Biatlon - Valódi úttörő
Valódi
úttörő
Fotó: Europress/AFP

Valódi úttörő

Csaba VörösCsaba Vörös
2019/02/26 14:52

Tarjei Bö tényleg úttörő, csak nem úgy, ahogy először gondolnánk.

5 évvel idősebb az öccsénél, Johannesnél, mégis az eredménylistájuk alapján a „bátyus” jelentősen lemaradt. De a 30 éves Tarjei ettől még legenda. Abban az időben került be a norvég felnőtt csapatba, amikor még Ole Einar Björndalen, Halvard Hanevold és Emil Hegle Svendsen számított az etalonnak. Nem is lehetett kérdés, hogy ők a sztárok, minden elsőbbség őket illeti meg. Tarjei mégis képes volt kitörni ebből az állapotból a 2011-es világkupa-címével. Sőt, az az esztendő a valódi sikerekről szólt: a világbajnokságon 5 érmet szerzett, ebből 3 a legfényesebben csillogott (egyéni, váltó, vegyes váltó), 2 bronzot is zsebre tehetett (sprint, üldözéses), s csak a tömegrajtoson szorult le a dobogóról, ahol a negyedik lett. Ezt követően is sikeres esztendők következtek. Tarjei ugyan a világkupán nem bírt Martin Fourcade-dal, de két év alatt újabb 4 vb-aranyat szerzett.

A felfelé ívelő pályafutás ekkor megbicsaklott. Sorozatos bosszantó sérülések hátráltatták a fejlődésben. Emiatt leszakadt az élmezőnytől, és 4 éven át egyéni versenyt sem nyert. A norvég váltó alapembereként azért örömök is érték, de sok nyüglődést hozott számára ez az időszak.

Tarjei feladatköre szépen lassan átalakult. Az a tudás, amit fiatalon megszerzett, sokat segített öccsének a fejlődésben. Johannes sohasem titkolta, hogy a bátyját tartja példaképének, s nagyon úgy tűnik, hogy a szupertehetség ifjabbik Bö profitál a legtöbbet Tarjei tudásából. Hasonló náluk a helyzet, mint a Fourcade-fivéreknél. Tarjei ettől még szuverén egyéniség, saját ambíciókkal. Bizonyította ezt a múlt heti Európa-bajnokságon is, ahol a világbajnokságra készült, és nyert két aranyérmet. Viccesen megjegyezte, hogy szerinte ez az eredmény még nem lesz elegendő a sikerre a vb-n, s nem titkoltan az öccsére gondolt.

Egy 30 éves versenyző esetében nehéz ilyet kijelenteni, de valószínűleg Tarjei Bö már túl van pályafutása zenitjén. Még egy olimpia beleférhet neki, akár egy-két cím is, ha a betegségei és sérülései nem újulnak ki újra. De bármeddig is folytatja Tarjei, addig ő lesz a mezőny legszimpatikusabb résztvevője, s hamarosan élő legendája.

Hozzászólások