Úszás - El vagy tévedve kislányom, itt úszás lesz! - Egy junior Európa-bajnok dokumentumfilmbe illő élete  
El vagy tévedve kislányom, itt úszás lesz! - Egy junior Európa-bajnok dokumentumfilmbe illő élete  
Fotó: Papp Márk (francia nyíltvízi bajnokság)

El vagy tévedve kislányom, itt úszás lesz! - Egy junior Európa-bajnok dokumentumfilmbe illő élete  

HosszabbitásHosszabbitás
2019/09/18 17:07
Nemrég belefutottam egy filmelőzetesbe, amiben Juhász Janka és szintén válogatott úszó nővére, Adél a főszereplők. Nagy Anikó-Mária Vonal felett című dokumentumfilmjét szeptember 20-án, 16 órakor mutatják be a nagyközönségnek az Ars Sacra Fesztiválon. Ők ketten minden úszó nem mindennapi életét élik egy alföldi kisvárosban. Erről az életről kérdeztem a felnőttkorba lépő ifjúsági és junior Európa-bajnokunkat. Gyorsan kiderült, hogy nem egy átlagos 19 évesről van szó.

 

Egy úszónak a nyár sem a pihenésről szól. Van még versenyed hátra?

Még lett volna egy, de sajnos a vállsérülésem miatt elővigyázatosságból kihagytam. Mi sportolók olyat, hogy határ, nem ismerünk. Mindig toljuk ezerrel. Úgy mentem el már az edzőtáborba, hogy éreztem, valami nincs rendben. Aztán nyíltvízi ifi Eb-n az egyik lány, akinek a lábvizén mentem, belerúgott a vállamba, amit nagyon nem kellett volna. Szóval ezt a nyarat úgy nyomtam végig, hogy félig el volt szakadva a rotátorköpenyem.

Sokszor az látszik, hogy a nagyobb kluboknál tudnak alkalmazni kiegészítő szakembereket, viszont a kisebb helyeken az edző lát el egy személyben minden feladatot, ő a gyógytornász, a dietetikus, a pszichológus is. Nincs ebből hátrányotok?

Nálunk egy éve van gyógytornász, aki jónak is tűnik. Persze, Budapesten több lehetőség van, már csak amiatt is, hogy több gyerek választja az úszást vagy bármilyen sportágat. Ezáltal több a versenyeken a pont, és ezáltal több a pénz is, tehát van lehetőség több mindent fejleszteni. Itt vidéken, mint például Kiskunhalason kevesebb ez a lehetőség. Egy bizonyos életkor után el kell dönteni, hogy folytatod az úszást, vagy inkább a ráfekszel a tanulásra. Nálunk ez úgy néz ki, hogy én maradtam egyedül a felnőttek között, és jelenleg kicsikkel edzek. Viszont felmerül az a lehetőség, hogy kimenjek Amerikába ösztöndíjjal. Sok helyről kerestek már, eddig gondolkoztam rajta, hogy maradjak, vagy menjek, de most úgy néz ki, hogy szeptemberben kimegyek. Valószínűleg jót tenne a fejlődésemnek, mert az edzőmmel együtt úgy látjuk, hogy az itteni 19 méteres medencéből nem lehet sokkal többet kihozni.

Tudod már milyen irányba mennél az egyetemen?

Sokan művészléleknek tartanak, mert imádok festeni, rajzolni. Szeretek tervezni, szervezni is, például lennék rendezvényszervező. A barátaim mindig mondják, hogy segítsek nekik edzeni, ösztönözzem őket. Aztán mondják, hogy Janka, neked ezzel kell foglalkoznod, tudod, mit kell mondani az embernek, hogy inspiráld őket. Szívesen lennék edző is, mert úgy látszik, van ehhez a dologhoz érzékem.

A válogatott úszók között páran már tudják, hogy milyen kimenni Amerikába. Nyilván ezek a tapasztalatok is fontosak egy ilyen döntésnél. 

Persze! Ezért vacilláltam nagyon sokáig, mert akik kimentek, ha nem is visszafejlődtek, de sokan stagnáltak. Meglelték a kinti életet, ahol más a levegő, és még az emberek is máshogy viselkednek. És ha annyira tetszik nekik, lehet, hogy haza se akarnak jönni, hanem inkább kint kezdenek el dolgozni. Van, aki ott jön rá, hogy az úszáson kívül is van élet.

De ez nem is baj. 

Dehogy baj! Teljesen más irány, de egyáltalán nem baj. Azért vannak kivételek, akik sokat fejlődtek, és még jobb úszóként jöttek vissza. Például Katka, aki megtalálta kint Shane-t, akivel eszméletlen sokat fejlődött. És a nyíltvízi úszók között ilyen Olasz Anna is. Én nagyon szociális vagyok, akinek kellenek hasonló korú edzőpartnerek, akik itt Halason nincsenek. Ezért is jó, hogy vannak olyan külföldi edzőtáborok, amiket a Magyar Úszószövetség szervez nekünk, hogy tudjunk együtt edzeni, egymással versenyezni, és összebarátkozni. Ha ez még nem történt meg az elmúlt pár év alatt. Pár év… 15 év alatt.

IMG_6788.jpg Fotó: Kollarics Attila

Novotny Attila nagyon jó, de kívülről elég szigorúnak tűnő edző. Mit jelent ő neked?

Meg nagyon jó ember is. Szigorú, de kell az inspiráció.

Akkor is inspirált, amikor mondjuk 6 éves voltál, és leüvöltött valami miatt?

Nem volt ezzel gond, tiszteltük őt mindig. Külső szemlélők is mondták, hogy ez milyen brutálisan néz ki, ahogy Attila ordibál kint a parton. De nekünk ez mindig teljesen természetes volt, mert ebben nevelkedtünk. A mai napig hatalmas pluszt ad az, hogy konkrétan ő is velünk úszik, csak éppen a parton rohangálva. Teljesen beleadja önmagát ebbe a sportba. Nélküle nem jutottunk el volna idáig, ez nem kérdés. Nekünk feláll a hátunkon a szőr, amikor látjuk, hogy egy-egy edző nyomkodja a telefonját, és megy a „ja úszd le azt jó?”, aztán ennyi. Szóval nem mindenhol természetes ez a habitus, de nekünk ez kell.

Mikor kezdődött?

Én négy éves voltam, Adél hat, amikor 2004-ben elmentünk úszni tanulni Varga Margit nénihez. Amikor bementem az uszodába, valamiért azt hittem műugrók leszünk. Kérdeztem anyát, hogy hol van itt az ugráló. Azt mondta, hogy te el vagy tévedve kislányom, itt úszás lesz! Egy év után megmutattak minket Attilának, aki először kinevetett. Ugye kiskorunkban konkrétan a nyakunkból jött ki a hasunk, olyan kis ducik voltunk. Attila, aki szintén versenyúszó volt, mondta, hogy nincsen úszó alkata ezeknek a lányoknak, de Margit néni addig erősködött, hogy elkezdtük. Aztán Adél addig győzködte Attila bácsit, hogy versenyúszó akar lenni, hogy az lett belőle. Lényegében a Juhász lányok hatására jött létre a versenyúszó szakosztály.

Többször szóba került Adél, a nővéred, aki szintén válogatott úszó. Milyen a versenyhelyzet kettőtök között?

Mindig versenyeztünk egymással. Amikor technikai edzés volt, és direkt lassan kellett úszni, akkor is. Az elején persze ő volt a gyorsabb, erősebb, mivel idősebb, de igazából mindig fej-fej mellett haladtunk. Viszont versenyen az az érdekes, hogy amikor neki nagyon jól megy, akkor nekem megy nagyon rosszul, és fordítva. Mindkettőnknél erős a hosszú gyors, de van egy-egy saját versenyszámunk is. Neki a 100-200 pille, nekem a 200 hát, de a legerősebbek mindig is a hosszabb távokon voltunk.

Az elég abszurd, hogy 15 éve egy 19 méteres medencében edzetek, mégis mindketten hosszútávúszók lettetek.

Attilának az alap mindig is az állóképesség volt. Rengeteget úsztunk gyorson, emiatt adva volt, hogy az 1500 gyors már benne lesz vérünkben is. Azt vettük észre, hogy a rövid valamiért nem megy, de a hosszúban mi voltunk a legjobbak. Viszont most a juniorból átkerülni a felnőttbe eszméletlenül nehéz. De nem lehetetlen, semmi sem lehetetlen. Azt hinné az ember, hogy a 19 méteres medence miatt nálunk mindenki sprinter, de az a vicc, hogy mindenki közép- vagy hosszútávos.

Anyukád szerepe is megkerülhetetlen ebben az úszó projektben.

Anya 11 éves korom óta egyedül nevel minket. Rengeteget segít az úszásban. Nélküle szerintem semmire nem mentünk volna. Komolyan mondom, olyan szinten tud nekünk segíteni mind mentálisan, mind lelkileg, mintha a pszichológusunk lenne.

És el is fogadtátok a tanácsait? Egy tinédzser nem mindig hallgat az anyjára.

Attilánál az a rendszer, hogy a szülők ne szóljanak bele semmibe. Mi ebben is nevelkedtünk, szóval az elején nem igazán fogadtuk be, amikor 13 éves korunk körül elkezdett felerősödni a mentális tréning otthon. De amint láttuk, hogy az edző is elfogadja, utána mi is egyre inkább elkezdtük bevinni a gyakorlatba. Észrevettük, hogy ebben van igazság.

Említetted, hogy sok minden érdekel az úszáson kívül is. Hogy állsz ezekkel?

A tavalyi évem úgy ment le, hogy csak úsztam, ettem, aludtam, meg kondiztam. Úgy éreztem, hogy kell valami kikapcsolódás, mert beleőrülök. Elkezdtem rajzolni, festeni rendszeresen, meg írni is. És egyre több visszajelzést kapok, hogy megéri ezekkel foglalkoznom. Leginkább érzéseket szoktam lefesteni. Például a holtpontot. Nem lehet bírni, hogy csak a sport, csak a sport. Mi is emberek vagyunk, nem robotok.

Amikor valaki hosszú ideig, évtizedekig űz egy sportágat, egy idő után talán már a sikerélmény se lehet elég motiváció. Egy ilyen monoton sportágban, mint amilyen az úszás, miből tudsz erőt meríteni?

Szoktam erre gondolni, viszont minden egyes nap úgy érzem, hogy én az úszásra születtem. Lehet, hogy ez viccesen hangzik, de tényleg így érzem. Amikor van nyáron 3-4 évente egy hónap pihenő, akkor is éjjel-nappal a kádban ülök, vagy elmegyek az uszodába, mert nekem a vízhez kell érnem, vagy benne kell lennem. Nem azt mondom, hogy ennek a tizenöt évnek minden egyes napja boldogságban telt, mert voltak azért nehéz pillanataim, de az úszás nélkül el se tudnám képzelni az életemet, olyan üres lenne. Rengeteg mindenre megtanít ez a sport. Úgy felnevel, hogy észre se veszed. Viszont csak addig szabad csinálni, amíg boldoggá tesz. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy egy idő után már csak megszokásból csinálják. Szerintem az emberek félnek lépni, félik bevallani maguknak, hogy már nem boldogok azzal, amit csinálnak. Sosincs késő váltani, új dologba kezdeni.

IMG_7891.jpg Juhász Janka: Gondolatok fogságában, Holtpont

Hamarosan jön a Vonal Felett című film, amiben ti vagytok a főszereplők. Eddig csak a trailer-t láttuk, de nagyon ígéretesnek tűnik. Ti láttátok már egészben?

Nem akarok spoilerezni, de ez az időszak egy mélypont volt nálunk. Amikor először néztük, úgy voltam vele, hogy még egy ilyen szezont, ilyen két évet még egyszer nem akarok átélni. De rengeteget tanultam ebből az időszakból. Tavasszal volt a premier előtti vetítés, ahova úszókat és közeli ismerősöket hívtunk meg. Közben azt vettük észre, hogy az emberek sírnak-nevetnek felváltva. Amikor pedig vége lett, és felkapcsolták a villanyt, síri csöndben ült mindenki. Gondoltam magamban, hogy hú ez ilyen rossz volt?! Csak 3 perc után kezdtek el tapsolni, úgy le voltak sokkolva. Volt, aki odajött utána, hogy „figyelj, majd inkább fölhívlak, hogy tudjak véleményt mondani”. Valóban el kell telnie egy-két éjszakának, hogy leüllepedjen. Az volt az általános benyomás, hogy fantasztikus film, és mindenkinek látnia kell, aki nincsen benne ebben a versenysportban, mert ebből nagyon sokat lehet tanulni az érem másik oldaláról.

És hogy jött ez az egész dolog?

Kifejezetten sportolókat kerestek, és egy úszós anyuka ajánlott minket. Azt mondta Anikónak, hogy ezeket a Juhász lányokat meg kell ismerned, mert annyira mókásak, és tele vannak szeretettel, meg az edzőjüket, akitől óriásit robbanhat a film! Mi úgy voltunk vele, hogy ha azzal tudunk segíteni a világnak, hogy megmutatjuk a hétköznapjainkat, miért ne? Aztán eljöttek. Bence egy kis kamerával, meg a rendező, Anikó. Mi hárman anyával meg Adéllal ültünk velük szemben. Feltették az első kérdést – már nem is emlékszem mi volt az – mi meg csak mondtuk, mondtuk, mondtuk. 2-3 óra körül jöttek, és este 8-9 körül azt vették észre, hogy az összes kártyájuk betelt, pedig csak egy kérdést tettek fel. Nem hitték volna, hogy ilyen hatással leszünk rájuk, és kellünk nekik. Aztán két éven keresztül mindent vettek, mindenhova jöttek.

Ha öt év múlva újra beszélgetünk, mivel lennél elégedett?

Egy olimpiai döntőt mindenképp szeretnék úszni, emellett abban bízom, hogy egy Eb-arany, és egy világbajnoki érem összejön addig. Elsősorban a 800-1500-ra gondolok, mert a nyíltvízi úszást nagyon nehéz kiszámolni.  Ott aztán tényleg bármi megtörténhet, egy rúgás, egy bordatörés sok mindent megváltoztathat. Lehetsz első, meg lehetsz harmincadik is. Az, hogy Tokióba megyek-e, csak rajtam múlik, a szintet kell megúszni. Ha nem jön össze, akkor az azt jelenti, hogy még nincs itt az időm. Fizikálisan meg edzés szempontjából nincs semmi gond, mentálisan kell még sokat fejlődnöm. A legnagyobb ellenfelem saját magam vagyok. Ha magamat leküzdöm, akkor bármi lehetséges. Egyébként azt látom, hogy 15 éves kor körül sokaknál előfordul az, hogy elkezd kombinálni, meg agyalni azon, hogy mit hogyan kellene. Pedig csak sodródni kellene az árral, és megélni minden pillanatát az adott helyzetnek. Nyilván okosak vagyunk így beszélgetés közben, de ezt a gyakorlatba kell átültetni.
Ha ez mind megvan, akkor nem lesz probléma. Én így gondolom.

Vonal Felett Trailer (Premier, jegyinfó)

(Szöveg: Kollarics Attila)

Hozzászólások