Golf - Tiger Woods szenvedett, de a nap ütését mégis ő jegyezte
Tiger Woods szenvedett, de a nap ütését mégis ő jegyezte
Fotó: Europress/AFP

Tiger Woods szenvedett, de a nap ütését mégis ő jegyezte

Farkasvölgyi GáborFarkasvölgyi Gábor
2020/10/23 12:35
Egyelőre nagyon távolinak tűnik Tiger Woods rekorddöntése. A címvédő +4-es kört jegyzett a Zozo Championship első napján, mindössze egy ütéssel van az utolsó helytől, míg az éllovas 12 ütéssel áll előtte. Woods gyengén játszott, jóllehet a nap ütését ő jegyezte, közel harminc méterről gurított a lyukba. A volt világelső egy esetleges győzelemmel a PGA Tour történetének legeredményesebb játékosává válhatna, ám jelen állás szerint a rekordot jelentő 83. győzelem nagyon távolinak tűnik.  

Pedig Woods jó előjelekkel várhatta a tornát, hiszen ezen a pályán korábban többször is nyert, jól ismeri, ráadásul saját bevallása szerint az utóbbi évek során elvégzett átalakítások alacsony ütésszámokat ígértek. Utóbbi valóban teljesült, igaz, nem az ő esetében. A versenyt az első nap után a 27 éves kolumbiai Sebastián Muñoz vezeti, aki szinte napra pontosan egy éve szerezte meg első PGA Tour tornagyőzelmét. Muñoz szenzációsan játszott, két eagle is felkerült a kártyájára, és végül -8-as eredménnyel zárta a napot. A kolumbiai játékos előnye ugyanakkor mindössze egy ütés az őt követő kettőssel, Tyrrell Hattonnal és Justin Thomasszal szemben. 

A világranglistán a 63. helyen jegyzett Muñoz számára nem biztos, hogy jó előjel, hogy ilyen jól kezdett, ugyanis pályafutása során eddig négyszer vezetett egy tornán az első kört követően, ám eleddig hasonló pozícióból egyszer sem tudott nyerni. 

A legnagyobb figyelem természetesen Tiger Woods játékát övezte, aki nem titkoltan azzal a céllal érkezett a viadalra, hogy egyrészt címet védjen, másrészt pedig megdöntse a PGA Touron aratott győzelmek rekordját. Woods jelenleg az örökranglistán 82 győzelemmel holtversenyben áll az első helyen Sam Sneaddel, és az első napon mutatott játékából kiindulva igen bátor az, aki ki meri jelenteni, hogy vasárnap mindkét célja teljesülhet. 

Woods ugyanis pályafutása leggyengébb körét teljesítette a Sherwood Country Club pályáján. 

A volt világelső 76-os eredménnyel zárt, ez két ütéssel gyengébb, mint a korábbi legrosszabb eredménye, a par 5-ös szakaszokat összességében plusz hárommal zárta, ebben a mutatóban is eddigi legrosszabbját érte el. Woods, aki ezen a pályán korábban öt győzelmet aratott, ezúttal nagyon szenvedett, 13 fairway-ből csupán 7-et talált el, greenek tekintetében ez a mutató 10/18 volt, így kijelenthető, hogy a játék minden elemében nagyon gyengén teljesített, a drive-ok és a vasjátéka sem működött. Mindezek ellenére a nap ütése mégis az ő nevéhez fűződött, a 14-es green-en egy közel 30 méteres gurítást süllyesztett el a lyukba. 

Az első nap során összesen öten jegyeztek bogey-mentes kört: Abraham Ancer (67), Patrick Cantlay (67), Mackenzie Hughes (67), Mark Hubbard (67) és Jason Day (68). Woods flight társait nem bénította a tény, hogy a valaha volt talán legnagyobb golfozóval játszanak, Matthew Wolff és Xander Schauffele is egyaránt -3-as kört teljesített. A 78 fős mezőny sztárjátékosai közül az idei PGA Championship győztese, Collin Morikawa -1-es, a 4-szeres Major-bajnok, a PGA Touron egy éve nyeretlen Rory McIlroy +1-es, Rickie Fowler Morikawához hasonlóan -1-est, a világranglista második helyén jegyzett Jon Rahm -4-et játszott, míg a PGA Tour Champions sorozatban pár napja tornát nyerő legenda, Phil Mickelson „egálra” hozta a pályát.

Zozo Championship (a 2020-2021-es idény második tornája)
Összdíjazás / győztes nyereménye: 8,000,000 dollár / 1,440,000 dollár
Sherwood Country Club (Par/Yard/Méter: 36-36—72 / 7,073 / 6,470)
1.kör:
Sebastián Muñoz 64 (-8)
Tyrrell Hatton 65 (-7)
Justin Thomas 65 (-7)
Brian Harman 66 (-6)
Lanto Griffin 66 (-6)
Kevin Kisner 66 (-6)
Harris English 66 (-6)
Dylan Frittelli 66 (-6)
...
Tiger Woods 76 (+4)


Hozzászólások