Olimpiák - A MOB 158 sportolót nevezett Rióra
A MOB 158 sportolót nevezett Rióra
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A MOB 158 sportolót nevezett Rióra

Takács MártonTakács Márton
2016/07/19 13:27

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 158 (157+1 tartalék) sportoló nevezést küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek.

A MOB honlapjának keddi beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. A sportszakemberekkel - sportági csapatvezetés, edzők, orvosok, masszőrök, technikai személyzet, a delegáció vezetése és a csapatiroda tagjai - együtt ez a szám a háromszázat is meghaladja.

„A versenyprogram figyelembevétele mellett, az akkreditációk hatékony kihasználásával, cseréjével, azok 'öt percet nem pihennek', így tudtuk növelni a delegációt. A MOB 294 főt utaztat, ehhez a szövetségek saját költségen még 25-30 sportszakember utaztatását finanszírozzák, természetesen a MOB koordinálása mellett” - mondta el Fábián László csapatvezető.

A magyarok 21 sportágban fognak Rióban versenyezni: asztaliteniszben, atlétikában, birkózásban, evezésben, judóban, kajak-kenuban, kerékpárban (mountain bike), műugrásban, ökölvívásban, öttusában, súlyemelésben, sportlövészetben, teniszben, tornában, tollaslabdában, triatlonban, úszásban (medencés és nyíltvízi), vitorlázásban, szörfben, vízilabdában és vívásban.

A csapatvezetés és a csapatiroda néhány tagja hétvégén mát utazik Rióba, hogy előkészítsék a delegáció - a sportolók - fogadását, szállását. A csapat jelentős része július 30-án indul közvetlen chartergéppel.

A riói olimpián résztvevő magyar sportolók:

Asztalitenisz (3): Lovas Petra, Póta Georgina, Pattantyús Ádám.

Atlétika (19): Baji Balázs (110m gát – 13.44), Helebrand Máté (20 km gyaloglás – 1:22.38), Kővágó Zoltán (diszkoszvetés – 67.36), Pars Krisztián (kalapácsvetés – 79.23), Srp Miklós (50 km gyaloglás – 4:01.44), Papp Krisztina (maraton – 2:36.59), Madarász Viktória (20 km gyaloglás – 1:30.47), Krizsán Xénia (hétpróba – 6322), Szabó Barbara (magasugrás – 1.94), Márton Anita (súlylökés – 18.94 méter), Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba – 6389), Csere Gáspár (maraton – 2:16.30), Szabó Tünde (maraton – 2:41.09), Józsa Gábor (maraton – 2:16.53), Rácz Sándor (50 km gyaloglás – 4:05.03), Venyercsán Bence (50 km gyaloglás – 4:02.35), Kovács Barbara (20 km gyaloglás – 1:35.10), Erdélyi Zsófia (maraton – 2:35.34), Récsei Rita (20 km gyaloglás – 1:35.33).

Birkózás (8): Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg), Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg), Veréb István (szabadfogás, 86 kg), Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg), Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg), Sastin Marianna (női 63 kg), Németh Zsanett (női 75 kg), Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg).

Evezés (3): Pétervári-Molnár Bendegúz (normálsúlyú egypárevezős), Juhász Adrián, Simon Béla (kormányosnélküli kettes)

Judo (8): Csernoviczki Éva (-48 kg), Karakas Hedvig (-57 kg), Joó Abigél (-78 kg), Ungvári Miklós (-75 kg), Csoknyai László (-81 kg), Tóth Krisztián (-90 kg), Cirjenics Miklós (-100 kg), Bor Barna (+100 kg).

Kajak-kenu (15 fő): K–1 200 m (Horváth Bence), K–2 200 m (Horváth Bence, Szomolányi Máté), K–4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Somorácz Tamás ), K–1 1000 m (Kopasz Bálint), K–2 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin), C–1 200 m (Hajdu Jonatán), C–1 1000 m (Vasbányai Henrik), C–2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert), NK–1 200 m (Douchev-Janics Natasa), NK–1 500 m (Kozák Danuta), NK–2 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), NK–4 500 m (Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Fazekas-Zur Krisztina, Csipes Tamara).

Kerékpársport, mountain bike (1): Parti András

Műugrás (1): Kormos Villő (10 méteres toronyugrás)

Ökölvívás (2): Harcsa Zoltán (75 kg), Bacskai Balázs (69 kg).

Öttusa (4): Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Demeter Bence, Marosi Ádám.

Sportlövészet (8): Tobai-Sike Renáta (pisztoly), Sidi Péter (puska), Péni István (puska), Szabián Norbert (puska), Csonka Zsófia (pisztoly), Miskolczi Julianna (puska), Tátrai Miklós (pisztoly), Egri Viktória (pisztoly).

Súlyemelés (1): Nagy Péter (+105 kg).

Szörf (2): Gádorfalvi Áron és Cholnoky Sára (RS:X).

Tenisz (2): Babos Tímea, Jani Réka-Luca

Tollaslabda (1): Sárosi Laura

Torna (2): Hidvégi Vid, Kovács Zsófia.

Triatlon (4): ifj. Faldum Gábor, Kovács Zsófia, Tóth Tamás, Vanek Margit.

Úszás (35 - köztük 2 nyíltvízi): Takács Krisztián (50 m gyors – 21.89), Kozma Dominik (100m gyors - 48.89, 200 m gyors – 1:47.38), Bohus Richárd (100 m gyors – 48.92), Bernek Péter (200 m gyors – 1:47.43; 400 m gyors – 3:46.29), Kis Gergő (400 m gyors – 3:49.43), Gyurta Gergely (1500 m gyors – 14:54.55; 400 m vegyes – 4:14.79), Rasovszky Kristóf (1500 m gyors – 15:11.34), Balog Gábor (100 m hát - 54.06), Telegdy Ádám (200 m hát – 1:57.55), Földházi Dávid (200 m hát – 1:57.69), Gyurta Dániel (100 m mell – 1:00.42; 200 m mell – 2:08.10), Cseh László (100 m pillangó – 50.86; 200 m pillangó – 1:52.91), Pulai Bence (100m pillangó - 52.03), Kenderesi Tamás (200 m pillangó – 1:54.79), Verrasztó Dávid (200 m vegyes – 1:59.59; 400 m vegyes – 4:09.90), Molnár Flóra (50m gyors - 24.95), Késely Ajna (200 m gyors - 1:58.06, 400 m gyors – 4:07.90), Kapás Boglárka (400 m gyors – 4:03.47; 800 m gyors – 8:21.40), Verrasztó Evelyn (200 m gyors: 1:58.16), György Réka (200 m hát - 2:09.64), Sebestyén Dalma (200 m mell – 2:26.47), Sztankovics Anna (200m mell - 2:26.60), Szilágyi Liliána (100 m pillangó – 57.54; 200 m pillangó – 2:07.05), Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes – 2:10.82; 400 m vegyes – 4:37.38), férfi 4x100 m (Gyárfás Bence, Holoda Péter, Pulai Bence, Reményi Ármin), 4x200 m gyorsváltó (Grátz Benjámin, Holló Balázs, Márton Richárd, Szabó Norbert). Hosszú Katinka versenyszámait késöbb nevezik meg, a férfi 4x100 m vegyesváltó és a női 4x200 m gyorsváltó összetételét a helyszínen jelölik ki. Risztov Éva 800 m gyorson (8:33.30) és 10 km nyíltvízi úszásban is rajthoz áll, utóbbi versenyszámban a férfiakat Papp Márk képviseli.

Vitorlázás (3): Berecz Zsombor (Finndingi), Vadnai Benjámin (Laser Standard) és Érdi Mária (Laser Radial).

Vívás (9+1): férfi párbajtőr-válogatott (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András; Somfay Péter tartalékként vesz részt), Knapek Edina és Mohamed Aida (tőr), Szász Emese (párbajtőr), Márton Anna (kard), Szilágyi Áron, Decsi Tamás (kard).

Vízilabda, női válogatott (13): Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna Anna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna Krisztina, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya

Vízilabda, férfiválogatott (13): Nagy Viktor, Decker Attila, Szivós Márton, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Zalánki Gergő, Decker Ádám, Kis Gábor, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz Krisztián

(Forrás: mob.hu)

Hozzászólások