Alpesi sí - Miklós Edit: Valamit vissza akartam adni ennek a sportnak
Miklós Edit: Valamit vissza akartam adni ennek a sportnak
Fotó: Miklós Edit gyűjteménye

Miklós Edit: Valamit vissza akartam adni ennek a sportnak

HosszabbitásHosszabbitás
2020/02/18 13:27

Miklós Edit Csíkszeredában tanult meg síelni, majd román színekben versenyzett éveken keresztül. A 2010-es olimpián megsérült, ezzel egyidejűleg elvesztette az ottani támogatást. Ekkor jött egy ajánlat Magyar Sí Szövetségtől, hogy itt folytassa pályafutását. A székely sportolónő három éven belül a legsikeresebb alpesi sízőnk lett a következő olimpián elért hetedik helyével és két világkupa-dobogójával. Azóta már a szövetség elnökeként próbál tenni azokért a fiatalokért, akik egy nap még nála is gyorsabbak lehetnek. Bár az is igaz, hogy elég magasan hagyta a lécet.

Erdélyből indulva mennyiben volt más a helyzeted, mint a mostani magyar versenyzőké?

Sokkal nehezebb volt. Csíkszeredában tanultam meg sízni, de komolyan nem lehet ott edzeni, ezért Ausztriába jártunk rendszeresen, ami 15 órával hosszabb út. Tizenhat éves korom körül már szinte állandóan külföldön voltam.

Azzal, hogy átjöttél Magyarországra, lenullázódtak a FIS pontjaid, ráadásul egy komoly sérülésből kellett éppen visszajönnöd. Milyen volt belülről ez az időszak?

Örültem, hogy sikerült átigazolnom, de nem volt könnyű. Sokat kellett dolgoznom, de akartam folytatni, és ez volt a legfontosabb.

Hogy fogadott az itthoni sí társadalom? Mindenki tárt karokkal fogadott?

Ezt tőlük kell megkérdezni. 90%-ban igen, de mindig vannak emberek, akiknek valami nem tetszik, és mindig találnak is indokot, hogy miért.

Az olimpiai 7. hely messze a legjobb magyar eredmény alpesi síben, ahogy a két világkupa bronz is. Mikor érezted először, hogy ezek reális dolgok lehetnek?

Amikor Szocsiba kimentem, már az volt a célom, hogy pontszerző legyek. És azért volt az a célom, mert tudtam, hogy el tudom érni. Az olimpia azért ér sokat, mert Magyarországon mindenki azt nézi, viszont szakmailag a két világkupa dobogó legalább akkora dolog. De amire talán még büszkébb vagyok, hogy volt olyan időszak, amikor a lesikló világkupa ranglistáján az első hét között voltam.

Fotó: Miklós Edit gyűjteménye

Korábbi versenyzőtársaid közül kikkel tartod a kapcsolatot?

Néha beszélek Ilkával (Ilka Štuhec) meg Viktoria Rebensburggal, de ilyen nagyon nagy barátságok nem születettek. Illetve vannak ilyenek a versenyzők között, meg akár szerelmek is, de én nem vagyok az a könnyen barátkozós típus.

Téged sem kerültek el a térdszalag-szakadások. Mennyire magától értetődő, hogy újra és újra visszajönnek a sízők sokszor még jobb formában?

Nem természetes, nagyon sok munka van benne. Nem könnyű visszatérni, de nem is lehetetlen. Sokat kell dolgozni, és olyan szakemberekkel kell magunkat körülvenni, akik tudják, hogy mi kell ahhoz, hogy visszaérjünk a csúcsra. Igen, ez egy veszélyes sportág, mert bármikor lesérülhetsz, még akkor is, ha te vagy a legjobb kondiban. Elég egy rossz mozdulat, és elszakad a térded. De mindamellett egy szép és izgalmas sport.

Nem érzed úgy, hogy esetleg maradt volna még benned?

Egyáltalán nincs hiányérzetem. Elfogadtam, hogy a sors ezt hozta. Úgy érzem, hogy versenyeztem eleget.

Amikor az egy éven belüli második térdsérülésedkor eldőlt, hogy nem indulhatsz Pyeongchangban, nem sokkal később bejelentetted a visszavonulásod. De nem a sérülés, hanem a szövetségen belüli lehetetlen állapotok miatt. Milyen volt ez a közeg?

Nem voltak programok, szakemberek, csak balhé volt. Feljelentették az alelnököt, meg elnökségi tagokat, és nem a szakmával, hanem más dolgokkal foglalkoztak. Ezzel a szakadék szélére sodorták a magyar sísportot. Azért indultam el az elnöki pozícióért, mert úgy éreztem, hogy ezt meg kell akadályozni. Annyi mindent kaptam ettől a sporttól, és valamit ebből vissza akartam adni.

Mennyiben volt ennek a helyzetnek köze a Szőllős családdal való konfliktushoz?

Az nem emiatt volt. Kaptak egy 9 hónapos eltiltást, mert nem volt érvényes sportorvosijuk, de ők nem akarták kivárni ezt, hanem inkább eligazoltak. Az édesapjuk Szőllős Péter már annak idején versenyzett izraeli színekben, miután itthon nem tudott a legjobb lenni, és az olimpiára kijutni.

Inkább csak egy ürügy lehetett az eltiltás? Főleg azt tudva, hogy ahogy Magyarországon, úgy Izraelben is helyben kellett megcsinálni a sportorvosit. Utóbbiból mégsem volt probléma.

Nem tudom, hogy ürügy volt-e. Valószínűleg nem azért intézték a dolgaikat más úton, hogy el legyenek tiltva. Sőt, nem is biztos, hogy el kellett volna tiltani őket, akár lehetett volna máshogy is intézni ezt a helyzetet. De ahhoz az ő közreműködésükre is szükség lett volna. Mindenesetre ekkor még nem én voltam a sí szövetség elnöke, ezért nem igazán szeretnék ebbe a dologba belefolyni. Az biztos, hogy keményen dolgoznak, aminek meg is lett a gyümölcse Noa két érmével, amiket most az ifjúsági olimpián nyert. Gratulálok neki, de engem elsősorban a Magyar Sí Szövetség sportolói érdekelnek.

Noa nyilatkozta , hogy itthon nehéz volt úgy készülni, hogy túl sok versenyző jutott egy edzőre, ami miatt nagyon megoszlott a figyelem. Kékesi Marci pedig a húzóerő hiányát említette . Szükség volt ilyen jellegű személyi bővítésekre?

Hosszú Katinkát ki húzza? Michael Phelpst ki húzta? A húzóerő te saját magad kell legyél. Az edződ azért van, hogy megmondja, hogy mit kell kijavítani. Nem kell még egy plusz ember szerintem. Ha te hallgatsz rá, egyre jobb leszel. A sísportban nem annyira bevett dolog, hogy egy „nyulat” hoznak a versenyzők mellé, mint mondjuk a kerékpárosoknál. De például Olaszországban, Ausztriában, Svájcban jobb sízőkkel, csapatokkal hasznos együtt edzeni. Az edzőkérdésre pedig azt tudom mondani, hogy a támogatáshoz viszonyítva elég ember van egy csapatban. A serdülőknél például 7-8 versenyzőre jut kettő edző. Máshol sincs több. Az ifjúsági korosztályban általában 2-2 edző szokott lenni a fiúknál és a lányoknál is, viszont a szövetség jelenlegi anyagi helyzetében jelenleg összesen hármat tudunk biztosítani. De emiatt nem szenvednek semmilyen hátrányt a sportolóink. Maximum annyit, hogy a léceiket maguknak kell megcsinálni. Legalább megtanulják. Én úgy látom, hogy amilyen szinten van a magyar sísport, és amilyen támogatást kell, hogy kapjanak, azt meg is kapják. A nagyobb baj, hogy sokszor a plusz melót nyáron nem teszik bele, ami miatt kondiban elég gyengék vagyunk sajnos.

Az északi szakágban hogy zajlik a munka?

Van egy erős biatlon csapatunk három fiúval és egy lánnyal. Szőcs Emőke az edző és a szövetségi kapitány is. Látszik egyértelműen a fejlődés. Tavaly már két fiú kvalifikálni tudta magát a vébére, és idén rajtuk kívül még egy lány indulónk is lesz. Azt tudni kell, hogy biatlonban sokkal nehezebb ez, mint alpesi síben, mert alanyi jogon nem indíthatsz versenyzőt, hanem kell hozzá a kvóta. A célunk az, hogy minél több serdülőkorú versenyzőt hozzunk fel, és építsünk be a csapatba. A sífutás egy kicsit gyenge láncszem, hiszen csak Kónya Ádám van, aki indult az olimpián is. Freestyle-ban van egy síkrosszos versenyzőnk, Papp Koppány, aki már világkupákra is jár. Pontot még nem sikerült szereznie, de halad szépen felfelé. A FIS versenyek és az Európa-kupához képest a világkupán nagyobbak az ugratók, sokkal jobbak az ellenfelek, de lépésről lépésre dolgozunk. Hosszú távú céljaink vannak. Síugrásban Vörös Virágnak már sikerült pontot szereznie a nyári Grand Prix-n, reméljük, hamarosan télen is összejön ez neki a világkupában. (Az interjú után két nappal Virág megszerezte a magyar női sugrás első világkupapontját . – a szerző) Molnár Flórián pedig az ifjúsági olimpián 19. lett, amire büszkék vagyunk, főleg mert még nagyon fiatal.

Összességében hogy értékeltétek az lausannes-i ifjúsági olimpiai szereplést?

Flórián kedvezőtlen szélviszonyok között nagyon jól ugrott, és ez az egyik legértékesebb helyezésünk. Az alpesi szakágtól többet vártunk. Az igaz, hogy Tóth Zita 16. helye Super-G-ben nagyon jó, mert erre a számra csak pár napot tudott edzeni előtte. Viszont szlalomban és óriásban sajnos kiesett, ahol mégjobb helyezésre számítottunk. Reméljük, hogy Trunk Tamás pedig sokat tud még fejlődni a következő években.

Az alpesi számokkal ellentétben kevésbé hegyigényes sífutásra vagy biatlonra könnyebb Magyarországon edzeni?

Igen, nyáron tudnak futni meg görsízni. Ugyan nincsen speciális görsí pályánk, de találnak olyan aszfaltot, ahol lehet edzeni. Igazából sokkal erősebbek kellene, hogy legyünk ezekben a számokban, mint az alpesiben, mert valóban ezekre lehet itthon is készülni. De jelenleg az északi szakágunk még nem olyan erős.

Mi hiányzik?

Például egy jó sífutó- és biatlon edzőközpont. Ez igazából meg is van Galyatetőn, csak fejleszteni kellene. Megfelelő anyagi támogatással akár nemzetközi versenyeket is tudnánk szervezni sífutásban és biatlonban is. Alapvetően nyilván idő és pénz hiányzik, meg több olyan edző, mint amilyen Emőke.

Külföldi edzők szerződtetése mennyiben jelent megoldást?

Jó, ha vannak külföldi edzőink is, de szerintem az is fontos szempont, hogy egy magyar edző sokkal jobban megérti a magyar sportolót, és lelkileg jobban tudja támogatni. Én mint sportoló tapasztaltam, hogy igenis számít, ha olyan ember áll melletted, akit belülről is motivál, hogy a magyar sport jobb legyen.

Mennyire sikerült az elképzeléseknek megfelelően az első egy év a szövetség élén?

Gyerekprogramokat indítottunk el, szövetségi edzőtáborokat szerveztünk, külföldi edzőket igazoltunk, és olyan magyar edzőket hoztunk vissza, akik az előző szövetség idején szétszéledtek. Műhelytámogatást tudtunk adni az itthoni egyesületeknek, amivel a munkájukat fel tudtuk lendíteni. Összességében körülbelül 80-90 százaléka teljesült az elképzeléseknek, jó irányba haladunk.

Milyen tervek vannak még megvalósítás alatt? Egy esetleges budapesti világkupa állomásról is lehetett hallani.

Világkupa jelen állás szerint nem lesz, mert komoly anyagi forrásokra lenne szükség, amit a szövetség nem tud előteremteni. Az államtól kértünk segítséget, de egyelőre nem tudják támogatni. Viszont február 6-7-én lesz FIS verseny Mátraszentistvánon. Az első, amit Magyarországon rendeznek. (A jelentős hóolvadás miatt végül törölni kellett a versenyt – a szerző)

A fiatalok számára mennyire vonzó Magyarországon a sízés mint versenysport, amiből esetleg meg is lehet élni, ha jól csinálják?

Megélni belőle egyelőre nem nagyon fognak, de van egy pozitív tendencia abban, hogy serdülőkor után egyre kevesebb fiatal hagyja el a sportot. Ezek a fiatalok nem csak a tanulással foglalkoznak tovább, hanem a kettőt együtt csinálják. Én úgy érzem, hogy nem csak a hobbisízők vannak egyre többen, hanem azok is, akiket ez komolyabban érdekel. Akik majd olimpiára, világbajnokságokra készülnek.

A magyar alpesi sísport első világkupa dobogója, 2015, St. MoritzA magyar alpesi sísport első világkupa dobogója, 2015, St. Moritz Fotó: Miklós Edit gyűjteménye

Látsz arra esélyt, hogy itthon készülve valaki el tudjon jutni a világkupára?

Persze, ahogy nekem sikerült Erdélyből, úgy az itteniek is meg tudják csinálni. Kell egy olyan szakmai programot csinálni, amivel fokozatosan fel lehet építeni ezeket a fiatalokat. Az első év alapján látszik rajtuk, hogy fejlődnek. Ha öt évvel ezelőtt valaki első éves FIS versenyzőként 100 pont alá csúszott, az már nagy szó volt. Most már férfiaknál is vannak olyanok, akik 70 pontokat tudnak csúszni. Az egész sportunk sokkal jobban föl van zárkózva, mint ezelőtt tíz évvel. Van esély arra, hogy olimpiai pontjaink, akár érmeink is legyenek majd, de ehhez azért kell az anyagi támogatás is, hogy az ehhez szükséges szakmai támogatást mi meg tudjuk adni.

Ez mennyire van meg?

Az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma – a szerző) lekorlátozta a támogatást, mivel úgy gondolta, hogy azzal, hogy én visszavonultam, nincs olyan szintű síző, akire lehetne költeni. Én hosszú távon gondolkodom, a ’26-os olimpiára szeretném, hogy ki legyenek nevelve a versenyzőink. Reméljük, hogy támogatás hamarabb is jön.

me01.JPG Fotó: Miklós Edit gyűjteménye

A hosszabb távú jövőt is a szövetségben képzeled el?

Amennyiben a tagság meg van elégedve a munkámmal, akkor igen. De ha számukra nem vagyok elég jó, akkor én nem fogok ehhez ragaszkodni. Fontos a pozitív visszacsatolás, de ha ez nincs, és nem kívánják valahol az embert, akkor szerintem nem szabad ottmaradni. A szövetség élén képzelem el, de ha nem így alakul, akkor se esek kétségbe. Fel fogom találni magam.


Készítette: Kollarics Attila

Hozzászólások