Súlyemelés - Kilencfős magyar csapat az EB-n!
Kilencfős magyar csapat az EB-n!
Fotó: Europress/AFP

Kilencfős magyar csapat az EB-n!

HosszabbitásHosszabbitás
2019/04/05 12:08

Kilencfős magyar csapat szerepel a súlyemelők szombaton kezdődő és jövő szombatig tartó georgiai Európa-bajnokságán, amelyen rajthoz áll Nagy Péter is.

A háromszoros Eb-bronzérmes szegedi óriás rajtja kétséges volt, mivel influenza és térdfájdalmak is hátráltatták az edzésmunkájában, de pénteken úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy az együttesen többhetes kényszerpihenő ellenére ott lesz Batumiban.

"A tatai edzőtáborban a felmérő azt mutatta, hogy ha távolabb vagyok is a csúcsformától, azért jó eredményre képes lehetek az Eb-n - mondta a plusz 109 kg-ban versenyző Nagy, aki hozzáfűzte, szerencsére a szalagokkal nincs baj, s a térdében korábban észlelt gyulladásnak is jót tett a pihenés, a kezeléseknek köszönhetően pedig elmúlt a fájdalom. - "Négy mázsa feletti eredményt várok magamtól, 404 kilóval már beérném."

000_13K01L.jpg Fotó: Europress/AFP



A válogatott tagja a szintén a térdével bajlódó Magát Krisztina, a szakításban tavaly Európa-bajnok emelő is, aki ezúttal nem számíthat hasonlóképpen kiugró sikerre, bár a fogásnemi érem még így is összejöhet neki a 87 kilogrammosok között.

Dobos Imre, a hazai sportági szövetség elnöke szerint nem tudni, hogy az újonnan bevezetett és Európa-bajnokságon először most vizsgázó súlycsoportokban milyen és főleg mennyire erős mezőny indul. Ezzel együtt optimista, az összes magyart az első tízbe várja, s úgy fogalmazott: "nem lennék meglepve, ha több érmet is nyernénk".

Kellemes meglepetést szerezhet például a 64 kg-os kategóriában Jung Beáta, aki 2017-ben az U23-asoknál Eb-negyedik, szakításban pedig Európa-bajnok lett. Jól szerepelhetnek a fiatalok is, ami azt jelenti, hogy ha egyéni csúcsaikat megjavítják, az első hatban végezhetnek súlycsoportjukban. A tinédzserek társaságát hárman alkotják a csapatban: a 2000-es születésű békéscsabai Mitykó Veronika, a 2001-es szombathelyi Boros Viktória és a 2002-es születésű kecskeméti Árva Cintia.


A magyar Eb-csapat:

férfiak:

81 kg: Kmegy Máté
plusz 109 kg: Nagy Péter

nők:

55 kg: Árva Cintia
64 kg: Jung Beáta
71 kg: Mitykó Veronika
76 kg: Szuromi Tímea
87 kg: Magát Krisztina, Boros Viktória
plusz 87 kg: Gyürüs Barbara

MTI

Hozzászólások