Úszás - A csata, amit Hosszú is a parton nyer meg - A call room titkai
A csata, amit Hosszú is a parton nyer meg - A call room titkai

A csata, amit Hosszú is a parton nyer meg - A call room titkai

Baranyai BalázsBaranyai Balázs
2017/08/04 13:00

A bemelegítést követően az úszóknak két helyen kell kötelezően megjelenniük: az ún. first- és a last call roomban. Besétálnak szépen, csekkolják a felszerelésüket, befejezik az öltözködést, illetve megkapják a nevüket csupa nagybetűvel tartalmazó matricát is a melegítőjükre. Alapból egyik sem túl érdekes helyszín. Egy szoba, közepén egy rakás székkel, melyeken a sportolók csöndben üldögélnek. Nem közvetíti a tévé, gyakran még csak egy szó sem hangzik el, ám mégis fontos mérföldkő ez a futamot megelőzően: ez az előjáték, ha úgy tetszik egy szárazföldi ütközet a vízi összecsapás előtt.

Hogy ez mennyire így van, arról már Hosszú Katinka is nyilatkozott a budapesti vb előtt a CNN-nek:

“Én tényleg hiszem, hogy alapvetően a verseny előtt, a last call roomban ez már nagyjából eldőlt. Azon múlik, hogy milyen mentalitással mész be oda. Én tényleg hiszek ebben. Ez arról szól, mennyire vagy készen, ez után a verseny már pontosan úgy fog történni [ahogyan elképzeled].”

Egy csata ez a nézők zajától távol, bent az uszoda falain belül. A nyilvánosság kizárva, csak maguk vannak. Nyilván nagy az izgalom. Valaki esélyesként jön és igyekszik ezt a többiek tudtára adni; valaki a rá nehezedő nyomást próbálja leplezni; valaki nem hisz magában; valaki pedig önbizalomtól duzzad. Egyeseknek az első alkalmak egyike, de vannak rutinosabbak is. Ezer és egy történet minden sportolóról minden futam előtt – mindenki nyerni akar, de mindenki más okból.

Nehéz lenne rácáfolni Katinka szavaira: végignézve pár ilyen „belső háborút”, valóban erősen érződik, hogy ki nyerhet és ki nem. Igazi pókerjátszma ez. Alapvetően az a feladat, hogy magabiztosnak tűnj. Próbáld elhitetni magadról, hogy nyugodt vagy, nem izgulsz és a körülötted lévőkkel meg végképp nem foglalkozol. Nem könnyű feladat. Néha sikerül, néha nem, de ha alaposan megnézzük, akkor a testbeszéd és a reakciók árulkodóak a mentális állapotot illetően.

A feszültség leplezésének számtalan módja létezik. Embere válogatja, hogy ki, miként dolgozza fel az eseményeket. A legjobb eset talán az, amit Kozma Dominik kapcsán bárki könnyen megfigyelhetett: a magyar úszót feldobta a hangulat és a szurkolás extra energiákat mozgósított benne. Amúgy is egy laza srác, aki hajlamos bolondozni – a verseny előtti percekben sem nagyon veszi túl komolyan magát. Igazából, talán még beszélgetni is lehetne vele, csak társasága nincs. Pörög és mindenre odafigyel, kitörő jókedvvel várja a rajtot.

Ez nem a mosolygós Katinka, azt majd csak pár perc múlva láthatjuk

Nem ez a jellemző. Egy-két kivételtől eltekintve mindenki inkább a csöndben koncentrálós típus és igyekszik befelé menekülni, a maga nyugalmába a kinti világ zaja elől. Itt van például a műfaj koronázatlan királynője, Hosszú Katinka. Futamaiban többnyire a favoritok között van, így az ő jelenléte egy helységben a vetélytársakkal mindig fajsúlyos. Az első napokban például a selejtezők során a riválisok elkövettek egy hibát: teret hagytak a magyar úszónak, aki ott helyben be is kebelezte őket. Másnap aztán már más volt a helyzet.

A mezőny tagjai beelőzték Hosszút és gyorsan elfoglalták a székeket az elsősorban, hogy ne kelljen a riválisukat nézniük. Katinka addig csak látványos bemelegítő mozdulatokat tett, illetve a fülében ordító zene szövegét tátogta (utólag elárulta, hogy többek között Kany West is szólt), ám innentől ez már nem volt elég. Az Iron Lady beült két sorral a többiek mögé és olyan hangosan ütögette a combjait, amilyen hangosan csak bírta. Az eredmény a többiek arcáról leolvasható volt: nagyon próbáltak úgy tenni, mintha ők nem is hallanák a csattanások zaját és nem is tudnának Katinka jelenlétéről, de ezt senki sem hitte el nekik.

Néhány perccel később aztán ez a mentális dominancia a medencében is megmutatkozott, amikor is 200 vegyesen Magyarország első aranyát megszerezve Katinka a riválisok előtt csapott a célba.

Mentális hadviselés. Ez a verseny előtti 20 perc adott esetben kritikus lehet az eredmény szempontjából. Ha sebezhetőnek tűnsz, azt az ellenfelek megérzik és lecsapnak. Ott volt például egy koreai hölgy, aki egy szó nélkül, kezeit és lábait behúzva üldögélt rezzenéstelenül. Szemeiben inkább volt megilletődöttség és félelem, mintsem nyugodtság. Olyan picire húzta össze magát, amennyire csak lehet, ami egyértelműen az önbizalomhiány jele. Ordított róla, hogy ő ma nem nyerhet, de ehhez nem kellett a korábbi időeredményei között böngészni. Úgy ült ott, mint egy rakás szerencsétlenség – nem is nyert semmit végül.

Phelps mellett sem lehetett könnyű eltölteni 20 percet a call roomban. Ezen a képen épp Le Clost terrorizálja a maga csendes módján az amerikai legenda - ez a fotó amúgy számtalan mém alapjául szolgált.

De mi a helyzet a nagyágyúkkal? Igazság szerint akad több olyan példa is, akik egyáltalán nem strapálják magukat. Hosszú folyamatosan próbálta éreztetni a többiekkel, hogy ott van és erős, ám másoknak olykor bele sem kell menniük a játékba ahhoz, hogy nyeregben maradjanak. Adam Peaty például árasztja magából a nyugalmat és a magabiztosságot minden másodpercben. Persze mindenkinek ez a célja, de neki ez sikerül is. Egyszerűen az ember ránéz és nincs kétség, hogy ki lesz a győztes. Ő sem aggódik: miért, ki más nyerne? És itt nem kell egoista beállásokra gondolni, vagy hasonló. Egyszerűen csak beül, megvárja a sorát és (néha világcsúccsal) hozza az aranyat. Fel sem merül benne, hogy más is beleszólhat a küzdelembe, vagy hogy kételkedne magában, így nem is áldoz arra energiát, hogy a többieket bizonytalanítsa el.

Sarah Sjöström is teljesen „normálisan” üldögélt csak. Egyáltalán nem volt ráfeszülve a dolgokra, teljesen normálisak voltak a reakciói a környezetében történő dolgokra. Mert ez amúgy nem jellemző. Ebben a mentális állapotban a legtöbben már nem figyelnek fel arra, ha mondjuk bárki bejön a terembe, vagy becsukódik az ajtó. Katinka azt se vette volna észre, ha beengednek egy oroszlánt a terembe, mert olyan szinten máshol járt ő már akkor. Ezzel szemben Sjöström simán odanéz, ha valaki benyit; nézelődik és teljesen magától értetődő nyugalommal várja a rajtot. Mintha nem is egy világbajnoki fináléra készülne, hanem a buszon csak a következő megállót várná.

Katie Ledecky is hasonló, de talán egy picit mégiscsak más karakter. Ő olyan, mint akit ottfelejtettek. Csak ül és dülledt szemekkel nézelődik. Mint aki nem is érti, hogy miért kéne izgulnia. Mintha ez egy ilyen mindennapos esemény lenne, mint a közértben a sorbaállás, vagy mondjuk mint megvárni, ahogy felforr a víz. Neki elfelejtettek szólni, hogy ilyenkor nagy a tét és izgulni kell. Habár az időeredményeit látva tényleg minden oka megvan ahhoz, hogy ne stresszeljen.

Adam Peaty. Ránézel és egyből tudod, kire érdemes fogadni

Személyes kedvenceim a tornabemutatót tartó úszók – tipikusan ilyen Chad Le Clos is. A dél-afrikai szépen hátrasétál a zöld melegítőjében és ugrándozik, nyújt. Többen is szokták így elütni az időt, egyesek még mindenféle hangokat is kiadnak hozzá. Nagyon váratlanul tud hatni, amikor mondjuk egy ausztrál úszó egyszer csak hangos kurjantásokkal érkezik meg, vagy csak simán elkezd egy helyben ugrálni jó nagyokat. Bizonyos személyek jelenléte nem egyszer egy rögtönzött dobszólót eredményez a váróban.

A csattogtatásban az egyik legjobb teljesítményt Kenderesi Tamás hozza általában, aki külön kategóriát képvisel a színjáték terén. Már az olimpián hallott megszólalásai, nyilatkozatai is arra utaltak, hogy ő egy laza gyerek. Nem görcsöl, csak kisétál és villámgyorsan hasítja a hullámokat. Fiatal kora és a pimaszság épp ezért már a védjegyévé vált. És amikor a többiek próbálnának erről nem tudomást venni, akkor egyszer csak megjelenik Kenderesi egy pólóban és egy rövid gatyában. Mindenki más hosszú melegítőben, néha több rétegnyi aláöltözékkel érkezik, ő meg csak úgy besétál oda rövidben, ami egy tökéletesen hozzá illő üzenet a riválisok számára. Sokan kizökkenhetnek erre a látványra, elvégre az egész mezőnyben csak tőle látni ilyet. Bedugja szépen a fülesét és halálos nyugalommal elkezdi ütögetni az izmait. Mellette próbáljon meg ellazulni az ember...

A döntő előtt azért valamennyire érződött rajta a feszültség, de ezzel nem volt egyedül. Az üstökösként berobbanó Milák Kristóf is hasonló karakter. Az első futamát követően grimaszolva nyugtázta a sima továbbjutást és a junior világcsúcsot, az elődöntőben aztán már más volt a helyzet. Hosszasan nézett maga elé és kezeivel a sapkáját és a szemüvegét piszkálta. Távolról úgy tűnt, hogy talán kicsit remegnek is az ujjai – utólag a nyilatkozatában be is vallotta, hogy a rajtot elizgulta. Soha nem volt még ilyen helyzetben, így ez jó tanulópénz volt. A döntő előtt már sokkal kisimultabbnak tűnt. Semmi remegés, csak a nyugalom és koncentráltság, ami az eredményen is érződött (habár a rajt itt sem jött össze, ahogy a forduló sem, de lesz még lehetősége ezen javítani).

Cseh László rutinja idén "csak" egy ezüstöt ért. Nem csak profizmusban, hanem emberségben is a legjobbak között

Követendő példa lehet számára Cseh László, akinek minden rezdülésén érződik az a rutin, ami ebben a mezőnyben felbecsülhetetlen. Talán az utolsó döntőjét leszámítva elképesztően kiegyensúlyozottnak tűnt. Mozgott a láb, érződött hogy izgul, de pont csak annyira, amennyire kell. Az az egészséges drukk volt csak, ami pozitív irányba befolyásolja a teljesítményt. Emellett a személyisége is kiemelendő: nem sokan beszélgetnek a versenyek előtti percekben, de Lacit rendre megtalálták a többiek – mindenkinek van hozzá egy jó szava. Kenderesivel egész sokat társalogtak, de azért Le Clos is megtalálta párszor, többekkel egyetemben. Látszott, hogy sokan tekintenek rá barátként és a felé áradó tisztelet szinte tapintható volt.

Végül pedig ejtsünk néhány szót a váltókról is – igaz, ott egészen más a hangulat, mint az egyéni versenyek során. Négyszer annyian vannak, mint általában szoktak és a csapatokon belül rendszerint kitűnő a légkör. Igazi felüdülés ez nem csak nekik, hanem a környezetüknek is. Itt általában előtérbe kerülnek a feszültségoldó poénok, amik nagyon sokat tudnak segíteni. Az egy nemzetbeliek egyfolytában társalognak ilyenkor, sokat nevetnek és ki vannak éhezve a megmérettetésre (különösen a magyar váltókon látható, hogy mennyire élvezik ezt – főleg, ha ott van Kozma Dominik is).

Az úszásban tehát nem elég egyszerűen csak gyorsnak lenni a vízben. A lélektani tényezők sokszor a különbséget jelenthetik a dobogó legfelső és legalsó foka között. Hiába a sok hónapos kőkemény munka az edzőtáborban: ha a döntő pillanatban megtörik az ember, akkor alulmarad. Kell egy taktika a call roomba is. El kell hitetni magaddal, de főleg a többiekkel, hogy te vagy a legjobb. Kell az önbizalom, a higgadtság és ezeknek a látszata is. A finálé előtt a legemberibb csatát kell megvívni. Előbb magunkkal, aztán az ellenfelekkel.

Hozzászólások