Kajak-kenu - Kati néni Rió után visszavonul
Kati néni Rió után visszavonul
Fábiánné Rozsnyói Katalin klasszisok sorát nevelte - Fotó: mob.hu

Kati néni Rió után visszavonul


2014/05/19 17:28

Fábiánné Rozsnyói Katalin a mob.hu hétfői érdeklődésére elárulta, hogy ezt az olimpiai ciklust még végigcsinálja, utána azonban felhagy az edzősködéssel. A legendás kajakedző ugyanakkor sietve hozzátette, teljesen azért nem szakad el szeretett sportágától.

„Rióig még két év van hátra, utána viszont hátrébb lépek. A múltban több alkalommal meglebegtettem, hogy visszavonulok, most azonban nem fogok visszahőkölni” – fogalmazott Kati néni a mob.hu-nak.

A férfi kajak négyes londoni ezüstje sokak számára szép emlék

A korábban számos női klasszist felkészítő edzőnő 2011-ben kezdett férfiakat edzeni: a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kettős a hazai rendezésű vb-n rögtön aranyérmet nyert K-2 500 méteren. A következő állomás a londoni olimpia volt, ahol Tóth és Kulifai Kammerer Zoltánnal és Pauman Dániellel kiegészülve olimpiai ezüstérmet szerzett. „Az idén leszek 72 éves, és bár belül fiatalnak érzem magam, az embernek egy idő után be kell látnia, hogy semmit sem lehet a végtelenségig csinálni. A mindennapos megfeszített munka egyre többet kivesz belőlem, és mindenkinek az az érdeke, hogy ebből levonjam a megfelelő következtetéseket.” - tette hozzá a sikeredző, aki ugyanakkor nem akar teljesen elválni a sportágtól. „Annyi bizonyos, hogy hátrább lépek, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy hétfőtől vasárnapig semmit se csináljak. Az önfényezésnek a látszatát is kerülni szeretném, de az évtizedek alatt felhalmoztam annyi tapasztalatot, hogy szaktanácsadóként vagy valamilyen más formában még segíthessek. A véleményemet továbbra is meg szeretném osztani, ám kizárólag azokkal, akik kíváncsiak rá.”

Hozzászólások