Alpesi sí - Nem baj, hogy Lindsey Vonn visszavonult, csak kicsit korábban kellett volna
Nem baj, hogy Lindsey Vonn visszavonult, csak kicsit korábban kellett volna

Nem baj, hogy Lindsey Vonn visszavonult, csak kicsit korábban kellett volna

Szabó Gábor ·
2019/02/14 10:13

Szombaton és vasárnap két korszakos síző búcsúzott el az arei világbajnokságon, sőt azt is nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy az elmúlt egy-két évtized legjobb gyorssízői hagyták abba. Ha szigorúan az utolsó versenyt tekintjük, mindkettőjük búcsúja fantasztikusra sikerült. Szombaton Aksel Lund Svindal egy ezüstöt, vasárnap Lindsey Vonn egy bronzot nyert a világbajnokságon lesiklásban. És ezzel nagyjából fel is vázoltuk az összes párhuzamot a két búcsút illetően, annak ellenére, hogy a visszavonulásukban mindkettőjüknél fontos szerepet játszott a testük, a térdük.

Négy napja azon jár az eszem, hogy miként fogom tudni megfogalmazni tiszteletteljesen, nem megbántva, minden idők – pillanatnyilag – legeredményesebb női sízőjét, és a rajongóit, akik kétségtelenül szép számmal vannak, hiszen ne feledjük a legjobb sízők mindig is szupersztárok voltak. A maga nemében népszerű és ismert volt például Aksel is, ám kettejük között - sőt megengedem, Lindsey és bármelyik valaha élt síző között - egy dimenzió volt a különbség. Ha nem kettő. 

Lindsey szintet ugrott ugyanis felfelé, ő globális szupersztár lett, focistákkal, teniszezőkkel, rapperekkel került egy sorba. Ő Tigerrel kavart, ő Federertől kapott búcsúüzenetet, ő egészen egyszerűen más ligában mozgott. Pedig, ha Federer alteregóját keressük ebben a sportágban, az sokkal inkább volt Svindal, mint Vonn, egy ugyanolyan tökéletes gentleman, egy ugyanolyan makulátlan sportember, aki ugyanolyan nagyszerű példakép. Lindsey azért - valljuk be – nem ilyen volt.

Ami nem baj egyáltalán. Nem lehet mindenki egyforma, sőt nagyon unalmas lenne a világ, ha csak egyfélék lennénk, egyféle ízléssel. Van, aki egy olyan közegből érkezik, hogy egyszerűen nem lehet belőle más, csak úriember, más pedig olyanból, hogy lételemévé válik a rivaldafény. Aztán kinek az egyik jön be, kinek a másik. Ám sportteljesítményükről véleményt mondani az alapján, hogy valakinek mondjuk a szerény úriember szimpatikusabb, mint egy popsztár, az nem feltétlen szerencsés, azt hiszem.

Ám azért sem igaz, hogy a sportban csak a teljesítmény, csak az elért eredmények számítanának. Ilyen alapon ugyanis végtelenül egyszerű dolgunk volna. Vonn sokat nyert, Vonn többet nyert, oszt’ jónapot. Ha egy karrierre tekintünk vissza, pláne, ha az egyik legnagyobb síző karrierjére, akkor azért azonban volna itt más is. 


ermek.jpg Fotó: Europress/AFP

És ez a más az ő esetében az utolsó három év. Amit nem könnyű értékelni, hiszen ebben az utolsó három évben ott volt a nemfeladás is, a harc, hogy újra a régi legyen, a küzdelem, és ezek nyilvánvalóan erények, olyan tulajdonságok, melyekre az ember felnéz, olyan tulajdonságok, melyektől az leszel, aki. Egy sízőnél a sérülés szakmai ártalom, onnan felállni szinte követelmény, ne mondjam, elvárás, mint ahogyan Vonn vissza is tért, 2013 után megdöntötte Moser-Pröll rekordját, hogy aztán célba vegye Stenmarkét is.


Ez utóbbit viszont már nem kellett volna, azt hiszem.

Nem azért nem, mert Stenmark valamiféle szent tehén lenne ebben a sportágban, akinek csúcsai megingathatatlanok, érinthetetlenek, hiszen, ha valami szörnyű dráma nem jön közbe, akkor Shiffrin három-négy éven belül úgyis megdönt mindent. Ám Lindsey-nek ez a kicsit kétségbeesett küzdelme azért, hogy elmondhassa magáról, hogy ő minden idők legnagyobb alpesi sízője, picit árnyékot vet egyébként pompás karrierjére.

Egyfelől azért, mert azt hiszem, rajta kívül a sportágban mindenki tudta, hogy ez nem ilyen egyszerű, és attól, mert több vk-futamot nyersz, mint Stenmark, attól még nem feltétlen leszel nagyobb, mint Stenmark. Még akkor sem, ha állandóan erről beszélsz. Attól még nem kerülsz vele egy szintre, hogy meghívod a búcsúversenyedre, hogy svéd színeket varratsz a ruhádra, meg hasonlók.

Ám ez még nem volna olyan dráma, az efféle nagyságokat az egójuk viszi előre, lehet, enélkül nem is vinnék semmire. De ezzel még nem ártanak senkinek, legfeljebb beleszaladnak egy olyan Facebook-posztba, amiben egy 23 éves lány teszi őket helyre. 

A baj az volt, hogy az utolsó három évben ez a fajta becsvágy, ez a fajta önértékelési válság a pályán is meglátszott. 

Lindsey már régen nem tudott úgy síelni, ahogyan egykoron tudott, mert a teste nem engedte, hiszen már nem tudott úgy felkészülni, ám olyan kétségbeesetten és mohón szeretett volna nyerni, hogy ezt a már nem tudást nem volt hajlandó beismerni. Egy pillanatig nem igazította a versenytaktikáját a felkészültségéhez, ami szörnyű dolgokat eredményezett. Egyfelől állandóan összetörte magát, tehát még időt sem hagyott magának, hogy felépüljön, hogy újra olyan legyen, mint régen, másfelől pedig rettenetes példát mutatott azoknak, akiknek az idők során a példaképe lett.

test.jpg Fotó: Europress/AFP

Némi túlzással, de talán mindenki számára értelmezhető képpel azt mondhatjuk, Lindsey Vonn az utolsó három évben úgy síelt, mint egy rossz gyerek, akit a szülei nem tudnak kordában tartani, vagy egy amatőr, aki folyamatosan sokkal nagyobb tempót vállal, mint amit a tudásszintje megenged.

Ezért jó, hogy Lindsey befejezte, hogy végül elengedte. Egyfelől, mert megúszta maradandó károsodás nélkül azt, amibe akár bele is halhatott volna, másfelől meg azért, mert mi úgyis elfelejtjük az utolsó éveket, és megmarad annak, aki volt.

Lindsey Vonnak, aki úgy állt a sílécen, ahogyan nő előtte sohasem.  

Hozzászólások