Tokió 2020 - A rióihoz hasonló éremtermésre számít, de nem félti miatta a posztját a MOB elnöke
A rióihoz hasonló éremtermésre számít, de nem félti miatta a posztját a MOB elnöke
Fotó: Europress/AFP

A rióihoz hasonló éremtermésre számít, de nem félti miatta a posztját a MOB elnöke

Mártha BenceMártha Bence
2019/08/27 17:54

Kulcsár Krisztián szerint mindegy, kit tekintünk a magyar sport első emberének, és nem csalódott, amiért egy egészen más jogkörökkel rendelkező olimpiai bizottságot vezet, mint az elődje. Az egykori vívó világklasszissal forráselosztásról, felelősségi körökről és véleményezési kötelezettségről beszélgettünk, de szóba került a budapesti olimpia ötlete, és természetesen a tokiói várakozások is. 

Kulcsár Krisztián rendhagyó körülmények között vette át a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki posztját elődjétől, Borkai Zsolttól. Csak az elnökválasztási kampány finisében csatlakozott a versenyhez, de néhány hét elég volt az egykori világ- és Európa-bajnok párbajtőrözőnek ahhoz, hogy maga mögé utasítsa az előző rezsim két vezetőjét, Borkai Zsolt elnököt, illetve Szabó Bence főtitkárt. Erről bővebben itt írtunk: 

Akad egy civil szervezet, ami másképp fontos a kormánynak | Hosszabbítás

Bár Magyarországon az utóbbi időben szitokszóvá vált a kifejezés, a legrégebbi civil szervezet, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székét birtokolni nagy tisztesség. A május 2-án esedékes tisztújító közgyűlésnek a felszínen három sportlegenda, a háttérben a kormánypárton belüli lobbisták feszülnek egymásnak, és mindhárom fél úgy érzi, elegen támogatják a pályázatát.

Borkai még egy komoly összegek fölött diszponáló, a kormány által masszívan támogatott budapesti olimpiáért küzdő szervezet elnöke volt, mire azonban Kulcsárt megválasztották, a kormány minden forrást elvett a MOB-tól, a budapesti olimpia terve pedig elbukott, mielőtt a NOB előtt megmérettethette volna magát. A Svájcból hazatérő Kulcsár tehát egy felépítését, feladat- és felelősségi köreit tekintve egészen más olimpiai bizottságot vett át, mint amilyet az elődje vezetett.

“Nem mondom, hogy nem voltak aggodalmaim, mielőtt visszatértem, de szerencsére ezek gyorsan elmúltak. Két és fél évvel a megválasztásom után azt kell mondjam, egyetlen pillanatra sem bántam meg, hogy hazatértem, és elfogadtam ezt a megtisztelő feladatot” - mondta a Hosszabbításnak Kulcsár Krisztián.

Kulcsár Krisztián, a MOB elnökeKulcsár Krisztián, a MOB elnöke Fotó: Youtube

“Tény, hogy ma nem tartozik a Magyar Olimpiai Bizottság hatáskörébe az állami források allokációja, ugyanakkor a jelenlegi sportfinanszírozási modell nemhogy nem ismeretlen a magyar sportirányításban, hanem tulajdonképpen visszatérés az 1928 és 2011 közötti időszak gyakorlatához. Egyébként a magyar sportirányítás jelenlegi modellje nemzetközi összehasonlításban egyáltalán nem mondható rendkívülinek, vagy szokatlannak és hogy mondjak rögtön egy szélsőséges példát, az Egyesült Államok olimpia bizottsága egyetlen penny közpénz fölött sem rendelkezik. Ezzel szemben a Magyar Csapat utaztatása az ötkarikás eseményekre 100%-ban állami forrásból történik, illetve a MOB operatív költségvetésének nagyjából 20 százaléka is a kormányzattól származik.”

“Többször is hangsúlyoztuk már, hogy egy stratégiai ágazat esetében, amilyen a sport is, természetesnek tartjuk, hogy nem egy civil szervezet diszponál a források fölött, ugyanakkor sportszakmai vezető szerepünknél fogva törekszünk partnerei lenni az államigazgatásnak a programok szakmai tartalmának figyelemmel kísérésében” 

- magyarázta Kulcsár.

Mennyit ér ma a MOB véleménye?

A fent említettek jelentős változások, hiszen a magyar sportot éveken át de facto irányító szervezet új feladatkörei azt mutatják, a korábbi időszakban ráragadt “utazási iroda” gúnynév kvázi valósággá vált. Annál is inkább, mert Kulcsár sem tagadja, hogy az új MOB működési alapelveiben megfogalmazott “szakmai javaslattételi lehetőség” természetéből fakadóan csak elvi lehetőség.

“Megkérdeztetik, és meghallgattatik a véleményünk. Nyilvánvaló módon a javaslatainknak nincs kötelező érvénye, és eszközeink sincsenek azok kikényszerítésére. Ugyanakkor a Magyar Olimpiai Bizottság véleménye fontos, és mivel azt a felkészülési támogatásokról való döntéstől kezdve a kiemelt edzőprogramhoz kapcsolódó döntéseken át egészen a sportolói Gerevich ösztöndíjak elosztásáig bezárólag mindenben kikérik, jelentős a szakmai véleményformáló erőnk” - tette hozzá határozottan Kulcsár.

Csak az élő sporttal foglalkoznak

Ha a MOB jogkörei inkább elvi jelentőségűvé váltak is, ha igaz, amit az elnök állít, akkor azért van beleszólásuk a sportra jutó összegek elköltésébe, legalább véleményezés formájában. Felmerülhet tehát a kérdés, hogy mi a véleménye a MOB-nak az utóbbi években látott versenyrendezési lázról, illetve a vizes-, vívó-, cselgáncs-, kajak-kenu világbajnokságokra költött irtózatos összegekről.

Többszöröse lett az ígért összegnek a vizes-vbTöbbszöröse lett az ígért összegnek a vizes-vb Fotó: MTI

“Mi az élő sporttal foglalkozunk, a létesítményfejlesztésről, vagy a különböző sportágak nemzetközi versenyeinek rendezésével kapcsolatban nem kérik ki a véleményünket. Mindazonáltal a sportszakmai hitelesség kiteljesedése érdekében a tagság által kinyilvánított stratégiai célunk, hogy szervezési tudásközponttá váljunk” - szögezte le az elnök.

Fordítsuk akkor meg a kérdést, és vizsgáljuk meg a MOB szempontjából a versenyrendezési lázat. Minden jel arra utal, hogy a 2024-es olimpiai pályázatunk korai elbukása ellenére a kormány nem tett le a budapesti olimpia tervéről. Ezt bizonyítja a rengeteg új létesítmény, amelyet egy-egy nagyobb sportrendezvény Magyarországra hozatalával legitimál a kormány. A Duna Aréna a 2017-es vizes vb-re épült, a Puskás Ferenc stadion a 2020-as futball Eb-re, a Népligetben pedig már épül a 2022-es kézilabda Eb-re szánt, 20 ezres szupercsarnok.

“Nem tudok, ezért nem is szeretnék a kormányzat nevében nyilatkozni, így nincs észrevételem arra vonatkozóan sem, hogy a Kormány által nagy mértékben támogatott hazai sportrendezvények összefüggésben volnának egy esetleges jövőbeni budapesti olimpiai pályázat ötletével. Mi azt látjuk, hogy ezek a nemzetközi sportesemények magas szinten kerülnek megrendezésre és a nemzetközi visszhang egyöntetűen pozitív.”

“Adott esetben egy fontos és érdekes kérdés lehet, hogy ez a nagyszámú rendezés vajon segítené-e, vagy ellenkezőleg csökkentené-e egy esetleges magyar pályázat sikerét, de ennek a kérdésnek a vizsgálatát még senki sem kérte tőlünk. Személy szerint, mint a Budapesti Olimpiai Mozgalom egyik alapítója, minden kétséget kizáróan olimpiapárti vagyok.”

“Megölték az álmot”, de kik és miért?

A budapesti olimpiai pályázat el sem jutott odáig, hogy a NOB előtt megmérettesse magát, hiszen miután összegyűlt a népszavazáshoz szükséges aláírásszám, a kormány kihátrált a szavazás elől, és visszavonta a pályázatot. Voltak, akik politikai tőkét kovácsoltak a játékok elgáncsolásából, ennek ellenére talán mégsem csak arról volt szó, hogy az emberek a kormány ellen szavaztak, amikor az olimpia ellen voksoltak, illetve aláírtak.

Dobozba zárt politikai tőkeDobozba zárt politikai tőke Fotó: MTI

“A legfontosabb feladatunknak ebben a kérdésben azt tekintjük, hogy megszerezzük – a korábban az olimpiarendezés ügye iránt kétségkívül meglévő - társadalmi támogatottságot. A BOM alapítójaként tisztában vagyok azzal, hogy a budapesti olimpia támogatottsága idehaza magas, ezért nagyon szeretnénk kielégítő válaszokat adni minden bizonytalan számára és elérni, hogy a társadalom egyértelmű többsége támogasson egy esetleges pályázatot. Előszőr tehát ezt kell megértenünk, hogy akik elfordultak, azok miért fordultak el a rendezés gondolatától.”

Sejtjük a választ, de mi lesz 2032-ig?

Erre a kérdésre talán nem is olyan nehéz választ találni, hiszen talán még a kormánypárti szavazók között is akadt, aki felvont szemöldökkel fogadta a vizes-vb, a Puskás-stadion, vagy a még az első kapavágás előtt álló kézilabda Eb rendezési költségeinek folyamatos emelkedését. Ezen vajon hogy tud segíteni a MOB?

“Az olimpiarendezés szempontjából valóban érdemes tudnunk, hogy a fent említett nemzetközi események rendezése erősítette-e az emberek bizalmát, vagy sem. Ha igen, akkor az irány jó” - szögezte le Kulcsár, akinek az olimpiai rendezés kapcsán a visszalépések mostanában egyre gyarapodó számáról is van véleménye.

“Úgy gondolom, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyik legfontosabb feladata most a rendezői visszalépések okainak felderítése, ami már csak azért sem egyszerű, mert esetenként más és más okai vannak. A társadalmi támogatottság hiánya mögött valahol a költségek elszállásától való félelem, vagy a korrupciós veszély, máshol a környezetvédelmi megfontolások, vagy megint máshol a NOB integritási problémái húzódnak meg.”

“Bár 2032 még nagyon messze van, már most vannak országok, illetve városok, akik érdeklődnek a rendezés iránt. Egy dolog azonban biztos: a NOB csak olyan rendezőt fog választani, ahol a közvélemény az olimpia mögött áll, ez a fajta “public support” elengedhetetlen.”

Mit nyernénk egy olimpián?

Ha el kell magyarázni az embereknek, hogy mit nyernek egy budapesti olimpián, akkor a MOB-nak lesznek mellette szóló érvei. Hogy mik ezek?

“Ez egy országjobbító projekt. Ahhoz, hogy Budapest reális eséllyel tudjon a rendezésre pályázni, ahhoz nemcsak olyan infrastrukturális fejlesztések egész sorát előre hozva kell megvalósítani, amelyekre a városnak és az országnak egyébként is szüksége volna, hanem a fejekben és a szívekben is olyan nyitottságot kell magunkévá tenni, amely azon túl, hogy harmonizál az olimpia eszmével, jobbá tesz bennünket a hétköznapokban is.”

Makettben büfék vagyunkMakettben büfék vagyunk Fotó: BOM

Közbekérdeztünk, hogy akkor miért nem ezekkel kezdi a kampányolást a kormány ahelyett, hogy obskúrus építkezéssekkel rombolja a közbizalmat a rendezéseket illetően, amire Kulcsár újra leszögezte, hogy a sportinfrastruktúra fejlesztése nem MOB hatáskör.

“Ugyanakkor az élősport is profitálna, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy olimpiarendezés hatalmas lökést ad a helyi sportéletnek, ugrásszerűen megnő a sportolási kedv, és az élsport is fejlődik” - mondta a második fontos pontról az elnök.

Egy évvel a tokiói játékok előtt

Néhány nap híján egy évvel az interjú elkészítése után ér véget a tokiói olimpia, azaz a ciklus finisében járunk. Augusztus közepén megtartották Tokióban a csapatvezetői szemináriumot, a küldöttségek bejárták a játékok helyszíneit, a MOB pedig kiadta a tokiói várakozásokról szóló hivatalos kommünikéjét.

“A Magyar Olimpiai Bizottság fontosnak tartja, hogy a rendelkezésre álló tényekből kiindulva reális kép szülessen a kilátásokról" - írják a kiadványban, ami a rióihoz hasonló létszámmal, illetve szerepléssel számol. Számszerűsítve 144-179-re becsüli a résztvevő magyar sportolók számát (Rio de Janeiróban 160 fős csapatunk volt), és 13 nem nevesített érmet, valamint további 24 pontszerző helyet vár.

Rióban így végeztünkRióban így végeztünk Fotó: Foter.ro

“Nemcsak sportolói létszámban, és a várható érmek számában lesz véleményünk szerint hasonló a tokiói olimpia a rióihoz, hanem a sikereket szállító sportágak tekintetében is” - mondta Kulcsár, aki nem akart sportolókat nevesíteni, azt azonban elárulta, hogy ha érmet adna át Tokióban, akkor tudná, hova kérné magát, hogy jó eséllyel magyar versenyzőnek gratulálhasson.

“1992 óta van egy csökkenő tendencia mind a résztvevők, mind a szerzett érmek számában. Barcelonában 217 fős kontingensünk volt, de Atlantában voltunk utoljára 200 felett, az utóbbi négy olimpián pedig már közelebb voltunk a 150-hez, és az érmeink száma is csökken, utoljára Atlantában sikerült húsznál többet szereznünk.”

“Úszásban, kajak-kenuban, atlétikában és vívásban számítunk elsősorban érmekre” - mondta ki némi unszolás után az elnök - a fentiekhez jöhet még meglepetés mondjuk sportlövészetben, birkózásban, vagy vitorlázásban. Vizilabdacsapatainkat pedig úgyis mindenki éremesélyesnek gondolja...”

Kulcsár szerint sem ideális, hogy riói aranyaink - több, mint vállalható - számát kevés sportág, és kevés versenyző hozza össze. “Három sportág szállította az aranyakat, és általában is csökkent az érmes sportágaink köre. A nyolc aranyérem egyébként kiváló szereplés, hiszen 12. helyen végeztünk az éremtáblázaton, sőt szinte ugyanez a szereplés Londonban még 9. helyet ért. De nyilván mi is azt szeretnénk, hogy a ’92 óta tartó folyamat visszaforduljon úgy a versenyzőink számát, mint a szerzett érmeket tekintve.”

Rióba belebukott az előzőt MOB-vezetés

Bár a Borkai-Szabó Bence féle vezetés bukásához talán inkább vezetett bizalomvesztés, a történelem arra fog emlékezni, hogy a riói játékokba buktak bele. Felmerülhet a kérdés, hogy ha Tokióra is hasonló szerepléssel számolunk, akkor nincs-e veszélyben Kulcsár Krisztián pozíciója is, kivált, ha azt nézzük, hogy a sportra jutó források folyamatosan nőttek az olimpiai ciklus alatt is.

“Logikus narratíva, hogy ha az ember valamibe többet tesz, abból többet is szeretne kivenni. A mi jelenlegi feladatunk azonban az, hogy reális képet mutassunk, ne ábrándokat kergessünk, és mi úgy látjuk, hogy ez az érem- és létszám a reális.”

“Volt idő, hogy a MOB osztotta el a sportra szánt pénzt, amivel nyilvánvalóan komoly felelősség is együtt járt, most azonban nem diszponálunk a források fölött, így sem a kritériumrendszer kialakítását, sem az elszámoltatást nem mi végezzük. Az állami sportirányítás szabja meg az irányokat” - tette hozzá a kérdésre válaszolva Kulcsár.

Az Eurosport lesz az olimpia otthona egész Európában, erről 2017 januárjában állapodott meg a Discovery Communications és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság. A Hosszabbításon ezzel az interjúval elinduló Tokio2020 blog a magyar versenyzőkkel, a már kvótát szerzett sportolókkal foglalkozik majd, igyekszünk sok exkluzív tartalommal és hírrel megtölteni a blogot. Jó böngészést!

Hozzászólások