
Az Eb-bronzérmes triatlonista, aki felnőttként tanult meg igazán úszni
Az Európa-bajnoki bronzérmes, hosszú távú országos bajnok triatlonista, Simon Péter egészen 17 éves koráig labdarúgó szeretett volna lenni. Jött azonban egy törés, pontosabban kettő. Előbb egy lelki, majd egy fizikai. Ezek után a figyelme más sportágak felé terelődött, és kiderült, hogy azokban is tehetséges. Péterrel egyebek mellett fociról, célokról, hitről és példaképekről beszélgettünk.
Mindenekelőtt gratulálok
a Siófoki Félmaratonon szerzett győzelmedhez. Benne volt a pakliban ez a kiváló
helyezés és a jó időeredmény, vagy téged is meglepett, hogy ez így sikerült?
Meglepett, abszolút.
Előző években mindig negyedik vagy ötödik lettem, tehát éppen lemaradtam a
dobogóról, aminek egy versenyző nyilván sosem örül. Tudtam, hogy az alapozás
közepe felé járva nem vagyok kész egy egyéni csúcsra, így aztán csak akartam futni egy jóízűt , és úgy számoltam, hogy megint nem lesz meg a dobogó. Végül
1:14:22-t futottam, ami bő egy perccel elmarad a legjobbamtól, így meg is
lepődtem, hogy ez elég volt az első helyhez.
Tetszett a pálya?
Egyáltalán milyen pályán szeretsz futni?
Elég technikás volt,
sok kanyarral meg visszafordítóval és elég nagy széllel, főleg a Balaton
partján. Szeretem a sík pályát, de inkább az olyanokat, ahol sok az egyenes.
Mint Budapesten a Vivicitta, ott mindig jól megyek, ott futottam az 1:13:04-es
egyéni csúcsomat is idén tavasszal.
Hogy jött az életedbe
a sport?
Amióta az eszemet
tudom, sportolok. Már óvodában beleszerettem a labdába, és már négy-ötéves
koromban elkezdtem focizni. Ruzsán, az általános iskolában pedig a szárnyai alá
vett szeretett edzőm, Kazi László. Ő mindent megtett azért, hogy egyre jobb
legyek. Azért fociztam, mint a legtöbb gyerek, mert örömömet leltem benne. Ronaldinho
volt a kedvencem, meg Ronaldo, az igazi Ronaldo, a brazil. Nagyon sok
freestyle-focis videót néztem ekkoriban, és próbáltam levenni a trükköket, rengeteget gyakoroltam.
Komoly céljaim voltak
a focival, olyannyira, hogy a továbbtanulásomat is a labdarúgásnak vetettem
alá. Makóra mentem középsuliba, játszottam az ottani akadémián. NB II-ben
nyomtuk, voltam csapatkapitány is, egyszer negyedikek lettünk a bajnokságban
U19-ben, azt hiszem. Elég komoly utánpótlás-nevelés folyt itt, napi két
edzéssel.
Fotó: Tanács Renáta
Min múlott, hogy nem
lett ebből egy fényes focikarrier?
Egyszer elmentem
Felcsútra, a Videoton csapatába próbajátékra, ami sajnos nem úgy sikerült, ahogy
szerettem volna. Akkor nem fogtam föl, de utólag úgy látom, hogy ez elég komoly
lelki törést okozott bennem. Elmondták,
amitől féltem, és amit tudtam is belül, hogy az első években nem kaptam meg azt
a technikai és taktikai képzést, amire nagy szükségem lett volna. Ezt a
lemaradást nem tudtam behozni, és a többi akadémista srác között kiütközött,
hogy ők sokkal jobban helyezkedtek és gyorsabban járt az agyuk, mint nekem.
Ezért nem vettek föl. Ekkor 17 éves voltam. Ettől kicsit elkedvetlenedtem, mert
nagy reményeket fűztem ehhez a próbajátékhoz.
Ezután kezdtél más sportok
felé fordulni?
Azért még focizgattam
egy darabig, részt vettem például egy tornán, Kisteleken 2013-ban. Itt egy
rossz mozdulat következtében elszakadt a keresztszalag a jobb térdemben, ami
radikális változásokat hozott az életemben a sport terén. Ennek köszönhető,
hogy ma triatlonozom. Megműtöttek, majd elkezdtem a rehabilitáció keretein
belül futni. Egy év múlva már Vivicittáztam, és 1:18-as időt futottam életem
második félmaratonján. Rákaptam a futásra, bár ’csak’ futni nem szerettem
volna, így jött hozzá a keró, mivel tudtam, hogy van hozzá tehetségem. Innen
jött, hogy jó, legyen akkor a triatlon, mert duatlon verseny elég kevés van.
Gondoltam, akkor legalább megtanulok rendesen úszni, mert jó focistához híven,
nem nagyon tudtam. 2015 tavaszán örültem, ha le tudtam úszni 50 métert egyben.
Ekkor már 21 voltam. Nagyon megszenvedtem a dolgot, mert a többiek, mivel
sokkal jobbak voltak, az edzéseken folyamatosan letúrtak a sávról. De
kitartottam. Ma sem vagyok a legjobb úszó, de most már azért vannak a hátam
mögött is a versenyeken. Amúgy pont ezért inkább a hosszabb távokon vagyok jó,
ott van időm kerón meg futásban ledolgozni az úszásban összeszedett
hátrányomat.
Nem véletlenül lettél
tavaly korosztályos hosszú távú országos bajnok…
Igen, az egy nagyon jó
megerősítés volt a számomra. Nagyon komolyan készültem erre a versenyre mind
fizikálisan, mind mentálisan, és nagyon boldog voltam, hogy meg is lett az
eredménye.
Mit tartasz
pályafutásod eddigi legnagyobb sikerének?
Idén nyáron a magyar
válogatott színeiben részt vehettem a középtávú Európa-bajnokságon Romániában,
ahol bronzérmet szereztem. Nagyon nagy motiváció volt, hogy a hazámat
képviselhettem, a harmadik hely pedig már csak hab volt a tortán.
Hogy néz ki most a felkészülésed?
Mivel jelenleg két
munkahelyen is dolgozom, nem tudok a Szegedi Titán Triatlon Club összes edzésén
részt venni, pedig szeretnék. Ott vagyok a reggeli közös úszáson, délután vagy
este pedig egyénileg elmegyek kerózni vagy futni. Az úszást leszámítva én
tervezem meg az edzéseimet, hogy mennyit, hogy, stb. Télen edzőterembe is
járok.
Mik az erősségeid és
milyen területeken kellene leginkább fejlődnöd?
Szerintem abban vagyok
a legjobb, hogy a versenyeken a holtpontokon gyorsan túl tudok jutni. Gyengeségem,
hogy néha irreális elvárásokat támasztok magammal szemben, és olyankor mindig
jön egy pofon. Nagy tanulság volt például életem első duatlon Eb-je, ahol
tudtam, hogy jól kell kezdenem a futáson, ez sikerült is, viszont annyira
elfáradtam, hogy bringán ledaráltak a többiek, a második futó részen pedig már
csak vánszorogtam. Ebből sokat tanultam, és két hónap múlva, a már említett
romániai Eb-n már jól osztottam be az erőmet.
A mentális
felkészülésben segít valaki, vagy egyedül oldod meg?
Sajnos a jelenlegi
élethelyzetembe nem fér bele sportpszichológus, pedig jó lenne, helyette
megpróbálok saját erőből felkészülni. Ez már ott elkezdődik, amikor kinézek
magamnak egy versenyt, Elképzelem a pályát, ahogy úszom, kerózok, futok, és
tulajdonképpen fejben megcsinálom előre a versenyeket. Miután beneveztem, még
eggyel jobban rákapcsolok. Lejátszok különböző forgatókönyveket a fejemben,
igyekszem mindenre felkészülni, akár arra is, ha buknék mondjuk bringán.
Mik a céljaid
versenyzőként és magánemberként?
Az a legfontosabb,
hogy egy szép családi fészket tudjak kialakítani a párommal, jövőre lesz az
esküvőnk. A fő célom az életben, hogy jó férj és családapa legyek. A sport
terén pedig a hawaii világbajnokságon való részvétel kiharcolása.
Mennyire követed a három
sportágadat külön-külön?
A nagyobb eseményeket
mindenképp. Most néztem például Kipchoge két órán belüli maratonját, live
streamen, el is sírtam magam a végén, úgy örültem, hogy sikerült. Ez egy
hatalmas sporttörténelmi pillanat volt. A Tourt, a Girót is követem, a nagyobb
úszóversenyeket, és ezek inspirálnak is engem. Elsősorban azért inkább
triatlont nézek.
Kedvenc sportolód,
példaképed, akire felnézel?
A magyarok közül
mindenképpen Csere Gáspárt mondom, maratonfutónkat, akivel volt szerencsém egy dobogón
is állni. Rendkívüli módon inspirál engem, rettentően szimpatikus, ahogy
nyilatkozik, hívő ember, ahogy én is, úgyhogy ez egy plusz kapocs közöttünk.
Nagy hatással van rám a már említett Kipchoge is, az, amit ő képvisel, amilyen
alázatos, amennyire sportszerető ember. A triatlonosok közül ki kell, hogy emeljem
Lionel Sanders, kanadai versenyzőt, aki úgy jutott el Hawaii-ra profi szinten
és lett pár éve második, hogy előtte súlyos alkohol- és drogproblémái voltak
tizenévesen. A sport jelentette számára a kiutat, és oda tudott érni a sportág
elitjébe.
Mit gondolsz Lance
Armstrongról? Az ő megítélése elég végletes szokott lenni.
Megnéztem a róla szóló
dokumentumfilmet, és ismerem a történetét. Kettős kép van bennem, egyrészt
rendkívül inspiráló az, amit elért, ugyanakkor nem tetszik, hogy végighazudta
szinte az egész karrierjét. Nálam a fair-play mindenek fölé való. A labdarúgó-karrierem
során például összesen két sárgalapot kaptam, azt hiszem. Az edzőim le is
csesztek többször, és mondták, hogy ’rúgjál már oda rendesen’ vagy ’rántsd már
le azt a gyereket’, de az én mentalitásom nem engedi meg azt, hogy ilyesmit
csináljak. Sem a sportban, sem a magánéletben. Visszatérve Armstrongra, oké,
hogy más is csinálja, de nekünk ettől még nem kell beállnunk a sorba.
Fotó: Gombos Tamás
Említetted, hogy hívő
ember vagy, és említetted a holtpontokat, hogy könnyen túl jutsz rajtuk. Ebben
a hited tud neked segíteni?
Ebben csak a hitem tud
segíteni. A vallás és az önmagamba vetett hitem. Engem ez tesz erőssé. Hogy
elhiszem, hogy képes vagyok arra, amit kitűzök magam elé.
Olvastam, hogy a
teljesítményed fokozása érdekében megpróbálkozol a vegetáriánus étrenddel. Hogy
állasz most ezzel?
Két hete kezdtem el,
tehát nem régen, de nem hittem volna, hogy eddig is bírni fogom, ugyanis nagy
húsevő voltam/vagyok. Már egy ideje kacérkodtam a gondolattal, de végső
elhatározásra a ’The Game Changers’ című film hatására jutottam. Kíváncsivá
tett, hogy rám milyen hatással lenne, ha kipróbálnám hús nélkül. Remélem, a
jövő évi eredményeimben ez majd megmutatkozik. Korai lenne még a hatásairól
beszélni, inkább csak érdekesség, hogy a múlt héten két egyéni csúcsot is
úsztam, úgyhogy mindenképpen bizakodó vagyok. Annyit azért már most érzek, hogy
étkezés után nincs az a kajakóma, hogy el tudnék aludni, és sokkal energikusabb
vagyok.
Nézzünk néhány
villámkérdést. Illetve azt kérem majd, hogy fejezd be a mondataim.
A kedvenc könyvem a ’Metró 2033’, ez egy sci-fi regény, már
rég olvastam, még középsuliban. 2033-ban játszódik az orosz metróban, egy
eléggé elborult történet. Egész nyáron benn voltam a koleszban, ez volt az egyetlen örömforrásom, és tökre
megmaradt bennem. Mindig ebbe menekültem a sok edzés után.
A film, amit
mindenkinek látni kell, a ’The Game
Changers’.
Akivel legszívesebben
beszélgetnék egyet, az Arnold
Schwarzenegger. Azt kérdezném tőle, hogy mi motiválta akkor, amikor mindenki
azt mondta neki, hogy nem fog menni. Tudom igazából a válaszát, de szeretném
tőle személyesen hallani.
Akivel szívesen
edzenék egyet, az Eliud Kipchoge.
Ahová mindenképpen
szeretnék eljutni, az az Egyesült
Államok. New York.
Aki a legjobban
motivál engem, az Lionel Sanders.
Olyan utat járt be, ami számomra nagyon inspiráló. De mondhatnám Gera Zolit is,
az ő útja is hasonló egy kicsit.
Ha van egy szabad
hétvégém, azt a párommal, Imolával
töltöm legszívesebben. Sajnos nem tudok annyit vele lenni, amennyit szeretnék.
De, ha tehetem, vele megyek el randevúzni, kávézni, sétálni.