Döntősök a Liu fivérek 1500 méteren

shadow

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a fináléba, míg Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca a kisdöntőbe jutott 1500 méteren a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság szombati napján.

A váltóval olimpiai bajnok Liu fivérek azonos futamba kaptak besorolást az elődöntőben, és tökéletesen összedolgozva szerezték meg az első két helyet. A táv felétől ők és a hazai közönség előtt szereplő Daan Breeuwsma korcsolyázott az első három pozícióban. A holland versenyző nem hagyta, hogy a magyar testvérpár haladjon az első két helyen, ha visszacsúszott, újra és újra előzött, hogy közéjük ékelődjön. Csakhogy a magyarok is okosan versenyeztek, a harmadik helyről meginduló Liut mindig maga elé engedte az addig elsőként korcsolyázó másik Liu, így rendre visszaszerezték az első két helyet. Öt körrel a vége előtt éppen így állt élre a 20 éves Liu Shaoang 23 esztendős bátyja elé, és innentől olyan tempót diktáltak, hogy már esélyük sem volt a riválisoknak az előzésre.

A nőknél előbb Bácskait szólították a jégre a leghosszabb táv elődöntőjében, amelyben sok erős ellenfele volt, így a világ- és Európa-bajnok brit Elise Christie, vagy éppen az olasz címvédő, Martina Valcepina. Ugyan a legrosszabb, hetes pozícióból rajtolt, de a gyenge tempónak is köszönhetően könnyedén az élre állt néhány kör alatt. Sok előzés volt a futamban, az orosz Jekatyerina Konsztantinova az egyiknél kibillentette a tavaly ebben a számban bronzérmes Bácskait, aki emiatt alaposan visszacsúszott, és bár később elkezdte a felzárkózást, végül ötödikként haladt át a célvonalon. A győzelmet Christie szerezte meg. Hosszas videózás után viszont kizárták Konsztantinovát és Valcepinát is, így Bácskai előrelépett negyediknek, ami kisdöntőt ért.

Jászapáti a futama elején ugyancsak próbált elöl helyezkedni, de amikor fokozódott a tempó, akkor a mezőny közepén ragadt, az utolsó körökben végig a negyedik helyen "utazott". Három körrel a vége előtt próbálkozott meg a már-már védjegyévé váló körbekorcsolyázással, de ezúttal nem volt meg a kellő sebességkülönbség az előzéshez, a külső íven ragadt, így nem tudott előbbre lépni, azaz ő is a kisdöntőben folytathatja szereplését.

MTI