Északi összetett - Életveszély a sáncon
Életveszély a sáncon
Fotó: Eurosport/Getty

Életveszély a sáncon

Buzás GáborBuzás Gábor
2016/02/27 11:38

A pénteki északi összetett sprintváltó versenyen tévedett a zsűri. Vagyis inkább hibázott. És az ő helyzetükben, az ő felelősségük mellett egyetlen tévedésnek is komoly következményei lehetnek, konkrétan sérülés, esetleg életveszély fakadhat belőle.

Szögezzük le, hogy a zsűrinek a legkevésbé sem volt könnyű a dolga. A síugrósorozat nagy része ugyanis viszonylag erős, de egyenletes hátszélben ment le. A 23-as beülőből indultak, nagyjából mindenki 1 m/s-os hátszélben. Nem is voltak igazán nagyok az ugrások. Aztán egyszer csak megfordult a szél. Egyik pillanatról a másikra 2 m/s körüli szembe szél kerekedett. Ezek a számok talán nem tűnnek olyan óriásinak, de vegyük figyelembe, hogy ezek a versenyzők 6-8 méterrel a talaj felett, mintegy 90 km/órával "közlekednek", és a legapróbb széllökés méterekkel tudja őket odébb tenni.

És éppen ezért nagyon nem mindegy, hogy melyik beülőből indulnak, hiszen a szél mellett ez határozza meg, hogy mekkora ugrást lehet végrehajtani egy adott sáncon. Ennek kontrollálásában segít az úgynevezett zsűritávolság, amit, ha megközelít egy ugró (főleg egy gyengébb képességű), akkor a zsűrinek azonnal cselekednie kell, és lejjebbről elengedni az ugrásokat.

A zsűri meg is tette a magáét, hiszen amint fordult a szél, a 23-asból a 17-esbe vitte le az indulást. De, mint kiderült, ez nem volt elegendő. Akkor kellett volna gyanakodniuk, amikor Bryan Fletcher, aki kifejezetten gyenge ugró, 129 méterig jutott. Mert bizony amikor ő ekkorát ugrik, akkor a jobbak 140 méter fölé szállhatnak, ahol már szinte teljesen lapos az érkezési zóna, és emiatt nagyon nehéz, szinte lehetetlen megfogni az ugrásokat. És sajnos pontosan ez történt a következő versenyzővel. Samuel Costa 142 méterre szállt, és csak mérhetetlen profizmusának és lélekjelentésének köszönhette, hogy sérülés nélkül tudta "menedzselni" az elkerülhetetlen bukást.

Megjegyzem Costa annyira profi, hogy a mai egyéni versenyen elindult, és a legjobb ugrások egyikét produkálta. Nem félt a sánctól, nem félt a bukástól, minden dicséretet megérdemel.

A zsűri viszont ezúttal kárhoztatható volt, és ez látszott az olasz edző, Paolo Bernardi reakciójából is. Costa bukása után persze lejjebb vitték a beülőt, egészen a 9-esig, de ez már nem segített az olaszon.

A verseny egyébként annyira furán alakult, hogy Krog és Graabak nyerte meg az ugrósorozatot, ami példátlan, és maguk a norvégok is alig hitték el. És mivel ők a legjobb futók, számukra semmiféle gondot sem okozott a győzelem bezsebelése. A második helyért viszont hatalmas csata folyt, és végül a németek hősiesen szerezték meg az ezüstöt. Haug az utolsó körében eldobta használhatatlanná vált botját, és 6-700 métert egy bottal tett meg. Így persze kicsit leszakadt az ezüstért küzdő francia-olasz duótól, és még a norvégok második egysége is megelőzte. Edelmann feladata volt, hogy az utolsó másfél kilométeren megverje a fent említett triót, azaz Moant, Grubert és Laheurte-öt. És ez bizony, nem akármilyen futással sikerült is az egykor szebb napokat látó, mostanában küszködő németnek. Minden energiáját beletette ebbe az utolsó körbe, szenzációsat futott.

Hozzászólások