Alpesi sí - A 18 éves szupertehetség azt mondja, nem akar az új Mikaela Shiffrin lenni
A 18 éves szupertehetség azt mondja, nem akar az új Mikaela Shiffrin lenni
Fotó: Europress/AFP

A 18 éves szupertehetség azt mondja, nem akar az új Mikaela Shiffrin lenni

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/02/25 20:03
Alice Robinson az alpesi sí egyik legnagyobb tehetsége. Alig múlt 18 éves, de már komolyan letette a névjegyét a felnőttek mezőnyében is. Ismerjük meg őt most egy kicsit jobban.

Mindössze 16 éves volt, amikor részt vett és helyt is állt a 2018-as phjongcshangi olimpián. Tavaly junior világbajnok lett kedvenc versenyszámában, az óriás-műlesiklásban. Ennek köszönhetően állhatott rajthoz a világkupa döntőjében, melynek Soldeu adott otthont. Az új-zélandi lány hatalmasat ment, és végül másodikként zárt Mikaela Shiffrin mögött. 

Ebben az idényben még rátett egy lapáttal, és hatalmas meglepetésre megnyerte a söldeni szezonnyitó versenyt óriás-műlesiklásban. Utána egy kisebb sérüléssel bajlódott, de sokat nem kellett kihagynia, és miután újra formába lendült, kiegyensúlyozottan síelt, és hozott jó néhány top 10-es eredményt. Ráadásul másfél héttel ezelőtt Kranjska Gorán bizonyította, hogy a söldeni verseny nem volt véletlen, és megszerezte második világkupa-győzelmét is óriásban. Ezeknek az eredményeknek köszönhetően jelenleg az ötödik helyen áll a szakági világkupában. 

Robinson rendkívül vagány és bevállalós versenyző, ez az egyik legnagyobb erőssége. Ezen kívül fizikálisan is kiváló állapotban van, így az sem véletlen, hogy a női óriás-műlesikló mezőnyben már most ő veszi a legerőteljesebben, a leggyorsabban a kapukat. Ennek egyik titkát el is árulta:

"150 kiló a maxom guggolásban..." - meséli Robinson az alábbi portrévideóban. "A guggolás igenis számít, a guggolás fontos, amikor a kapuvételekről van szó."

Ha ő mondja, el is kell hinnünk neki. 150 kiló az kemény, főleg egy lánytól, aki nemrég múlt 18. Az alábbi kis kérdezz-felelek segíthet nekünk abban, hogy egy kicsit megismerjük a jövő egyik nagy bajnoknőjét. 

Ha tehetnéd, kivel mennél el kávézni legszívesebben?
Heath Ledgerrel. Ő egy nagy legenda.

Mi a különbség az új-zélandi és az európai pályákon való sízés között?
Gyakorlatilag minden. Európában sokkal komolyabb az egész. Új-Zélandon sokkal inkább fun minden.

Hány éves voltál, amikor tudatosult benned, hogy te nagyon jól síelsz?
Nem tudom. Persze azt nyilván mindig is éreztem, hogy elég jó vagyok, de azért nem gondolkodtam ezen olyan sokat. Úgy igazából talán tavaly. 

Hogy élted meg az első világkupa-futamodat? 
Fúú, nagyon izgultam, még csak 16 voltam. Persze jó móka volt, de azért kemény is. Kranjska Gorán volt még 2018 januárjában. Nagyon rossz volt a hó, a pálya tök hepehupás volt, de azért az első verseny mindig különleges.

Mire vagy a legbüszkébb az eddigi pályafutásodból?
A világkupa-győzelmemre. Fú, az nagyon menő dolog volt. (az interjú idején még csak egy győzelme volt - a szerk.)

Milyen havon szeretsz a legjobban síelni?
Jeges pályán.

Érzel magadon nyomást azzal kapcsolatban, hogy te lehetsz a következő Mikaela?
Nem. Teljesen mások vagyunk mi ketten. Mindkettőnknek megvan a maga története. Amúgy sem szeretem magam másokhoz hasonlítani. 

Mit csinálnál, ha nem síelnél?
Talán gyeplabdáznék, vagy egyetemre járnék. De valamit mindenképpen sportolnék.

Milyen zenét hallgatsz fönn a startban?
Általában drum and basst, de ha olyan a hangulatom, akkor régi zenéket is.

Bejön neked az a szám, hogy 'Who the fuck is Alice?'
Nagyon, de imádom a Mrs. Robinsont is.

Hozzászólások