Síugrás - Négysáncverseny német favoritokkal
Négysáncverseny német favoritokkal
Fotó: fis-ski.com

Négysáncverseny német favoritokkal

Buzás GáborBuzás Gábor
2017/12/28 12:12

A 2010-es években mindössze három olyan síugró volt, aki a Világkupa aktuális éllovasaként, azaz elsőszámú esélyesként érkezett a Négysáncra, és meg is tudta nyerni a versenyt. Két éve Peter Prevc, 2013-ban Gregor Schlierenzauer, 2011-ben pedig Thomas Morgenstern hozta a papírformát. Tavaly Domen Prevc volt a VK-menő, de végül Kamil Stoch győzött, a szlovén tinédzsernek nem volt esélye. A legmeglepőbb persze Thomas Diethart sikere 2014-ből – akkor egyébként Stoch volt a VK első helyezettje.

Az utóbbi nyolc alkalomból, tehát megint a 2010-es éveket tekintve Schlierenzauer az egyetlen, aki kétszer is tudott győzni – sőt, neki a címvédés is sikerült. A 2000-es években rajta kívül csakis Janne Ahonen tudott egynél többször győzni, igaz, ő összesen ötször gyűjtötte be a trófeát, a legelső alkalommal még az előző évezredben.

Német győztes Sven Hannawald 2002-es, történelmi sikere óta nem volt. Ő ugye a verseny 65 éves történetének egyetlen olyan bajnoka, aki mind a négy állomást megnyerte egy kiíráson belül. A németeknek azóta részsikerből is csak alig adatott meg. Hannawald a sikere után következő évben még győzött Oberstdorfban, de utána 12 évet kellett várni a következő német futamgyőzelemre, melyet Richard Freitag szállított. És az ő neve nagyon fontos lesz, illetve lehet idén is, hiszen ezúttal ő érkezik a nyitányra a Világkupa éllovasaként.

És nem csak benne bízhatnak a német szurkolók, hanem Andreas Wellingerben is. Ők ketten megnyertek négyet az eddigi hét egyéni versenyből, és a VK első és második helyén állnak. Freitag a király, mivel három győzelme mellé még két második helyet is fel tud sorakoztatni – köztük az egyetlen tizeddel elvesztett engelbergi első versenyt. Wellinger is nagyon erős egyelőre, bár úgy tűnik, ő egyelőre amolyan örök második szerepben tetszeleg, hiszen tavaly, amikor csúcsformában volt, sorra kikapott Stefan Krafttól, idén pedig jobbára legyőzi őt Freitag.

A két német ígéretes szezonkezdete nagyon jót tett a jegyeladásoknak. Már Titisee-Neustadt előtt lehetett arról olvasni a FIS honlapján, hogy rekordokat döntenek a németországi helyszínek, és hogy már a Négysáncot nyitó, december 29-i oberstdorfi kvalifikáción minimum 15.000 néző lesz.

Persze a német-osztrák házigazdák fel tudnak mutatni még egy hatalmas favoritot Kraft személyében. Az osztrákok kőkeményen domináltak a 2000-es években, 2009-től 2015-ig csak ők nyertek összetettet. Legutóbb éppen Kraft. Azóta viszont eléggé visszaestek. Egyrészt jelenleg nincs másik favoritjuk, Kraft az egyetlen. Másrészt az utóbbi két évben, azaz nyolc futam során mindössze egyetlen osztrák győzelmet találunk. Az is Krafté.

Kraft idén még csak kvalit nyert, versenyt nem

A fent említett három úr mellett is bőven találunk olyanokat, akik befuthatnak végső győztesként. Például a címvédő Kamil Stochot. Ő nem kezdte csúcsformában a téli szezont, két ezüst- és egy bronzérmet szerzett eddig. Ettől függetlenül hatalmas klasszis, biztos, hogy számolni kell vele. A lengyelek tavaly elképesztőek voltak, Stoch mögött Piotr Zyla lett a második, Maciej Kot pedig a negyedik az összetettben. Idén egyelőre nem brillíroznak, de lehet, hogy épp a szezon első csúcspontjára szedik össze magukat, Dawid Kubackival együtt. Vagy nekik az olimpiai csapatarany a fő cél?

Ami az erős csapatokat illeti: Norvégiából hat olyan úriember érkezik, akik akár meg is nyerhetik a Négysáncot. Az egyetlen valódi skandináv favorit Daniel Andre Tande, aki tavaly rendkívül közel járt a trófea megszerzéséhez, két állomást megnyert, és végül óriási pech választotta el az összetett sikertől. Szintén érdekes lehet Anders Fannemel, aki Engelbergben igencsak váratlanul nyert versenyt. Érkezett ő már VK-éllovasként is Oberstdorfba, most viszont nem nyomja ilyen teher a vállát. Rajtuk kívül Johann Andre Forfang, Robert Johansson, Andreas Stjernen, és még Halvor Egner Granerud is erős tud lenni. Egy-egy versenyen mindenképp.

Nemcsak Fannemel, hanem Kobayashi Junshiro is szerzett idén egy meglepetésgyőzelmet. A japánnak sikerült átmentenie télre a remek nyári formáját, és két versenyt kihagyva is az összetett VK hetedik helyén áll. A top 10-be mindig befért idén, ő az én titkos esélyesem (bár miután leírtam, már nem annyira titkos :)).

Nézzük, mit gondol Kelemen Zoltán, az Eurosport szakkommentátora:

"Ha fedett pályán rendeznék a versenyt, akkor Freitag győzne. Természetesen az időjárás bármikor beleszólhat a versenybe, de az jól látszik, hogy ő időzítette a legjobban a formát. Mögötte nagyon szoros versenyben vannak a további favoritok: Wellinger, Stoch, Kraft, Tande és Forfang. Meglepetést szerezhet Kobayashi is egy-egy versenyen. A legtöbb csapatot osztrák szakemberek készítenek fel, ezért is várható szoros csata, nüanszok fognak dönteni."

Németh Gergely, az Eurosport kommentátora, akivel felváltva fogjuk kommentálni a Négysánc versenyeit, egyetlen névben fejtette ki véleményét az idei versenyről: "Tande".

A Síparadicsom blog síugrás szakértője, adammalysza, szokásához híven hosszabb lélegzetű előzetest írt, melyet mindenképp érdemes elolvasni ezen a linken. Röviden összefoglalva ez a véleménye az esélyekről:

"Ha csak egy esélyest lehetne megnevezni, biztosan Richard Freitag lenne az, őt a szezon elején mutatott formája magasan kiemeli a mezőnyből, bár annyiban ez csalóka lehet, hogy a többi nagy név, Kraft, Stoch, Tande messzebb voltak a csúcsformájuktól, mint a német. A címvédő lengyel formája egyébként láthatóan ívelt felfelé az utolsó futamokon, így vele mindenképpen érdemes számolni és ugyanez igaz Kraftra is, akinek ráadásul általában fekszik is ez a verseny, három éve nyert is, és tavaly is odaérhetett volna, ha nem betegszik meg menet közben. Tande is erősnek tűnik egyébként, még ha igazán kiugró eredménye nem is volt eddig, viszont nagyon kiegyensúlyozott, amit a Négysáncverseny kifejezetten díjaz. Tavaly neki is pechje volt a végén, idén talán nagyobb szerencséje lesz. Rajtuk kívül Andreas Wellingert érdemes még megemlíteni, akinek talán jól is jöhet, hogy a németeknél házon belül most nem ő az elsőszámú favorit, hiszen így kicsit nyugodtabban készülhet, ettől függetlenül az ő győzelme sem lenne egyáltalán meglepetés."

Andreas Wellinger

Csatári Flóra, a Hosszabbítás szerkesztője és újságírója is írt egy előzetest az idei Négysánchoz. Ő is összefoglalta röviden a véleményét:

"Ha fogadnom kéne - bár sosem szoktam - biztosan nem Freitagra tenném a pénzemet. Pedig kétségtelenül meggyőző a formája, ahogyan mostanában a versenyeken ugrott, az egészen parádés, de szerintem eleve piszok nehéz favoritként érkezni Oberstdorfba, de még tovább nehezíti az ő dolgát a tény, hogy ezt neki ráadásul németként kell megtennie. A síugrásban a versenyek, ha nem az időjáráson múlnak, akkor leginkább mentális tényezőkön dőlnek el, és Richard Freitag még nem nyert olyan sokat, hogy tudhassuk, végig bírja-e fejben az előttünk álló hetet. A németek közül Wellinger dolga szerintem egy picit könnyebb lehet, mert formára a bajszos honfitársánál nem sokkal kevésbé volt meggyőző mostanában, viszont mégsem neki kell a sárga trikó terhével indulnia. Velük szemben például Kraft és Stoch mellett szólhat a tapasztalat, elvégre ők jóval gyakorlottabbak nem csak abban, hogy hogy kell nyerni, hanem abban is, hogy hogy kell megbirkózni az esélyesség terhével, hiába állnak kevésbé jól a világkupában, mint német vetélytársaik. A magam részéről mondjuk örülnék annak, ha a szezonnyitót megnyerő japán Junshiro Kobayashi a Négysáncon ismét meg tudna villanni, és ha egy nagyobbat is kívánhatnék, akkor azt mondanám, remek lenne egy ismét jól ugró Schlierenzauert látni, legalább az egyik osztrák sáncon. Még az se kell, hogy a régi világverő formáját hozza a kétszeres korábbi bajnok osztrák, de legalább egy-két ugrás erejéig ráijeszthetne picit a többiekre."

Hozzászólások