Pool - 21 évesen a magyar biliárdsport egyik legnagyobb eredményét érte el, és már a világbajnokságra készül
21 évesen a magyar biliárdsport egyik legnagyobb eredményét érte el, és már a világbajnokságra készül
Szolnoki Olivér Fotó: Facebook

21 évesen a magyar biliárdsport egyik legnagyobb eredményét érte el, és már a világbajnokságra készül

Szentimrei KristófSzentimrei Kristóf
2018/10/16 14:02

Az elmúlt hétvége rendesen felrázta a hazai biliárdos életet, ugyanis a pool szakágban komoly nemzetközi siker született. Egy évtized után újra érmet szerzett egy magyar játékos a Eurotouron, mely a világ egyik legerősebb biliárd-versenysorozata. Az már csak külön pikantériája a történetnek, hogy ezt a tettet egy mindössze 21 esztendős veszprémi srác érte el. Szolnoki Olivér pedig nem kíván lassítani, aki könnyen lehet, hogy utazhat Dohába a 9-es világbajnokságra, ahol akár élete nagy álmát is teljesítheti.

A Eurotour komoly tiszteletet és rangot vívott ki magának az elmúlt 10-15 évben. Nemcsak az egyre erősödő, sőt majdhogynem domináló európai biliárdsport miatt (a legendás Mosconi-kupán már évek óta Európa csapata van fölényben az USA-val szemben), hanem mert a foghíjas Európa-bajnoksággal ellentétben itt szinte minden nagy klasszis elindul a kontinensről. Sőt, a szeptemberi állomáson számos amerikai kiválóság is részt vett (ezeken a versenyeken nemcsak európaiak indulhatnak, csak a helyszínek kizárólag európaiak), köztük a világbajnok Shane van Boening is, aki végül meg is nyerte a tornát.

Amúgy hat fordulóból áll az idei Eurotour-versenysorozat, melyben a múltheti az ötödik volt a sorban. Klagenfurtban 158 játékos mérhette össze tudását a sorozatban immár szokásos 9-es játéknemben. Bezdán Attila, Kojsza Zoltán (akit sokan a legutóbbi magyar snooker gáláról is ismerhetnek), Luca Gábor, Pieler Gergely, Solymosi Gábor és Szolnoki Olivér személyében szép számú magyar küldöttség érkezett az osztrák helyszínre, és mit ad Isten, rögtön összesorsoltak közülük kettőt egymással. Bezdán Attila és Kojsza Zoltán volt a peches duó, amely párharcból végül Attila jött ki győztesen, 9-5-tel behúzva a mérkőzést. Eközben megkezdte menetelését a hatfős csapat legifjabbika, Szolnoki Olivér, aki ugyan még csak 22. életévében jár, már évek óta rangos nemzetközi versenyeken ér el dobogós helyezéseket (pl.: Best of East), és a Eurotouron is már szép kis tapasztalattal rendelkezik, miközben az utóbbi időben a magyar versenyeken szinte verhetetlen (már 15 évesen felnőtt országos bajnok lett!). Most rögtön azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ismét legyőzte a korábbi junior világbajnok és tavalyi Eurotour-győztes orosz Ruslan Chinachovot, akit a legutóbbi ET-állomáson is le tudott győzni.

Persze ahogy ment előre a verseny, a magyar játékosoknak is egyre nehezebb ellenfeleik akadtak. A vízválasztónak a legjobb 32-t szokták tekinteni a mieink, ahonnan egyébként már egyenes kiesés rendszerben folytatódik a küzdelem. Előtte dupla KO-s lebonyolítás van érvényben, vagyis aki kikap, annak is van még esélye a vigaszágon menetelni. Így tett Solymosi Gábor és Kojsza Zoltán is, előbbi négy meccset is nyert vereségét követően, azonban végül egyiküknek sem sikerült kvalifikálnia magát a 32-be. Ellentétben Szolnoki Olivérrel, akit bár a finn Jani Uski vigaszágra küldött, a veszprémi születésű fiatalember visszavágott a hazai pályán versenyző Maximilian Lechnernek Bezdán Attila legyőzéséért. Oli az egyeneses kieséses szakaszban is folytatta stabil, remek játékát és a német Jan Wolf felett aratott győzelem már azt jelentette, hogy pályafutása legjobb eredményét érte el a Eurotouron. A szombati, egyben utolsó napon már csak a legjobb 16 játékos maradt versenyben, Olivér pedig ekkor szabadult fel csak igazán. 9-4-re intézte el a svéd Christian Sparrenloev-Fischert, majd a negyeddöntőben a 9-es játéknem két évvel ezelőtti Európa-bajnokát és négyszeres Eurotour érmesét győzte le a spanyol Francisco Sánchez Ruíz személyében szintén simán, 9-5-tel.

Ekkor tehát már biztosak lehettünk abban, hogy Tot Sándor 2008-as bronzérme után ismét lesz magyar dobogós a Eurotouron. Már csak az volt a kérdés, lesz-e 14 év után magyar győztese a sorozatnak (2004-ben Tot Sándor kivételes tettet hajtott végre, hiszen egy már akkor is rendkívül kiegyenlített mezőnyben két állomáson is győzni tudott!). Ez végül nem jött össze, ugyanis a későbbi győztes osztrák klasszis, Mario He 9-5-tel megállította Olivért. Ettől függetlenül egyáltalán nem volt min szégyenkeznie ifjú titánunknak, aki egyébként a második legfiatalabb magyar lett a vb-bronzérmes Földes Vilmos után, aki Eurotour-érmet szerzett (Vilmos még 21 éves sem volt első ET-dobogójakor).

Persze azért az elmúlt 10 év nem múlt el nagy eredmények nélkül a magyar poolbiliárdsportban a felnőtt nagy világversenyeket illetően sem, hiszen 2016-ban Tot Sándor 8-as játékban hozott haza egy Eb-bronzérmet, míg öt évvel ezelőtt a Mikó Balázs-Solymosi Gábor kettős szerzett egy ötödik helyet a páros világbajnokságon. A Eurotouron viszont Olivér mindössze a harmadik magyar, aki a pódiumon ünnepelhetett, amellyel egy illusztris társaságba került. És mennyi minden várhat még rá. Nem is húzom tovább a dolgot, következzen egy interjú a magyar pool új csillagával.

Nagy célokkal érkezhettél Klagenfurtba, de azért erre szerintem még te sem számítottál. Azóta már felfogtad, hogy a magyar biliárdsport egyik legnagyobb eredményét érted el?

A fő célom a legjobb 16 közé jutás volt, mivel ezelőtt már négyszer eljutottam a legjobb 32 közé, de ott mindig kikaptam, úgyhogy szerettem volna, hogy áttörjön ez a gát. Miután ez sikerült, már kisebb volt rajtam a nyomás, jobban élveztem a játékot, ennek meg is lett az eredménye. Igazából eleinte idegesített, hogy elvesztettem az elődöntőt, mert volt pár hibám, ami a meccsbe került... El kellett telnie egy-két napnak, hogy rájöjjek, ez így is elég nagy eredmény.

Hát igen, érdekes ez a sportpszichológia. Az ember elér egy brutálisan nagy eredményt, de még akkor is csak az foglalkoztatja, miért nem jut még tovább, milyen plusz maradt még a teljesítményében. Ugyanakkor ez a fajta maximalista hozzáállás vezetett ehhez a bronzéremhez is. Azért egy Eurotour-győzelem már megnyugtatna, nem igaz?

Na igen... A verseny előtt biztosan aláírtam volna a 3. helyet, főleg ebben az erős mezőnyben, de így, hogy volt esélyem a döntőre, azért maradt bennem egy kis hiányérzet. Azzal biztosan elégedett lennék.

A következő célod egyébként már a végső győzelem lesz?

Ezek után mindenképp. Az elődöntőig megvertem két top 16-os játékost is, innentől már jobban el fogom hinni, hogy képes vagyok nyerni ezen a versenysorozaton is. Ezen kívül szeretnék minél előrébb jönni a ranglistán.

A kiváló eredményed után a Facebookon arról is szót ejtettél, hogy szintén a terveid közt szerepel a 9-es világbajnokságra való kijutás, ami majd decemberben lesz Dohában. Ehhez kell a minél előkelőbb helyezés a Eurotour-ranglistán?

A vb kijutáshoz pont most zárult a ranglista, ilyen szempontból a lehető legjobbkor jött ez a 3. hely. A vb 128-as főtáblájára 32 helyet kap az európai biliárdszövetség (EPBF), amiből 22-t a ranglista első 22 helyezettjének adnak. Most a 14. helyre jöttem előre, csak még nem jött hivatalos megerősítés az EPBF-től, ezért írtam csak tervnek. Nagy valószínűséggel kijutottam, de inkább várok egy-két hetet, hogy biztos legyen, mielőtt nagyon beleélném magam.

Ez remek hír! Kemény munkád van mögötte, és nemcsak magára, a játék gyakorlására gondolok. Sokan nem is gondolnák, a biliárd mennyire fizikális sport is a szellemi és mentális oldala mellett. Te ilyen téren is teljes mértékben felkészült vagy. Elmesélnéd nekünk egy ,,átlagos" napodat?

Igen, ezek a versenyek nagy állóképességet igényelnek, sokszor reggel 9-től este 11-ig kell maximális koncentrációval játszani. Általában reggel 8-kor kelek, 9-re beérek a biliárdterembe. Délután 5-ig gyakorlok, kisebb szünetekkel persze. Ezután esténként vagy 8-10 kilométert futok, vagy edzek. Főleg a hátra és lábra, mivel a biliárd ezeket terheli a legjobban. Aztán gyors vacsi és pihenés, hogy bírjam a következő napot is.

Emellett már oktatod is a sportot, ha jól tudom. 

Igen, van itthon, Veszprémben három tanítványom is. Mindhárman járnak a magyar versenyekre, egyiküknek jó esélye van bejutni a ranglistán a legjobb 32-be és ezzel részt venni a Szuperkupán az év végén. Illetve van egy 12 éves is, pár éven belül talán ő is beérik, és ér majd el szép eredményeket.

A rendkívül forgalmas napjaidból kitűnik, hogy profi szinten a poolbiliárd is hatalmas áldozatokkal jár. Te kiváló tanulmányi eredményekkel is büszkélkedhetsz, de az egyetemet is félretetted, hogy maximálisan a poolra tudj összpontosítani. Amíg nem jött a Eurotour-érem, nem voltak kétségeid, hogy jól döntöttél-e?

Igen, tavaly az érettségim elég jól sikerült, de már előtte kb. két évvel tudtam, hogy utána profi biliárdos szeretnék lenni. Nyilván pár rosszabbul sikerült verseny után elgondolkodok rajta, hogy lehet, jobb lett volna egyetemre menni... Viszont 10 éves korom óta világbajnok szeretnék lenni, ahhoz pedig szerintem mindenképp kell ennyi gyakorlás és edzés. Úgyhogy ezek a gondolatok gyorsan elszállnak. Szeretem, amit csinálok, úgyhogy ha lehet, nem szeretnék váltani.

A snookerben sem vagy éppen ,,ügyetlen", hiszen ebben a biliárd szakágban ugyan ritkán indulsz versenyeken, de idén januárban mégiscsak döntőt játszottál egy magyar pontszerző tornán, tavaly pedig országos bajnok lettél még a 21 év alattiak mezőnyében. Itt milyen terveid vannak?

Jelenleg semmi. Arra nem látok esélyt, hogy ebben a játékban a nemzetközi elithez tartozzak, így inkább nem fektetek bele energiát, és a poolra fókuszálok. Egyébként se nagyon tudnám gyakorolni, mivel Veszprém közelében nincs igazán snooker szalon, legközelebb Keszthelyen. Talán szórakozásból elindulok majd egy-két versenyen, de csak ha épp nincs pool verseny, és nem érzem úgy, hogy a poolos felkészülés rovására megy.

A poolban szerzett tapasztalataid egyébként a snookerben is sokat segítenek?

Igazából a technika hasonló, úgyhogy a golyókat ott is be tudom lökni, nyilván azért kisebb százalékban, mivel ott nehezebb a kisebb lyukak miatt. Inkább a versenyhelyzetek kezelésében nagy segítség a poolos tapasztalat.

Hozzászólások