Bob - Egy nő - három férfi?
Egy nő - három férfi?
Fotó: Europress/Getty

Egy nő - három férfi?


2014/10/01 19:10

Mióta a nemzetközi szövetség (FIBT) a nagy bevétel reményében szakított a sportágat az egész kontinensen népszerűvé tevő Eurosporttal és a közvetítési jogok országonkénti értékesítésében látta meg a jövőt, idehaza igazán kevésszer került kirakatba a bobsport. Maximum az olimpiák idején, no meg a magyarországi nyári bobpályákon került szóba a sportág, amelyben ez a nyár komoly szabályváltozást hozott. Nyilvánosságra került ugyanis, hogy a jövőben a négyes boboknál a külön női szakág bevezetése helyett vegyes felállást is lehetővé tesznek.

"Követjük ezzel a döntésünkkel az idő szavát. Hiszünk abban, hogy a közös férfi-női csapatok is eredményesek lehetnek a négyesbob versenyeken" - nyilatkozta optimistán az FIBT elnöke, Ivo Ferriani. Hogy a határozat mennyire csak a sporton belül most oly divatos emancipációs hullám meglovagolása vagy komoly szakmai előkészítés után született-e meg, azt hamarosan megtudjuk. Az viszont tény, hogy hasonló lehetőség korábban is adott volt a szánkó párosoknál, ahol adott esetben nők is szerepelhettek volna, viszont a fizikai paraméterek eltérősége miatt nemzetközi szinten vegyes-csapattal abban a sportágban senki sem próbálkozott. A négyes boboknál is hasonló lehet a szakmai gondolkozás, ahol három toló ember van, akiknek a jövőben is vélhetően - még ha netán a Szocsiba is eljutó szépséges Lolo Jonest marketing jelleggel be is ültetik majd egy-két négyesbob versenyre - férfi atlétának kell lennie.

A kérdés az, hogy a kormányos (aki szintén tolja a bobot, de ő ugrik be elsőként abba a rajt után) szerepköre elbírja-e a kisebb súlyú (ez is számít ebben a sportágban) és a sporteszköz megindítása szempontjából kulcsfontosságú rajt másodperceiben kisebb tolóerőt kifejteni képes női sportolót. A 2010-es és 2014-es olimpián győztes kanadai Kaillie Humphries mindenesetre jelezte, őt érdekelné az "egy nő-három férfi" felállás...

U.I. Humphries 168 cm magas és 73 kg, míg a Szocsiban győztes orosz négyes bob "sofőrje", Alexander Zubkov 187 cm és 100 kg.

Hozzászólások