Triatlon - Az Eb-bronzérmes triatlonista, aki felnőttként tanult meg igazán úszni
Az Eb-bronzérmes triatlonista, aki felnőttként tanult meg igazán úszni
Fotó: Gombos Tamás

Az Eb-bronzérmes triatlonista, aki felnőttként tanult meg igazán úszni

Kálmán LaciKálmán Laci
2019/11/28 14:04
Az Európa-bajnoki bronzérmes, hosszú távú országos bajnok triatlonista, Simon Péter egészen 17 éves koráig labdarúgó szeretett volna lenni. Jött azonban egy törés, pontosabban kettő. Előbb egy lelki, majd egy fizikai. Ezek után a figyelme más sportágak felé terelődött, és kiderült, hogy azokban is tehetséges. Péterrel egyebek mellett fociról, célokról, hitről és példaképekről beszélgettünk.

 

Mindenekelőtt gratulálok a Siófoki Félmaratonon szerzett győzelmedhez. Benne volt a pakliban ez a kiváló helyezés és a jó időeredmény, vagy téged is meglepett, hogy ez így sikerült?

Meglepett, abszolút. Előző években mindig negyedik vagy ötödik lettem, tehát éppen lemaradtam a dobogóról, aminek egy versenyző nyilván sosem örül. Tudtam, hogy az alapozás közepe felé járva nem vagyok kész egy egyéni csúcsra, így aztán csak akartam futni egy jóízűt , és úgy számoltam, hogy megint nem lesz meg a dobogó. Végül 1:14:22-t futottam, ami bő egy perccel elmarad a legjobbamtól, így meg is lepődtem, hogy ez elég volt az első helyhez. 

Tetszett a pálya? Egyáltalán milyen pályán szeretsz futni?

Elég technikás volt, sok kanyarral meg visszafordítóval és elég nagy széllel, főleg a Balaton partján. Szeretem a sík pályát, de inkább az olyanokat, ahol sok az egyenes. Mint Budapesten a Vivicitta, ott mindig jól megyek, ott futottam az 1:13:04-es egyéni csúcsomat is idén tavasszal.

Hogy jött az életedbe a sport?

Amióta az eszemet tudom, sportolok. Már óvodában beleszerettem a labdába, és már négy-ötéves koromban elkezdtem focizni. Ruzsán, az általános iskolában pedig a szárnyai alá vett szeretett edzőm, Kazi László. Ő mindent megtett azért, hogy egyre jobb legyek. Azért fociztam, mint a legtöbb gyerek, mert örömömet leltem benne. Ronaldinho volt a kedvencem, meg Ronaldo, az igazi Ronaldo, a brazil. Nagyon sok freestyle-focis videót néztem ekkoriban, és próbáltam levenni a trükköket, rengeteget gyakoroltam.

Komoly céljaim voltak a focival, olyannyira, hogy a továbbtanulásomat is a labdarúgásnak vetettem alá. Makóra mentem középsuliba, játszottam az ottani akadémián. NB II-ben nyomtuk, voltam csapatkapitány is, egyszer negyedikek lettünk a bajnokságban U19-ben, azt hiszem. Elég komoly utánpótlás-nevelés folyt itt, napi két edzéssel.

spcím2.jpg Fotó: Tanács Renáta

Min múlott, hogy nem lett ebből egy fényes focikarrier?

Egyszer elmentem Felcsútra, a Videoton csapatába próbajátékra, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Akkor nem fogtam föl, de utólag úgy látom, hogy ez elég komoly lelki törést okozott bennem. Elmondták, amitől féltem, és amit tudtam is belül, hogy az első években nem kaptam meg azt a technikai és taktikai képzést, amire nagy szükségem lett volna. Ezt a lemaradást nem tudtam behozni, és a többi akadémista srác között kiütközött, hogy ők sokkal jobban helyezkedtek és gyorsabban járt az agyuk, mint nekem. Ezért nem vettek föl. Ekkor 17 éves voltam. Ettől kicsit elkedvetlenedtem, mert nagy reményeket fűztem ehhez a próbajátékhoz.

Ezután kezdtél más sportok felé fordulni?

Azért még focizgattam egy darabig, részt vettem például egy tornán, Kisteleken 2013-ban. Itt egy rossz mozdulat következtében elszakadt a keresztszalag a jobb térdemben, ami radikális változásokat hozott az életemben a sport terén. Ennek köszönhető, hogy ma triatlonozom. Megműtöttek, majd elkezdtem a rehabilitáció keretein belül futni. Egy év múlva már Vivicittáztam, és 1:18-as időt futottam életem második félmaratonján. Rákaptam a futásra, bár ’csak’ futni nem szerettem volna, így jött hozzá a keró, mivel tudtam, hogy van hozzá tehetségem. Innen jött, hogy jó, legyen akkor a triatlon, mert duatlon verseny elég kevés van. Gondoltam, akkor legalább megtanulok rendesen úszni, mert jó focistához híven, nem nagyon tudtam. 2015 tavaszán örültem, ha le tudtam úszni 50 métert egyben. Ekkor már 21 voltam. Nagyon megszenvedtem a dolgot, mert a többiek, mivel sokkal jobbak voltak, az edzéseken folyamatosan letúrtak a sávról. De kitartottam. Ma sem vagyok a legjobb úszó, de most már azért vannak a hátam mögött is a versenyeken. Amúgy pont ezért inkább a hosszabb távokon vagyok jó, ott van időm kerón meg futásban ledolgozni az úszásban összeszedett hátrányomat.

Nem véletlenül lettél tavaly korosztályos hosszú távú országos bajnok…

Igen, az egy nagyon jó megerősítés volt a számomra. Nagyon komolyan készültem erre a versenyre mind fizikálisan, mind mentálisan, és nagyon boldog voltam, hogy meg is lett az eredménye.

Mit tartasz pályafutásod eddigi legnagyobb sikerének?

Idén nyáron a magyar válogatott színeiben részt vehettem a középtávú Európa-bajnokságon Romániában, ahol bronzérmet szereztem. Nagyon nagy motiváció volt, hogy a hazámat képviselhettem, a harmadik hely pedig már csak hab volt a tortán.

Hogy néz ki most a felkészülésed?

Mivel jelenleg két munkahelyen is dolgozom, nem tudok a Szegedi Titán Triatlon Club összes edzésén részt venni, pedig szeretnék. Ott vagyok a reggeli közös úszáson, délután vagy este pedig egyénileg elmegyek kerózni vagy futni. Az úszást leszámítva én tervezem meg az edzéseimet, hogy mennyit, hogy, stb. Télen edzőterembe is járok.

Mik az erősségeid és milyen területeken kellene leginkább fejlődnöd?

Szerintem abban vagyok a legjobb, hogy a versenyeken a holtpontokon gyorsan túl tudok jutni. Gyengeségem, hogy néha irreális elvárásokat támasztok magammal szemben, és olyankor mindig jön egy pofon. Nagy tanulság volt például életem első duatlon Eb-je, ahol tudtam, hogy jól kell kezdenem a futáson, ez sikerült is, viszont annyira elfáradtam, hogy bringán ledaráltak a többiek, a második futó részen pedig már csak vánszorogtam. Ebből sokat tanultam, és két hónap múlva, a már említett romániai Eb-n már jól osztottam be az erőmet.

A mentális felkészülésben segít valaki, vagy egyedül oldod meg?

Sajnos a jelenlegi élethelyzetembe nem fér bele sportpszichológus, pedig jó lenne, helyette megpróbálok saját erőből felkészülni. Ez már ott elkezdődik, amikor kinézek magamnak egy versenyt, Elképzelem a pályát, ahogy úszom, kerózok, futok, és tulajdonképpen fejben megcsinálom előre a versenyeket. Miután beneveztem, még eggyel jobban rákapcsolok. Lejátszok különböző forgatókönyveket a fejemben, igyekszem mindenre felkészülni, akár arra is, ha buknék mondjuk bringán.

Mik a céljaid versenyzőként és magánemberként?

Az a legfontosabb, hogy egy szép családi fészket tudjak kialakítani a párommal, jövőre lesz az esküvőnk. A fő célom az életben, hogy jó férj és családapa legyek. A sport terén pedig a hawaii világbajnokságon való részvétel kiharcolása.

Mennyire követed a három sportágadat külön-külön?

A nagyobb eseményeket mindenképp. Most néztem például Kipchoge két órán belüli maratonját, live streamen, el is sírtam magam a végén, úgy örültem, hogy sikerült. Ez egy hatalmas sporttörténelmi pillanat volt. A Tourt, a Girót is követem, a nagyobb úszóversenyeket, és ezek inspirálnak is engem. Elsősorban azért inkább triatlont nézek.

Kedvenc sportolód, példaképed, akire felnézel?

A magyarok közül mindenképpen Csere Gáspárt mondom, maratonfutónkat, akivel volt szerencsém egy dobogón is állni. Rendkívüli módon inspirál engem, rettentően szimpatikus, ahogy nyilatkozik, hívő ember, ahogy én is, úgyhogy ez egy plusz kapocs közöttünk. Nagy hatással van rám a már említett Kipchoge is, az, amit ő képvisel, amilyen alázatos, amennyire sportszerető ember. A triatlonosok közül ki kell, hogy emeljem Lionel Sanders, kanadai versenyzőt, aki úgy jutott el Hawaii-ra profi szinten és lett pár éve második, hogy előtte súlyos alkohol- és drogproblémái voltak tizenévesen. A sport jelentette számára a kiutat, és oda tudott érni a sportág elitjébe.

Mit gondolsz Lance Armstrongról? Az ő megítélése elég végletes szokott lenni.

Megnéztem a róla szóló dokumentumfilmet, és ismerem a történetét. Kettős kép van bennem, egyrészt rendkívül inspiráló az, amit elért, ugyanakkor nem tetszik, hogy végighazudta szinte az egész karrierjét. Nálam a fair-play mindenek fölé való. A labdarúgó-karrierem során például összesen két sárgalapot kaptam, azt hiszem. Az edzőim le is csesztek többször, és mondták, hogy ’rúgjál már oda rendesen’ vagy ’rántsd már le azt a gyereket’, de az én mentalitásom nem engedi meg azt, hogy ilyesmit csináljak. Sem a sportban, sem a magánéletben. Visszatérve Armstrongra, oké, hogy más is csinálja, de nekünk ettől még nem kell beállnunk a sorba.

sp5.jpg Fotó: Gombos Tamás

Említetted, hogy hívő ember vagy, és említetted a holtpontokat, hogy könnyen túl jutsz rajtuk. Ebben a hited tud neked segíteni?

Ebben csak a hitem tud segíteni. A vallás és az önmagamba vetett hitem. Engem ez tesz erőssé. Hogy elhiszem, hogy képes vagyok arra, amit kitűzök magam elé.

Olvastam, hogy a teljesítményed fokozása érdekében megpróbálkozol a vegetáriánus étrenddel. Hogy állasz most ezzel?

Két hete kezdtem el, tehát nem régen, de nem hittem volna, hogy eddig is bírni fogom, ugyanis nagy húsevő voltam/vagyok. Már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, de végső elhatározásra a ’The Game Changers’ című film hatására jutottam. Kíváncsivá tett, hogy rám milyen hatással lenne, ha kipróbálnám hús nélkül. Remélem, a jövő évi eredményeimben ez majd megmutatkozik. Korai lenne még a hatásairól beszélni, inkább csak érdekesség, hogy a múlt héten két egyéni csúcsot is úsztam, úgyhogy mindenképpen bizakodó vagyok. Annyit azért már most érzek, hogy étkezés után nincs az a kajakóma, hogy el tudnék aludni, és sokkal energikusabb vagyok.

Nézzünk néhány villámkérdést. Illetve azt kérem majd, hogy fejezd be a mondataim.

A kedvenc könyvem a ’Metró 2033’, ez egy sci-fi regény, már rég olvastam, még középsuliban. 2033-ban játszódik az orosz metróban, egy eléggé elborult történet. Egész nyáron benn voltam a koleszban, ez volt az egyetlen örömforrásom, és tökre megmaradt bennem. Mindig ebbe menekültem a sok edzés után.

A film, amit mindenkinek látni kell, a ’The Game Changers’.

Akivel legszívesebben beszélgetnék egyet, az Arnold Schwarzenegger. Azt kérdezném tőle, hogy mi motiválta akkor, amikor mindenki azt mondta neki, hogy nem fog menni. Tudom igazából a válaszát, de szeretném tőle személyesen hallani.

Akivel szívesen edzenék egyet, az Eliud Kipchoge.

Ahová mindenképpen szeretnék eljutni, az az Egyesült Államok. New York.

Aki a legjobban motivál engem, az Lionel Sanders. Olyan utat járt be, ami számomra nagyon inspiráló. De mondhatnám Gera Zolit is, az ő útja is hasonló egy kicsit.

Ha van egy szabad hétvégém, azt a párommal, Imolával töltöm legszívesebben. Sajnos nem tudok annyit vele lenni, amennyit szeretnék. De, ha tehetem, vele megyek el randevúzni, kávézni, sétálni.

Hozzászólások