Úszás - Hosszú Katinka győzelemmel mutatkozott be a legújabb úszósorozatban
Hosszú Katinka győzelemmel mutatkozott be a legújabb úszósorozatban
Fotó: Europress/AFP

Hosszú Katinka győzelemmel mutatkozott be a legújabb úszósorozatban


2019/10/20 09:37
Ezen a hétvégén már a harmadik állomását rendezik az International Swimming League-nek (ISL), a dallasi hétvége pedig magyar részről is bőséggel tartogat izgalmakat, hiszen debütált Hosszú Katinka Iron névre keresztelt csapata. Szombaton - a teljesség igénye nélkül - Milák Kristóf, Jakabos Zsuzsanna és persze Hosszú is medencébe ugrott.

Dióhéjban összefoglalva, az ISL egy olyan úszóverseny, melyben a versenyzők nem a nemzeti színekben, hanem a klubjaikat képviselve vesznek részt. Összesen nyolc csapat nevezett, (Iron, London Roar, Aqua Centurions, Energy Standard, Cali Condors, NY Breakers, DC Trident, La Current). Minden hétvégén négy-négy csapat verseng a győzelmekért, amelyeket aztán pontokra váltanak: egyéniben 9, váltóban 18 pont jár az első helyekért, ezen kívül van az ún. skin race, ami egy három részből álló kiesőverseny. Ezért 27 pont jár a győztesnek.

A szombati napot követően a 253 pontos London Roar áll legjobban, őket követi a La Current 234 egységgel, majd 186-tal az Iron és 131-gyel a NY Breakers.  

Remekül szerepeltek a magyarok 400 vegyesen

Hosszú Katinka magabiztos versenyzéssel nyerte legerősebb számát, a 400 vegyest, így kilenc pontot szerzett csapatának. A háromszoros olimpiai bajnok mögött csapat- és honfitársa, Jakabos Zsuzsanna ért célba, tehát az Iron csapat tarolt ebben a futamban. 


Jól alakult magyar szempontból a 400 vegyes a férfiaknál is, Gyurta Gergely másodikként csapott a célba. A versenyt az LA Current versenyzője, Andrew Seliskar nyerte, a harmadik helyet pedig Gunner Bentz szerezte meg az Iron színeiben. 


50 méter

A férfiaknál az orosz Vladimir Morozov nyerte az 50 pillangót, amivel kilenc pontot szerzett Hosszú Katinka csapatának. Morozov a pillangó után a gyorson sem talált legyőzőre. 



50 gyorson Cate Campbell nyert a nőknél, megelőzve a háromszoros olimpiai bajnok Ranomi Kromowidjojót (Iron).  50 háton Hosszú Katinka is medencébe ugrott, végül hatodik helyen zárt a magyar klasszis. Ebben a számban Mina Atherton hozta a kilenc pontot. 



Bohus Richárd és csapattársa, Robert Glinta 50 háton hét pontot gyűjtöttek az Ironnak, miután 5. és 6. helyen értek célba. Guilherme Guido  nyerte a számot. 


100 méter

Emma McKeon magabiztosan nyerte a női 100 métert pillangón, Kendyl Stewart és Marie Wattel előtt.  A London Roar így 15 pontot zsebelt be ebben a számban. Szabó Szebasztián a férfiaknál második helyen zárt ebben a számban az amerikai Tom Shields mögött. 



200 méter 

200 háton Ryan Murphy szerezte meg a győzelemért járó kilenc pontot. Magyar részről Telegdy Ádám a 4. helyen végzett.


Matthew Wilson nagy csatában előzte meg Will Licont 200 mellen, míg a harmadik helyen Erik Persson (Iron) ért célba. Gyurta Gergely - testvére legerősebb számában a hetedik lett, pontot azonban nem szerzett. A nőknél Anne Lazor szerezte meg a kilenc pontot.



Emma McKeon  a 100 pillangó után 200 gyorson is elsőként ért célba, az Iron színeiben versenyző Késely Ajna  6. lett. A férfiaknál Alexander Graham győzött, Milák Kristóf 6. helyen ért célba, amivel három pontot gyűjtött az Ironnak. 



Váltók

Női 4x100-on taroltak a London Roar versenyzői, az első és a második helyet is az európai csapat nyerte. Az Iron ebben a számban a 6. és a 8. helyet csípte el. A London Roar 2-es csapata a férfiaknál is az élen zárt, de a második és harmadik helyet megszerző Los Angeles ugyanannyi pontot szerzett. 


Hozzászólások