Síugrás - Szezonnyitó Stochhal, Prevccal és Schlierenzauerrel
Szezonnyitó Stochhal, Prevccal és Schlierenzauerrel

Szezonnyitó Stochhal, Prevccal és Schlierenzauerrel

Buzás Gábor ·
2017/07/14 14:02

Ezen a hétvégén rendezik a nyári síugró Grand Prix-sorozat első állomását, a helyszín a lengyelországi Wisla. Igen komoly mezőny gyűlt össze erre a versenyre, összesen 72-en indultak a kvalifikációban, ami óriási szám ahhoz mérten, hogy tavaly ugyanitt 54 résztvevő volt. A 70 feletti létszám megfelel egy Világkupa-esemény népszerűségének.

Persze nem is a létszám a legfontosabb, hanem az ugrók minősége. Ebben sincs hiány, ugyanis a tavalyi Világkupa végső rangsorának első tíz helyezettje közül öten is ellátogattak a wislai sáncra. A lengyelek teljes csapatukkal vesznek részt a hazai versenyükön, és el is hozták a csütörtöki kvalifikáció első két helyét: Kot győzött, Kubacki lett a második. Stoch és Zyla is jól szerepeltek a 13., illetve 15. helyükkel, de megelőzte őket Hula (7.) és Muranka (12.) is. Utóbbi egyébként kettős győzelemmel kezdte a nyári szezont, múlt hétvégén megnyerte a Kranjban rendezett első nyári Kontinentális Kupa-állomás mindkét versenyét.

Szombaton rendezik az egyéni versenyt, amire csütörtökön kvalifikáltak. Az ismertebb nevek közül Sakuyama Kento és Ziobro nem jutott be a legjobb 50 közé, azaz őket nem láthatjuk szombaton. A két lengyel mögött Tande végzett a harmadik helyen (ez a „kedvenc” pozíciója), őt Koudelka, Gangnes és Ammann követte. A négyszeres olimpiai bajnok ugrotta a legnagyobbat, de szokásos módon telemark hiányában a zsűripontszámai nem lehettek igazán magasak.

A fenti hatos közül Gangnes neve az egyetlen újdonság. A norvégok leggyakrabban megsérülő ugrója a teljes tavalyi Világkupa-szezont ki kellett, hogy hagyja egy júniusi térdszalagszakadás következtében. Az azt megelőző szezonban viszont megszerezte első VK-győzelmét, és az összetett pontverseny harmadik helyén zárt. Óriási szerepe volt a norvégok fellendülésében, és nagyon kell ő az északiak csapatába. Most tér vissza, és a kvalis eredménye alapján jó szereplésre számíthatunk tőle.

Pénteken csapatversenyt láthatunk. A selejtező eredményeiből adódóan igen erős lengyel esélyekkel. Kik szállhatnak velük versenybe a legjobb sansszal? Természetesen a norvégok. Gangnes mellett elhozták Tandét, Fannemelt és Johanssont is, szóval hatalmas csatára számíthatunk köztük és a lengyelek között.

Az osztrákok, a németek és a szlovének nem a legerősebb csapattal érkeztek. Kraft, Hayböck és Fettner távollétében Schlierenzauer és Kofler kell, hogy tolja nyugati szomszédaink szekerét, ami a csapatverseny megnyeréséhez aligha lesz elég, egyéniben viszont talán Kofler jó lehet. A németeknél ott van Wellinger és Freitag, Wank és Leyhe. A kvalis eredmények nem sok bizakodásra adnak okot, de egy csapatbronz bőven meglehet. Freund egyelőre még nem versenyez, de egész jól halad, ahogy ezen a facebookos videón látható.

A németek alighanem a szlovénokkal fognak megküzdeni a bronzért. Peter Prevc, Kranjec és Tepes is elutazott Wislába. Utóbbinak rosszul ment a kvaliban, és helyette Zupancic került be a csapatba, a negyedik tag pedig Lanisek. A kvalifikáció során egyetlen szlovén végzett a top 20-ban, nem a legjobb előjel a zöldeknek.

A wislai versenyprogram:

Péntek, 20:30 Eurosport 2: csapatverseny

Szombat, 17:30 Eurosport 2: egyéni verseny

Hozzászólások