Téli sportok - Harangvölgy - Blog a magyar síről
Harangvölgy - Blog a magyar síről
Fotó: Europress/Getty

Harangvölgy - Blog a magyar síről

Szabó GáborSzabó Gábor
2014/12/03 08:29
Bár viszonylag kevés tudomásunk van róla, de alpesi síben is létezik élet a világkupán túl is. Sízők ezrei harcolnak világszerte azért, hogy egyszer majd rajthoz állhassanak azokon a versenyeken, melyeket például az Eurosport is műsorára tűz. Nem az a céljuk, hogy ezeket a versenyeket megnyerjék, hanem az, hogy egyszer elindulhassanak. Itt most nem amatőrökről beszélünk, akik hobbiból síelnek évente pár hetet, itt olyan sízőkről beszélünk, akik sem időt, sem pénzt nem kímélnek, hogy elérjék céljaikat.

Legfőképpen hatalmas tudású sízőkről beszélünk. Például olyanokról, akik közülünk – magyarok közül – a legjobban tudnak síelni. Nem a csoportból, amelyikkel elmentünk mondjuk Hintertuxra, vagy Obertauernbe, nem az ismerőseink közül, hanem az egész országból. Erre is utal a cím. Végső soron, képletesen ugyan, de valamennyien a Harangvölgyből indultunk.

Akadnak közöttünk olyanok, akik ezt a sportágat rettentő komolyan veszik, akik úgy hiszik, egyszer eljuthatnak oda ahova például Miklós Edit is eljutott. Az ő mindennapjaikba tervezünk bepillantani hétről-hétre Szepesi Bertold jóvoltából. Megtudni, milyen eredményeket értek el, merre járnak éppen, és a többi, és a többi.

Hozzászólások