BMX - Bestwick 10. Dew Kupája
Bestwick 10. Dew Kupája
Jamie Bestwick (Fotó: Facebook)

Bestwick 10. Dew Kupája

Pintér LászlóPintér László
2014/06/30 19:35

Továbbra is Jamie Bestwick az uralkodó BMX félcsőben. Miután néhány hete megnyerte 13. X Games-aranyérmét, most a Dew Touron jutott el a 10. győzelemig.

A Dew Tourt tíz éve rendezték meg először, akkor még több fordulós sorozatként. A fordulók során pontokat gyűjtöttek a versenyzők, és a legtöbb pontot gyűjtő rider vihette haza a Dew Kupát. Már akkor is Jamie Bestwick volt az, aki kiegyensúlyozott teljesítményével és zsenialitásával hazavihette az első kupát. A Dew Tour az évek során folyamatosan átalakult, fogytak a nyári versenyek, míg végül tavaly egy teljesen új rendszerben két nyári helyszínen szerepelt BMX a programban, de minden versenyszám csak egyszer kapott lehetőséget. Így az X Games-hez hasonlóan egyetlen verseny dönt arról, kié lesz a kupa.

Változások ide vagy oda, eltelt 10 év, és Jamie Bestwicket egyetlen egyszer sem tudták legyőzni a Dew Touron. Ezúttal Vince Byron jutott hozzá legközelebb, de a győzelemre is esélyes körében az utolsó trükknél rontott, így nem tudott javítani az első körben megszerzett 90 pontján.

"Szerettem volna valami nagyot dobni a második vagy harmadik körömben, de sajnos a másodikban beleakadtam a perembe a flair whip közben és elestem. Elég csúnyán megütöttem magam. A harmadik menetem egészen ígéretes volt, de a legvégén, szinte az utolsó trükkből elcsúsztam. Nagyon közel voltam." – nyilatkozta Byron.

Bestwick saját elmondása szerint az első Dew Tour győzelme óta nem volt ilyen komoly nyomás alatt. Az első futam után csak a 9. helyen állt.

„Nagyjából mindenki itt volt a versenyen, aki csak ismer, ne volt ám nagy a nyomás." – mondta ironikusan. "Soha életemben nem versenyeztem ilyen teher alatt, hiszen itt volt az édesanyám, a feleségem, a gyerekek, a barátaim a pennsylvaniai Állami Egyetemről. Nehéz volt, próbáltam nem rájuk nézni. "

A leghatásosabb biztatást azonban talán éppen a 9 éves fiától, Samueltől kapta. Reggel megkérdezte tőle, hogy adjon-e bele mindent a győzelemért, mire Samuel csak annyit felelt: „Ez a hétvége utolsó versenye, és mindig a legjobbat tartogatják a legvégére.” Nem akármilyen válasz egy kilencévestől. Bestwick pedig nem okozott csalódást, valóban a legjobb volt. Ezzel a körrel nyert:

 

BMX Félcső eredmények Dew Tour 2014:

1. Jamie Bestwick, GBR, 90.75.

2. Vince Byron, AUS, 90.00.

3. Simon Tabron, GBR, 86.00.

4. Mykel Larrin, USA, 82.75.

5. Francisco Zurita, CHI, 82.00.

6. Colton Satterfield, USA, 81.50.

7. Jimmy Walker, USA, 81.50.

8: Zachary Newman, USA, 80.00.

9. Douglas Leite de Oliveiera, BRA, 73.50.

10. Steven McCann, AUS, 61.00.

Hozzászólások