Pool - A poolbiliárd legjava: Immár 25 éve Európa Amerika ellen
A poolbiliárd legjava: Immár 25 éve Európa Amerika ellen
Fotó: Facebook/Mosconi Cup

A poolbiliárd legjava: Immár 25 éve Európa Amerika ellen

Szentimrei KristófSzentimrei Kristóf
2019/11/25 20:52

Hétfőn kezdetét vette a sportág csúcsának számító Mosconi Kupa, története során 26. alkalommal. Az ezúttal Las Vegasban sorra kerülő négynapos eseményen Európa válogatottja arra készül, hogy visszavágjon az amerikaiaknak a tavaly elszenvedett hazai vereségükért.

A Mosconi Kupa a golfban ismert Ryder Kupa mintájára jött létre abban a tekintetben, hogy Európa legerősebb játékosai mérkőznek meg az Egyesült Államok legjobbjai ellen. Azonban van néhány különbség a két csapatverseny között.

A Mosconin 12 helyett csak öt játékos kerülhet be mindkét csapatba, ráadásul ide mindenki csak meghívásos alapon juthat el. Talán a kisebb létszámnak is köszönhető, hogy a poolbiliárdban nincs nagyon feljebb, ha valaki ezen a viadalon játszhat, a szakmabeliek jó része szerint még egy világbajnoki címnél is többet ér.

A rendezés terén itt is Európa és az USA felváltva ad otthont az eseménynek (legalábbis 2003 óta), viszont az utóbbi években a Mosconin kizárólag Anglia szolgál európai helyszínként, míg az amerikai vendéglátó eddig mindig Las Vegas volt, ahogy idén is. Más országként csak Hollandia és Málta volt rendező, előbbi kétszer (2004, 2006), utóbbi egyszer (2008).

Szintén különbség az esemény gyakorisága, ugyanis a Ryder Kupa kétéves ciklusával ellentétben a Mosconit minden évben megtartják. A poolosok versenyére egyébként általában december elején kerül sor, így kivételt képez a mostani november végi időpont.

Speciális nyitány és bekiabáló nézők

A Mosconi Kupa a lebonyolítási rendszerével is különleges helyet foglal el a csapatversenyek között. Ahogy korábban említettük, egy négy napig tartó eseményről van szó, és minden alkalommal már délelőtt 11 órakor kezdetét veszi a program.

Az első három játéknap az egyéni mellett páros mérkőzéseket is rendeznek, míg az utolsó napon már csak egyéni találkozókra kerül sor. A legelső meccs viszont nem egyéni, nem is páros, hanem egy ún. csapatmeccs, ahol a két csapat összes tagjának legalább egy rack-et (mint snookerben a frame) kell játszania. Ez nemcsak látványos, hanem a csapatszellemet is nagyban erősíti.

Alapvetően itt mindegyik meccsen hatalmas érzelmek munkálkodnak nemcsak a játékosokban, hanem a szurkolókban is.

Hasonlóan a snookerben már pontszerző tornának minősülő Shoot-Out versenyhez, a Mosconin is hallathatják a hangjukat a lelátókon ülők, sőt, itt talán még inkább szabadszájúak. Ez különösen igénybe veszi a játékosok koncentrációs képességeit, ráadásul az összes poolesemény közül ezt tekintik meg a legtöbben a helyszínen.

A kint lévők és a képernyő előtt ülők számára is mindenképp vonzó tényező a meccsek pörgőssége, az összecsapások mindössze öt nyert rackig tartanak, ráadásul a leggyorsabbnak számító 9-es játéknemben (ahol 1-től 9-ig számsorrendben kell elrakni a golyókat).

Mosconi Cup 2019 3..jpg Fotó: Facebook/Mosconi Cup

Végül az a csapat győz, amelyik előbb nyer meg 11 darab mérkőzést. Az első három nap általában öt-öt meccset játszanak a felek, a zárónapon pedig már csak annyit, amennyi még hátravan. Ugyanakkor ha nagyon simán alakul a párharc, előfordul, hogy a szervezők kevesebb találkozót tesznek be a második és a harmadik játéknapra, hogy szinte biztosan legyen még egy negyedik is.

Európai dominancia

A Mosconi Kupa nem tekint vissza olyan régi múltra, mint a Ryder Kupa, mégsem lehet újkeletű sporteseményként beszélni róla, hiszen 1994-ben volt belőle az első kiadás. Akkor még 16 nyert meccsig tartott a küzdelem a kelet-londoni Romfordban, ahol végül az Egyesült Államok csapata nyert 16-12-re.

Aztán szép lassan csökkent a kiírt nyert meccsek száma, viszont az amerikaiak uralma jó ideig megmaradt. A hazai pálya valósággal átokként ült Európa válogatottján, ugyanis 2002-ig csak Anglia és azon belül London volt a vendéglátó, és ehhez képest csak kétszer született hazai győzelem, 1995-ben és 2002-ben. 2001-ben például az USA 12-1-re páholta el ellenfelét, amilyen tükörsima eredmény azelőtt és azóta sem született.

Még a 2003 és 2005 közötti időszak is a poolbiliárd szülőföldjének hegemóniájáról szólt, majd bekövetkezett a verseny történetének egyetlen döntetlenje 12-12-es összesítéssel. Ezek után viszont az európai együttes vette át az irányítást a párharcon belül, a tavalyi évig csak 2009-ben nem a kékek győztek, sőt, ahogy haladt előre az idő, egyre egyoldalúbb lett a rivalizálás. Történt olyan, hogy az amerikaiak ki sem tudták játszani az utolsó napot, annyira gyorsan és simán kikaptak.

Nagyon kellett már legalább egy szoros párharc a tornának, és ez 2018-ban nem csak összejött, hanem hosszú idő után az USA tudott diadalmaskodni. Ráadásul mindezt idegenföldön hajtotta végre a csapat, ugyanis abban a londoni Alexandra Palace-ben győzött nagyon szoros, 11-9-es csatában, ahol rövid időn belül PDC-dartsvilágbajnokságot, majd snooker Mesterek Tornáját szoktak rendezni.

Most Las Vegasban jó eséllyel pályázik a visszavágásra a bombaerősnek ígérkező Európa. Többek között ott lesz a csapatban a 22 évesen gyakorlatilag mindent megnyerő, és jelenleg a világranglistát utcahosszal vezető német Joshua Filler, a tornán négyszer a legjobbnak választott holland Niels Feijen, valamint a világ egyik legvirtuózabb játékosának tartott skót Jayson Shaw.

Niels Feijen nem véletlenül kapta a Terminátor becenevet. 42 évesen még mindig masszívan a legjobbak közé tartozik.Niels Feijen nem véletlenül kapta a Terminátor becenevet. 42 évesen még mindig masszívan a legjobbak közé tartozik. Fotó: Facebook/Mosconi Cup

Ugyanakkor az amerikaiak sem állnak ki rossz névsorral, melyből azért egyértelműen kiemelkedik a kétszeres Mesterek Tornája-győztes és ötszörös US Open-bajnok Shane van Boening neve, de a tavalyi MVP Skyler Woodwardra is érdemes lesz figyelni.

A snooker sztárjai a pool reflektorfényében

Ma már szinte egyáltalán nem jellemző, korábban viszont nagyon is gyakori volt, hogy a poolbiliárd nagytestvérének számító snooker jeles képviselői mérettessék meg magukat a kisebb asztalok versenyein. Kivételt természetesen a sportág csúcsának tartott Mosconi Kupa sem képezett, például már az első, 1994-es alkalommal szerepelt az európai csapatban a hatszoros világbajnok Steve Davis, valamint a többszörös vb-ezüstérmes és nagy közönségkedvenc Jimmy White.

Davis egyébként a torna egyik megálmodója volt, és nem kevesebb, mint 11-szer vett részt az eseményen. Mégsem ő volt a legnagyobb snooker-szupersztár a verseny történetében, ugyanis Ronnie O'Sullivan is kapott meghívást még az 1996-os és az 1997-es kiírás alkalmával. Az említetteken kívül még a korábbi kétszeres világbajnok Alex Higgins neve csenghet ismerősen a sportág kedvelőinek, aki a '95-ös győztes európai csapat tagja volt.

526 golyó belökése hiba nélkül!

Természetesen még véletlenül sem mehetünk el szó nélkül a torna névadója, Willie Mosconi mellett. Az amerikai játékos közel két évtizeden keresztül uralta a poolbiliárd világát a '40-es és az '50-es években, és már csak emiatt korszakos alakjává vált a sportágnak.

Az akkor egyértelműen a legnépszerűbbnek számító 14/1-es játéknemben (másik nevén straight pool) összesen 19(!) világbajnoki címet szerzett, szürreális módon mégsem erre lehet a legbüszkébb. Történt ugyanis 1954. március 19-én és 20-án, hogy az akkor 40 esztendős Willie épp egy bemutatót tartott az ohiói Springfieldben, és szeretett 14/1-es játékában próbált minél nagyobb sorozatot, vagyis break-et összehozni.

A próbálkozása olyan jól sikerült, hogy meg sem állt több mint 500 belökött golyóig, és végül az 527.(!) lökésig kellett várni, hogy a hiba nélküli széria megszakadjon. Ez több mint 37 végiglőtt asztalt jelent egymás után, ami még úgy is brutális tett volt, hogy akkor még kb. kétszer akkorák voltak a lyukak, mint manapság.

Hogy mennyire nagy dolgot vitt véghez Mosconi, az bizonyítja, hogy rekordját 65 éven át senki nem tudta megdönteni. Végül idén májusban törte meg a jeget John Schmidt, aki direkt honfitársa rekordjára hajtva lépte át a 600-as határt is 626-os teljesítményével, ami érdekes módon éppen 100 ponttal szárnyalta túl elődje eredményét. Egyébként a 2012-ben 14/1-es világbajnok Schmidt kétszer is ott lehetett a Mosconi Kupán, többek között a 2006-os döntetlen alkalmával is.


Döntetlennel biztos nem fog zárulni az idei torna (a jelenlegi lebonyolításból fakadóan), ahogy Schmidt sem lesz az amerikai csapat tagja. Az viszont biztos, hogy látványos lökésekből és pazar hangulatból ezúttal sem lesz hiány.

Végezetül egy kis kedvcsinálónak és ízelítőnek itt egy összeállítás a tavalyi Mosconi Kupa legjobb lökéseiből:

További információk az eseménnyel kapcsolatban a matchroompool.com oldalon találhatók.


Hozzászólások