Úszás - 24 évesen jelentette be visszavonulását a világ- és Európa-bajnok úszó
24 évesen jelentette be visszavonulását a világ- és Európa-bajnok úszó
Fotó: Europress/AFP

24 évesen jelentette be visszavonulását a világ- és Európa-bajnok úszó

Nagy BenjáminNagy Benjámin
2020/10/19 19:30
Mindössze 19 éves volt, amikor dobogóra állhatott a riói olimpián, 2019-ben még Hosszú Katinka csapatában versenyzett az ISL-ben, most úgy döntött, befejezi a dán kiválóság. 

Néhány nappal 24. születésnapja után Instagram-oldalán jelentette be visszavonulását Mie Østergaard Nielsen. A dánok remek hátúszónője azt követően állt elő a meglepő hírrel, hogy a tokiói olimpiát elhalasztották, ő maga pedig nem érez elegendő energiát magában a felkészüléshez - az utóbbi időszakban nagyban hátráltatta makacs vállsérülése, a 2019-es kvangdzsui világbajnokságon például nem is jutott középdöntőbe főszámában, 100 méter háton. 

"Hivatalosan is befejezem a karrierem. Először is szeretnék óriási köszönetet mondani mindazoknak, akik mellettem álltak az utóbbi években: az edzőimnek, csapattársaimnak, a szponzoroknak, a barátoknak és legfőképp a családomnak. Hálás vagyok minden új ismeretségért és pillanatért, amit az úszósporttól kaptam. Most következik egy új élet, alig várom, hogy elkezdődjön! Sok sikert mindenkinek, aki folytatja az utat az olimpiáig" - zárta le így is hosszúra nyúló, sikeres pályafutását.

Az igazi úszócsaládban felnövő Nielsen (édesanyja, Lone világbajnokságon is indult, édesapja, Benny 1988-ban, Szöulban olimpiai ezüstérmes lett 200 pillangón) újdonsült dán bajnokként, nagy tehetségként 2011-ben, 15 évesen robbant be a köztudatba, amikor is a szczecini rövidpályás Európa-bajnokságon négy érmet (köztük a váltóval egy aranyat) nyert, 100 háton ráadásul új dán csúccsal állhatott dobogóra. Egy évvel később ott volt a londoni ötkarikás játékokon, a dán női gyors- és vegyesváltóval döntőztek, majd az év végi, isztambuli rövidpályás vb-n világbajnok lett a vegyesváltó tagjaként, egyéniben egy ezüstérmet vitt haza.

Az igazi áttörés 2013-tól kezdődően érkezett: noha sérülés miatt kihagyta a barcelonai vb-t, a herningi rövidpályás Eb-n Európa-rekorddal nyerte a 100 hátat, majd ugyanezen a távon 2014-ben, 50 méteres medencében is megismételte a teljesítményt: Hosszú Katinkával holtversenyben lett Európa-bajnok Berlinben. A kazanyi világbajnokság bronzérme után megvédte Eb-címét Londonban, majd a riói olimpián őrült csatában maradt le a dobogóról: Hosszú győzelméhez kétség sem férhetett, ám a 2. és az 5. hely között öt század döntött, Nielsen húzta a legrövidebbet. A női vegyesváltó első embereként vigasztalódhatott, az amerikaiak és az ausztrálok mögött a 3. hely jutott a dánoknak.

Pályafutása utolsó sikeres világeseménye a 2018-as glasgow-i Eb volt, egy-egy váltóezüsttel és váltóbronzzal. Noha részt vett a korábban már említett kvangdzsui vb-n, valamint az Iron tagjaként az ISL első, 2019-es szezonjában, és úgy tervezte, a 2020-as olimpia után tart szünetet karrierjében vállsérülése miatt, a tokiói halasztás és bizonytalanság miatt a teljes befejezés mellett döntött.

"Az utóbbi időszakban sokat szenvedtem, edzeni sem tudtam úgy, ahogy kellett volna. Az orvosi vizsgálatok kimutatták, egyáltalán nem biztos, hogy az olimpiáig felgyógyulnék, ezért tettem pontot a dolgok végére. Felejthetetlen karrierem volt, mind az eredményekkel, mind az élményekkel nagyon elégedett vagyok. Az úszás és maga a sport az életem központi részeként segített egy olyan mindennapi rutin létrehozásában, ami megtanított a céltudatos munkára. Kíváncsi vagyok, diákként hogyan fogok helytállni!

- tette hozzá Nielsen, utalva arra, hogy tanulmányai folytatásával tölti a következő időszakot.

részben via SwimSwam

Hozzászólások