Síugrás - Új győzők Sapporóban
Új győzők Sapporóban
Fotó: Europress/AFP

Új győzők Sapporóban

Buzás GáborBuzás Gábor
2017/02/11 13:46

Ha azt látjuk, hogy egy síugróversenyt Peter Prevc nyert, akkor nehéz arra gondolnunk, hogy ő egy új győztes volna. Pedig az idei télen ez a helyzet, ugyanis a szezonnyitó harmadik helye óta még csak dobogóra sem állhatott a tavalyi tél korlátlan ura. Az utóbbi versenyeken viszont folyamatosan egyre jobb helyezéseket ért el, múlt vasárnap Oberstdorfban már a 4. lett. Ezek után, illetve a kvalifikációban bemutatott messze legnagyobb ugrása után nem meglepetés, hogy ő nyerte az első versenyt Sapporóban.

Na de hogyan! Nem volt senki, aki jobb lett volna nála, volt viszont egyvalaki, aki tizedre pontosan ugyanannyi pontot szerzett, mint Prevc. És ez nem volt más, mint Maciej Kot, aki szintén idén megszerzett élete első dobogója, a lillehammeri második hely után megszerezte első egyéni Világkupa győzelmét. Holtversenyben Prevccal, de ez aligha szomorítja el a lengyelt. Prevc egyébként pályafutása 22. egyéni győzelmét aratta, amivel utolérte Severin Freundot az örökranglista 10. helyén.

Nagyon magas színvonalon ugrott a négy legerősebb versenyző: az első sorozatban Kot, Prevc és Kraft, valamint Wellinger is túljutott a 137 méteres zsűritávolságon. Prevc annyival, hogy éppen csak fél méterrel maradt el Fannemel tavaly felállított sáncrekordjától, a 143,5 métertől. Kraft szereplése nem volt meglepetés, azok után, hogy ő győzött az utóbbi két alkalommal a Világkupában, valamint bemutatott egy 145 (!) méteres ugrást a verseny előtti próbasorozatban. Övé lett a bronzérem.

Az egyetlen, aki az első sorozat kiemelkedő ugrása után másodjára nem hozta magát, az Wellinger volt, aki visszacsúszott a negyedik helyre. Véget ért tehát zseniális, top 2-es sorozata (az utóbbi négy versenyen nem végzett a második helynél hátrébb), de ez sem rossz eredmény, és megint egy helyet előrelépett az összetett Világkupában, köszönhetően Hayböck mai 19. pozíciójának. Wellinger már a 6. helyen áll.

Hayböck mellett csalódott lehetett a házigazdák csapata, ahol Kasai a kvaliban mutatott ígéretes ugrása ellenére nem jutott be a második sorozatban, és Ito Daiki legjobb japánként csak a 17. helyen zárt. A norvégok sem villogtak; az első sorozat után nem volt versenyzőjük a top 10 között, de aztán Tande csak feljött a 7. helyre. Ezzel megőrizte a második helyét az összetettben, de már csak 9 pont az előnye Krafttal szemben.

Nemcsak Kot lehetett maradéktalanul boldog a mai szereplésével, hanem Roman Koudelka is, aki azok után, hogy két szezonnal ezelőtt három versenyt is nyert (az egyiket éppen Sapporóban), és tavaly is volt egy sikere, idén még csak a legjobb 10 közé sem fért be. Egészen a mai napig, amikor is az 5. helyet csípte meg. Ő volt az egyik legboldogabb, legmosolygósabb ezen a versenyen, érthető módon.

Simon Amman szintén az idei legjobb versenyét produkálta, a 11. lett. Ő az utóbbi heteket a Kontinentális Kupa versenyein töltötte, és látszik, hogy a szinte tét nélküli versenyzés jó hatással volt rá, hiszen Sapporóban közelebb állt a telemarkhoz, mint az utóbbi években bárhol, bármikor. Jöhet ő még előrébb is, a világbajnokságra akár a top 10-be is bejuthat.

Nem sikerült jól a verseny a Világkupát vezető Kamil Stochnak, aki idén mindössze harmadszor zárt a top 10-en kívül, egészen pontosan a 18. helyen. Ezzel kereken 100 pontra olvadt az előnye Krafttal szemben, aki hiába csak a harmadik az összetettben, sokkal veszélyesebbnek tűnik most a lengyel elsőségére, mint Tande. A norvég már csak 9 ponttal előzi meg Kraftot, vasárnap simán helyet cserélhetnek ők ketten.

A vasárnapi sapporói versenyt az Eurosport 2 közvetíti felvételről, 9 órás kezdettel. Ha csak feleolyan jó lesz, mint a szombati volt, azzal már jól járunk.

Hozzászólások