Kajak-kenu - Minden érem a kajak-kenu Eb-ről élőben!
Minden érem a kajak-kenu Eb-ről élőben!
Fotó: Europress/AFP

Minden érem a kajak-kenu Eb-ről élőben!

HosszabbitásHosszabbitás
2018/06/09 10:28


2018.06.09. 12:43 Schindler András:

Nyilatkozatok és értékelések az első nap után:

A hosszabb távon elsőként a kenus Kiss Tamásnak szoríthattak a magyarok, s ő meg is hálálta ezt, remekül versenyzett. Miközben az élen ádáz csatát vívott egymással a címvédő, olimpiai és világbajnok német Sebastian Brendel, valamint a csehek vb- és Eb-ezüstérmese, Martin Fuksa, a csepeliek ötkarikás bronzérmese 500 méterig a mezőnnyel "utazott", majd a táv második felében nagyon beindult. A hajrához már úgy érkezett, hogy esélye lehet a harmadik helyre, s bár ez végül nem jött össze, a negyedik pozícióval is nagyon elégedett volt. A számot Fuksa nyerte, aki az utolsó métereken lehajrázta Brendelt.

Kopasz Bálint:
"Irgalmatlanul elfáradtam, hihetetlenül nagy mérkőzés volt. Ritkán van ilyen, csak a nemzetközi színtéren. Elégedett vagyok ezzel a második hellyel, helyt tudtam állni ebben a nagyon erős mezőnyben. Egyre közelebb kerülök Pimentához" - nyilatkozott a magyar kajakos.
Takács Tamara, a Vasas 22 éves sportolója, az 500 méter egyes tavalyi aranyérmese a német Nina Krankenmann-nal vívott nagy csatát a győzelemért, s végül riválisától mindössze 126 ezredmásodperccel lemaradva másodikként haladt át a célvonalon:
"Csak azt láttam, hogy végig ott van mellettem. Robbantottam, ő is robbantott, s az utolsó méterek neki jöttek ki pár centivel jobban. Kihajtottam magam, nagyon +bekötött+ a lábam, alig tudtam kiszállni a hajóból" - mondta fáradtan Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa.
A női kajakos duó, Pupp Noémi és a tavalyi szülési szabadsága után most visszatérő, olimpiai bajnok Csipes Tamara azonban ott lehetett az éremosztásnál. A végső győztes lengyeleket és a második németeket ugyan nem tudták beérni, de a végig elöl haladó, a finisre azonban elfáradó románokat lehajrázták, így megszerezték a harmadik helyet.
"Úgy érzem, hogy lehetett volna ez sokkal jobb is, érződött az összeszokottság hiánya. Noncsi azonban még csak 19 éves, ez élete első felnőtt világversenye, úgyhogy mondtam neki, lesz ez még jobb is" - mondta Csipes, aki vasárnap 500 méteren, az olimpia számban is döntőt evez majd Medveczky Erikával.

Ötszáz méteren az első finálé mindjárt magyar diadalt hozott, de ez is volt a papírforma. A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky és Bodonyi Dóra alkotta női kajaknégyes gyakorlatilag a szerb főváros versenyén ült először össze, de a teljesítményükön ez egyáltalán nem érződött. Fél távig hagyták a többi hajót érvényesülni, az utolsó 200 méteren azonban nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, mindenki mellett elmentek, s végül fél hajóhossznyi előnnyel ők haladtak át elsőként a célvonalon. Az ötszörös olimpiai bajnok Kozák így gyermeke tavalyi születése után nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondra is győzelemmel tért vissza.

"Szerencsére mára az idő is megjavult, és mi is összecsiszolódtunk. Bár az azért meglepett, hogy ilyen jól mentünk" - nyilatkozott Medveczky, aki az egyetlen volt a hajóban, aki a tavalyi Eb- és vb-győzelemnek is részese volt. Arra utalt, hogy szombatra jelentősen mérséklődött a szél az Ada Ciganlija-félszigeten, így reálisabbak lettek a körülmények, mint voltak pénteken.



2018.06.09. 12:18 Schindler András:

Ez történt szombat délelőtt Belgrádban:

A magyar versenyzők négy érmet: egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot gyűjtöttek a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati 500 és 1000 méteres döntőiben.

A győzelmet az 500 méteres női kajaknégyes - Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika és Bodonyi Dóra - szállította, így a tavalyi évet anyai örömök, illetve sérülés miatt kihagyó Kozák és Kárász is sikeresen tért vissza a nemzetközi porondra.

A két K-1 1000 méteres számban egyformán ezüstérmet szereztek a magyarok Kopasz Bálint és Takács Tamara révén, a Pupp Noémi, Csipes Tamara kajakos duó pedig harmadik lett ezen a távon.

Kiss Tamás (C-1 1000 m) és Lakatos Zsanett (C-1 500 m) negyedik, a Kammerer Zoltán vezette 1000 méteres férfi kajaknégyes ötödik, a Korisánszky Dávid, Mike Róbert duó (C-2 1000 m) hatodik, az 500 méteres férfi kenunégyes pedig utolsó, hetedik lett döntőjében.

(MTI)


2018.06.09. 12:16 Schindler András:

A Kammerer-Varga-Erdőssy-Ceiner négyes K4 1000 méteren 5. helyen végzett



2018.06.09. 12:03 Schindler András:



2018.06.09. 11:57 Schindler András:

A Pupp Noémi, Csipes Tamara duó bronzérmes lett kajak kettes 1000 méteren



2018.06.09. 11:38 Schindler András:

A Korisánszky Dávid és Mike Róbert kettős C2 1000 méteren a hatodik helyen végzett


2018.06.09. 11:12 Schindler András:


2018.06.09. 10:56 Schindler András:

A K4 500 méter eredménye: 

k4-500.JPG


2018.06.09. 10:52 Schindler András:

A Kárász Anna, Kozák Danuta, Medveczky Erika, Bodonyi Dóra összeállítású kajaknégyes aranyérmet szerzett 500 méteren!



2018.06.09. 10:41 Schindler András:

Takács Tamara ezüstérmes lett K-1 1000 méteren.



2018.06.09. 10:36 Schindler András:

Ennyin múlt Kopasz Bálint aranyérme. 

Kopasz Bálint ezüstérmes lett K-1 1000 méteren a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokság szombati versenynapján.

Hozzászólások