Úszás - Elhalasztják a budapesti Európa-bajnokságot is 
Elhalasztják a budapesti Európa-bajnokságot is 
Fotó: MÚSZ / Facebook

Elhalasztják a budapesti Európa-bajnokságot is 

HosszabbitásHosszabbitás
2020/03/20 12:36

Az Európai Úszó Szövetség (LEN) elhalasztja a budapesti Európa-bajnokságot 

Európában a koronavírus miatt kialakult helyzetre, az utazási szankciókra, valamint az európai országok által bevezetett más intézkedésekre tekintettel a LEN Büró arra a döntésre jutott, hogy a 2020-as Európa-bajnokságot, a LEN Kongresszust és a Masters Európa-bajnokságot elhalasztja. Az említett eseményeket várhatóan augusztusban rendeznék meg, a dátumot azonban csak május végén vagy június elején véglegesítené a LEN. 

Paolo Barelli, a LEN elnöke egyetértett az Európa-bajnokság Szervező Bizottságának azon javaslatával, hogy a koronavírus-járvány miatt a versenyt az eredeti időpontnál (május 11-24.) később rendezzék meg. Ezek után a LEN Büró – elektronikus szavazással – az események elhalasztása mellett döntött. 

A LEN elnöke, Paolo Barelli közölte: „A legfontosabb partnerekkel történő egyeztetés után egy alternatív dátumot jelöltünk ki, ez alapján az Eb tervezett új időpontja augusztus 17-30. Jelen helyzetben igen nehéz előre tervezni, ezért a magyar szervező bizottsággal abban állapodtunk meg, hogy az esemény időpontját május végén vagy június elején véglegesítjük.” 

Barelli hozzátette, ha a helyzet nem javul Európában az elkövetkezendő hónapokban, úgy a LEN fontolóra veszi az Eb 2021-re történő halasztását. „A prioritás az, hogy a sportolók egészségét megvédjük, illetve a legjobb körülményeket biztosítsuk a versenyzéshez tökéletesen biztonságos környezetben. Az Európa-bajnokság a sportágaink igazi ünnepe, amelyhez a magyar szervezők rendre kitűnő körülményeket garantálnak” – mondta a LEN elnöke.

Dr. Szabó Tünde, Magyarország sportért felelős államtitkára hangsúlyozta, az Európa-bajnokság akkor rajtolhat el, ha a kontinensen megoldódnak a járvánnyal kapcsolatos problémák. „Az Európa-bajnokság mindig is egy kivételes verseny volt, a  szezon fénypontja. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy egy újabb csodálatos kontinensviadalnak adjunk otthont Budapesten, amely az Európa-bajnokság szülővárosa. Az 1926-os első Eb óta minden egyes LEN esemény hatalmas siker volt fővárosunkban, most is ugyanezt szeretnénk átélni – épp ezért kell türelmesen megvárni, hogy minden adott legyen a tökéletes rendezéshez.” 

A LEN tisztújító Kongresszusa és a Masters Európa-bajnokság a vizes Eb-vel együtt szerepel a programban, a végleges időpontjukról szintén május végén születhet döntés.

MÚSZ

 

Hozzászólások