöttem. Otthonomnak tekintem Magyarországot, úgy is beszélek róla, mint a második otthonomról. Amikor valahonnan megérkezem, akkor úgy érzem, hogy haza érkezem. Egyharmadát az életemnek itt töltöttem. Ugyanakkor van bennem egy másik érzés is, kívülállónak érzem magam, mert úgy kezelnek. Egy külföldinek, akit nem igazán látnak szívesen. Furcsa érzés ez. Szeretem az országot, de szerintem az ország nem igazán szeret engem. 

A szurkolók benyomásából azért másra következtetnék. Érdemes elolvasni a kommenteket akár a fentebb már többszőr idézett NSO-s cikk alatt is, ahol a szurkolók elismerik az eredményeidet és érződik a szeretet. Ez azért egyértelmű, nem gondolod?

Persze, a szurkolók szeretetét érzem. Megállítanak az utcán sokszor. Bárkivel szívesen szóba állok, bárki megállíthat és bárkivel szívesen készítek fotót is akár. Szeretem az embereket. A minap Siófokon voltunk és ott is megállított egy csapat fiatal, beszélgettünk, vicces volt. Én nagyon nyitott személyiség vagyok, szeretném, ha az emberek úgy éreznék, hogy megközelíthető vagyok, ha tudnák, hogy milyen is vagyok igazából. De azért ott van a másik oldal is, a sok negatív hangvételű cikk, ezek kicsit árnyalják a képet. 

Azért mostanság pozitív cikkek is megjelennek veled, pontosabban a munkásságoddal kapcsolatban, hiszen új területeken bukkan fel a neved. Azt szinte kivétel nélkül mindenki megírta, hogy Szoboszlai Dominik felkészüléséből is alaposan kivetted a részed, a leállás utáni formáját és remek játékát leginkább neked és a közös munkának tulajdonítják. És akkor ott van még Bogdán Ádám vagy Trunk Tamás. Hogy jött ez a lehetőség? 

Ez nem feltétlenül egy új irány. Mindig is hangoztattam, hogy nem kifejezetten edzőnek tartom magam, hanem egy magasabb fokozatra, egy magasabb teljesítményre sarkalló szakembernek. Csapatban gondolkodom minden egyes pillanatban és ezért a sportolót is csapattagként kezelem. Ugyanakkor a munkám is sokkal összetettebb, mint egy edző munkája. Van egy koncepcióm, ami nagyon összetett és ezt a koncepciót próbálom a sportolóim számára érthetővé és működővé tenni. A lényeg a munkabírás és a teljesítmény fokozásán van, de ezzel egyidőben én nem csak az edzésüket felügyelem és a teljesítményüket elemzem, hanem többek között a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetek és minden más olyan összetevőre, amely csúcsra tudja juttatni őket. Dominik esetében ez úgy nézett ki, hogy megkérte a csapatát, hogy keressenek fel engem és üljünk le beszélgetni. Megtisztelő volt, az első pillanattól kezdve azt próbáltam megértetni vele, hogy bármikor hívhat, bármikor szívesen segítek. De az összes magyar sportoló felé ez az üzenetem. Ha segíthetek nekik a következő lépcsőfok elérésében, akkor itt vagyok, állok rendelkezésükre.

Van olyan sportág, esetleg olyan sportoló, akivel a közös munka lehetősége különösen megmozgatja a fantáziádat? 

Babos Tímea! A teniszt, mint sportot és a teniszezőket is nagyon tisztelem. Ráadásul Tímea sikerei önmagukért beszélnek. Nagyon tisztelem, hihetetlen sikerek állnak mögötte, néha úgy érzem, hogy a közvélemény nem is látja igazán, hogy micsoda eredményeket ért el pályafutása során eddig. Ugyanakkor nem én vagyok az, aki választ vagy válogat a sportolók közül. Ha megkeresnek, akkor természetesen szívesen segítek, megtisztelő lenne vele dolgozni. 

Azt mondod, hogy Szoboszlai külön kérte a csapatát, hogy vegyék fel veled a kapcsolatot. Az alpesi síző Trunk Tamás is megkeresett, Bogdán Ádám szintén. Mit gondolsz, miért pont téged kerestek meg, miért pont rád esett a választásuk?

Szerintem azért, mert tudják, hogy bármire képes lennék értük. Hogy történjék bármi, én ott leszek a szorítójuk sarkában. Motiválom őket, de ők is motiválnak engem. Biztosak abban, hogy ki fogom hozni belőlük a maximumot akkor is, amikor ők már feladnák, mert elkészültek az erejükkel. Tudják, hogy számomra ez nem munka, hanem egy életforma, egy küldetés. Tisztában vannak azzal, hogy a teljesítményük mellett a személyiségük is érdekel. Szoboszlai például tudja, hogy minden meccsét visszanéztem és úgy ünnepeltem a góljait, mintha élőben láttam volna. Tisztelik bennem azt, hogy tisztelem és partnerként kezelem őket. Csapattagként vesznek részt a munkában, nincs alá-fölé rendelt viszony. Tudják, hogy megszállott vagyok és ha egyszer azt mondom, hogy benne vagyok, akkor valóban benne vagyok! All in! - ahogy a pókerben is mondják. 


Hozzászólások