Úszás - Két magyar világcsúcs Dubajban!
Két magyar világcsúcs Dubajban!
Fotó: Europress/Getty

Két magyar világcsúcs Dubajban!

Rév DánielRév Dániel
2014/08/31 21:02

Doha után Dubaj is a magyar úszók tetteitől volt hangos a Világkupa-sorozat második felvonásán: az első állomáson a világrekordokat halomba döntő Hosszú Katinkához ezúttal Gyurta Dániel is csatlakozott. Hosszú 200 vegyesen „szokás szerint” megjavította a világcsúcsot – és nyert ismét négy aranyérmet, plusz felállított két további országos csúcsot –, majd ugyanezt megtette Gyurta is, aki az öt éve, még cápadresszben hasított idejét adta át a múltnak 200 mellen.

Úgy fest, megesik néha, hogy Hosszú Katinka a minél jobb minőség érdekében lemond a mennyiségről, avagy a Világkupa-sorozat dubaji állomásán azt a négy számot részesítette előnyben, amelyekben a jó időeredmény és a győzelem reményében állhatott rajtkőre, és ezúttal ejtette a programból a Dohában bronzérmet hozó, ám jelentősebb adag energiát elégető 800 gyorsot.

Az már délelőtt egyértelmű volt, hogy megint valami nagy dolog van készülőben, hiszen a 200 vegyes előfutamában mindössze 4 tizedre került a dohai világrekordjától, 200 háton pedig új országos csúcsot állított fel (2:00.85), és csupán négy, azaz 4 századmásodpercre volt az ukrán Zevina Európa-csúcsától...

Délután a 200 gyors megnyerésével melegített a nagy attrakcióra, bár itt kissé lassabban ért célba, mint négy napja, most 1:52.25-tel nyert (Dohában 1:51.41-et ment). A sebességgel mindazonáltal nem volt baj, hiszen 50 háton újabb országos rekordot úszott (26.10 – a dohai 26.18-at adta át a múltnak), hogy aztán következzék a nagy show, a 200 vegyes.

Katinka pedig parádézott, a pillangó után még csak egy tizeddel volt a dohai részidő alatt, féltávnál már 36 századdal, és ezt megtartotta a mellúszást követően is, hogy aztán gyorson még nagyobbat „üssön” a régi időn, amelyet végül 48 századdal, azaz csaknem fél másodperccel javított meg (2:02.13) – ez volt az idei szériában a 4. világrekordja.

„Levezetésnek” még betakarította a 200 hát aranyérmét is, biztos, ami biztos, bár a rekorddöntés ezúttal elmaradt (2:01.17, igaz, még ez az idő is jobb volt 43 századdal annál, amennyivel Dohában győzött). Mindez azt jelentette, hogy Katinka négyből négy számot nyert, letepert egy világrekordot, plusz úszott két országosat – mondhatjuk talán, hogy remek napja volt.

„Nagyon örülök, hogy sikerült tovább javítanom a világcsúcsomat! El sem hiszem, hogy több mint egy másodpercet javultam tavaly óta. Ráadásul már 200 gyorson és 200 háton is nagyon közel kerültem a rekordokhoz, ami nagyon durva, hiszen amikor 2012-ben elkezdtem járni a Világkupákra, örültem, ha egyáltalán dobogóra tudtam állni ezekben a számokban. Ehhez képest most már a világcsúcsok közelében járok – azaz úgy néz ki, hogy a kőkemény munka tényleg kifizetődik, és jönnek az eredmények!”

Akárcsak Gyurta Dánielnek. Világklasszisunk Doha után bejelentette, ha minden úgy sikerül, ahogy eltervezi, Dubajban meg fogja javítani a világrekordot. Dani ritkán szokott így beharangozni valamit előre – tán még sohasem tette –, így ezek után voltaképpen nem is csodálkoztunk, hogy tartotta a szavát. Igaz, az ő „birkózása” a régi idővel kicsit izgalmasabb volt, mint Katinkáé, ami persze annak is betudható, hogy ez bizony egyike volt a cápadresszes korszak még élő rekordjainak.

A 2009-es isztambuli rövidpályás Európa-bajnokság zárónapján elért 2:00.67-es eredményt a szakírók akkor csupán „rettenetes rekordként” emlegették, amely úgymond brutális lezárása volt a gumiruhák időszakának, elvégre Gyurta akkor tényleg „agyonvágta” a korábbi legjobb időt. Az egésztestes ruhák előtt 2004-ben javították meg utoljára a 200 mell 25-ös medencés csúcsát (2:02.92), amelyet 2009 nyarán az ausztrál Sprenger vitt le 2:01.98-ra. Ezt robbantotta be Dani, 1.3 másodpercet javítva rajta. Sokan úgy vélték, ez a csúcs egyike lesz a hosszú időre bebetonozottaknak – ám már Dohában látszott, olimpiai bajnokunk öt év alatt textilben is elérte a cápa-korszak sebességét, négy napja még 39 század hiányzott, most viszont 19 századdal megjavította a világrekordot. Az utolsó ötvenen sikerült elképesztő módon felgyorsulnia, addig ugyanis egyik fordulónál sem volt a „piros vonal” előtt, ötvennél még egy századdal, száznál és százötvennél viszont három tizeddel volt gyengébb a 2009-es részeredménynél – a végén viszont „ő volt a jobb”, az új csúcs pedig mától 2:00.48 perc.

„Dohában már éreztem, hogy jó formában vagyok, összességében az Európa-bajnokságon sem volt probléma az úszásommal a száz mell döntőjét leszámítva, azaz úgy gondolom, jó az az út, amin járunk.”

„Ez így volt tervezve. Tavaly ötször úsztam a Világkupákon, többször is a világcsúcs-részidőnél jobban álltam az első százötvenen, a hajrára viszont nem maradt elég bennem, ezért gondoltuk úgy, más megközelítést alkalmazunk. Persze, abban, hogy most sikerült, az is szerepet játszott, hogy nem egyedül kellett úsznom, az újdonsült Európa-bajnok, Marco (Koch) mindvégig nyomás alatt tartott, azaz az ő úszását is kontrollálnom kellett, ami még nagyobb erőbedobásra serkentett, és most a végére is maradt kellő erő.”

„Még mindig van ebben a kétszázban. A második száz elég erős volt, két 31 másodpercen belüli ötvenet jöttem, de épp az elején még mindig lehet javítani. Nem mondom, hogy a következő állomásokon, vagy akár az idén, de mindenképp megpróbálom, hogy egyszer tényleg összejöjjön a tökéletes úszás.”

„Komoly kijelentés lenne részemről azt mondani, hogy két percen belülre kerülhetek. Azért öt tizedes javulás ezen a szinten óriási lenne – bár tény, ahogy évről évre erősödik a mellúszó-mezőny, nem kizárt, hogy hamarosan 1:59-es idő kell majd a győzelemhez. Bár ez már tényleg az a határ, amihez a tökéletes kell, de mint mondtam, meg fogom próbálni. Ugyanakkor hadd tegyem hozzá, az sem véletlen, hogy öt évig tartott, mire sikerült a cápadresszes rekordomat felülmúlni. Ne feledjük el, hogy ez csaknem 6.5 másodperccel jobb, mint az ötvenes rekord, azaz tényleg csak kirobbanó erőben, formában lehet megdönteni. Nekem ez ma sikerült, és arra tényleg büszke vagyok, hogy nem egy minden pillanatában kifogástalan úszással sikerült mindezt elérnem.”

„Lehet, hogy mégsem megyek el az összes Világkupára, hiszen most szükség van egy újabb felkészülésre, elvégre az a legfontosabb, hogy a decemberi rövidpályás világbajnokság jól sikerüljön. Örülök, hogy teljesítettem ezt a célomat, az új csúcs felállítását, ám számomra továbbra is az a legfontosabb, hogy Rio jól sikerüljön. Ezek tényleg csupán állomások az odáig vezető úton, még ha a mostani kifejezetten jól is sikerült.”

A Verrasztó-testvérek egy-egy éremmel gazdagították a magyar termést: Evelyn 200 gyorson lett harmadik, Dohához képest picit gyengébb idővel, 1:55.99-cel (200 háton ötödikként ért célba), míg Dávid 400 vegyesen szinte hajszálpontosan annyit úszott, mint az első állomáson, 4:02.52 (egy századdal jobb, mint legutóbb), ami az ezüstéremre volt elég ezúttal is. Kétszáz pillangón már jócskán javult (1:54.56, több mint négy másodpercet), ami az 5. helyre volt elég; a negyedik magyar induló, Kis Gergő 400 vegyesen nyolcadikként, 400 gyorson pedig hetedikként zárt.

Folytatás hétfőn, a hölgyeknél ugyebár lesz 100 vegyes és 400 vegyes is a programban, azaz folytatódhat a Katinka-show.

Forrás: MÚSZ.

Hozzászólások