Síugrás - Denise Herrmann biatlonra vált
Denise Herrmann biatlonra vált
Denise Herrmann, Tour de Ski Oberstdorf 2016 (Fotó: Europress/Getty)

Denise Herrmann biatlonra vált

Pintér LászlóPintér László
2016/04/27 10:25

A németek ezzel az egyik legjobb sífutójukat veszítik el.

Denise Herrmann a német női sífutó válogatott egyik legfontosabb tagja volt. A 2010/11-es szezon óta indult rendszeresen a világkupában. Leginkább sprintben ért el kiemelkedő eredményeket, de a távolsági versenyeken is lehetett rá számítani. A 2013/14-es szezonban a második helyen zárt a sprint világkupában a háromszoros bajnok amerikai Kikkan Randall mögött. Legnagyobb sikerét a szocsi téli olimpián érte el, ahol a női váltóval 4x5 km-en bronzérmet szereztek. A világkupában hat alkalommal állhatott dobogóra.

Való igaz, hogy a legutóbbi szezonja a korábbiakhoz képest nem sikerült túl fényesen. Mindössze kétszer tudott tízen belülre kerülni, a legjobb helyezése hatodik volt. Három honfitársnője, Sandra Ringwald, Stefanie Böhler és Nicole Fessel is előtte végzett az összetett világkupában.

“A lépés és az időzítés bizonyára sokakat meglep, de már jó ideje játszottam a gondolattal. Nagyon sokat köszönhetek a sífutásnak, szép időszak volt sok kiemelkedő pillanattal, de most új célokat szeretnék magam elé kitűzni. Ez hatalmas kihívás, jól tudom, de bízom benne, hogy szorgalommal, bátorsággal és eltökéltséggel sikerülni fog.” – nyilatkozta Herrmann.

Herrmann már 2012-ben részt vett a Német Sí Szövetség által rendezett biatlon válogatón, de akkor nem mert váltani. “Nem volt annyira rossz a bemutatkozásom, de aztán mégis túl meredeknek tűnt a kísérlet.” – mesélte Hermann.

A Német Sí Szövetség minden támogatást megad az oberwiesenthali sportolónőnek.

“Denise hosszú évek óta az egyik legfontosabb tagja a sífutó válogatottunknak. Távozásával minden bizonnyal hatalmas űrt hagy maga után. Másfelől azonban természetesen örömünkre szolgál, hogy a biatlonban újabb kihívást keres, és ezzel továbbra is a Német Sí Szövetség rendelkezésére áll.” – mondta a szövetség északi sí szakágvezetője, Karin Orgeldinger.

Forrás: xc-ski.de

Hozzászólások