Hirscher blog: Nem érzem azt a magabiztosságot, mint korábban

shadow

Marcel Hirscher ötödik alkalommal is megnyerte a zágrábi műlesikló versenyt pályafutása során és ezzel már a hatodik elsőségét szerezte a szezonban. A jó teljesítmény ellenére az osztrák klasszis nem elégedett önmagával.

A részleteket a szokásos blogbejegyzésében osztotta meg velünk.

Sziasztok!

A zágrábi győzelmem egy igazi megkönnyebbülés volt az előző versenyek után. Furcsán hangozhat, de valahogy most nem érzem azt a magabiztosságot, mint korábban. Ehhez nincs köze a helyezéseknek vagy a versenyeknek, ezt egész egyszerűen akkor érzem, amikor síelek. Nem vagyok teljesen topon, de a 100 pont még így is a kasszában...

Alta Badiában éreztem legutóbb, hogy igazán jól mennek a dolgok. Tudtam, hogy gyors vagyok és élveztem a sízést. Most a biztonság hiányzik. Ez lesz a következő napok feladata. Szerencsére Zágrábban ismét jött az eredmény, annak ellenére, hogy Henrik Kristoffersen, Alexis Pinturault, Manuel Feller és Marco Schwarz is nyerhetett volna, én voltam az, aki a legkevesebb hibát követett el.

Az első futam után történt meg 10 év után először, hogy három osztrák volt az élen: Blacky (Marco Schwarz) az első, én a második, míg Manuel Feller a harmadik volt. Nem igazán lepődtem meg ezen. Mindketten igen erősek mostanában, de még hiányzik belőlük a megbízhatóság. Ez gyorsan változhat és rendszeresen a dobogóra állhatnak majd a jövőben. Ne feledkezzünk meg Michi Mattról sem, aki ugyancsak jó formában van, de most a zágrábi versenyen szerencsétlen volt. Jelenleg az osztrák műlesikló csapat jól dolgozik, mindenki jobb eredményre ösztönzi a másikat és ennek az eredménye is látszik.

Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak annak a 100 újságírónak a L'Équipe szerkesztőségéből, akik engem jutalmaztak a "Bajnokok Bajnoka" címmel, amely olyan mintha az Év sportolója-díjat kaptam volna meg. Korábban ezt Rafael Nadal, Roger Federer, Usain Bolt és Lionel Messi kapták. Szóval be kell valljam, nagyon meghatódtam.

Na persze ez nem fog segíteni majd Adelbodenben. Most jobban fel kell készülnöm a versenyekre, és vissza kell nyernem azt a biztonság érzést, amely a szezon elején megvolt. Ezért is dolgozom szerdától péntekig, viszont ma még marad a hólapátolás :)

Találkozunk Svájcban!

via