Darts - Cross első nagy tornáját nyerte vb-címe óta
Cross első nagy tornáját nyerte vb-címe óta
Fotó: Facebook/Rob Cross

Cross első nagy tornáját nyerte vb-címe óta

Szentimrei KristófSzentimrei Kristóf
2019/07/29 20:03

Micsoda drámákat és fordulatokat hozott az idei darts World Matchplay! A legendás Phil Taylorról elnevezett trófeát végül az angol Rob Cross emelhette a magasba, akinek 2018-as világbajnoki győzelmét követően másfél évet kellett várnia az újabb nagy sikerre. Annyi izgalmas meccset hozott ez a bő egy hét, hogy érdemes összefoglalnunk, mi minden történt a nyár legnagyobb dartsversenyén.

Óriási hagyományokra tekint vissza a dartssport egyik kiemelkedő eseménye, a World Matchplay, amit idén július 20. és 28. között rendeztek meg. A PDC-nek már azóta benne van a versenynaptárában, hogy a szervezet megalakult 1994-ben. Tulajdonképpen a világbajnokság és a Premier League után a harmadik legjelentősebb tornának tartják számon.

Nagy presztízse nemcsak a múltja és a hosszú meccsei miatt van, hanem mert a 11 nagy (major) torna közül ez az egyetlen, amit nyáron rendeznek meg. Még a június elején tartott csapat-világbajnokság (World Cup of Darts) sem bír olyan fontossággal, mint ez a verseny. Ráadásul talán a legjobb hangulatú tornáról van szó, az angliai Blackpoolban található Winter Gardens ugyanis szenzációs atmoszférát biztosít mind a sok ezer szurkoló, mind a játékosok számára. A gyönyörű komplexum mondjuk picit ellentmond saját nevével abból a szempontból, hogy általában elképesztő benne a hőség.

Az egyébként több mint 140 éves épület most már 25 éves dartsmúltra is visszatekinthet, melynek első tornagyőztese meglepetésre egy amerikai játékos, Larry Butler volt. Utána viszont 2014-ig csak hazai játékos emelhette magasba a trófeát, aminek neve tavaly óta azé a Phil Taylorét viseli, aki 16-szor(!) diadalmaskodott kedvenc helyszínén, akárcsak a világbajnokságon. Rajta és Butleren kívül még heten nyertek World Matchplayt, az angolok közül Rod Harrington kétszer, James Wade, Colin Lloyd, Peter Evison és a mostani győztes Rob Cross egyszer, míg a holland Michael van Gerwen kétszer, a skót Gary Anderson pedig egyszer (tavaly).

Az idei kiírásnak ezúttal nem a világelső Van Gerwen vágott neki a legnagyobb esélyesnek, aki a nyári időszak alatt az utóbbi években egyre több időt szentel családjának, így a július végén megrendezendő eseményre nem szokott csúcsformában érkezni. Persze MvG most is ott volt a top favoritok között, de ha mindenképp valakit első számú várományosnak kellett megneveznünk a végső győzelemre, az Peter Wright volt. A színes hajú skót nagyon rosszul indította az évet, de aztán júniusban beindult neki a szekér, amikor Gary Andersonnal megnyerte Skócia régóta várt csapat vb-címét.

Skócia darts.jpg Fotó: Facebook/PDC

A lendülete júliusban is kitartott Wrightnak, olyannyira, hogy a World Matchplay előtt négy nap alatt három tornát is bezsebelt: 14-én Kölnben győzött a World Series németországi állomásán, majd 16-án és 17-én két Players Championship-fordulón nem talált legyőzőre. A világranglista hatodikjának már nagyon váratott magára egy komoly siker, ugyanis 2017-es UK Open-győzelmén kívül nem nyert több major versenyt.

Két "hirtelen halál" már az első fordulóban

Kifejezetten erős mezőny gyűlt össze a 2019-es World Matchplayen, nem véletlen, hogy a 32 fős táblán már az első körben is jópár komoly párosítás alakult ki. A kiemeltek közé egyébként a világranglista első 16 helyezettje tartozott, akikhez hozzásorsoltak még 16 játékost a ProTour ranglistáról.

Az indulók között sajnos nem találhattuk az ötszörös világbajnok Raymond van Barneveld nevét. A holland klasszis eddigi rendkívül gyenge szezonja miatt nem kvalifikálta magát a Winter Gardensbe, melynek közönségétől így nem tudott elbúcsúzni, mivel az év végi világbajnoksággal befejezi pályafutását.

Azért Van Barneveld hiányában is akadtak bőven hollandok a mezőnyben, szám szerint öten. Michael van Gerwen mellett Jermaine Wattimena, Danny Noppert és Vincent van der Voort is képviselte magát a narancsosok közül, valamint az a Jeffrey de Zwaan, aki épp itt robbant be a köztudatba, amikor tavaly egészen az elődöntőig menetelt.

De Zwaan ráadásul 2018-ban az első fordulóban épp klasszis honfitársát, Van Gerwent győzte le, és most is jó úton járt afelé, hogy már a 32 között nagy skalpot szerezzen a 2007-es győztes James Wade személyében. Azonban hat meccsnyilából egyet sem tudott értékesíteni a balkezes angol ellen, aki 6-9-es hátrányból fordítva győzött 13-12-re. Pedig alapból csak 10 nyert legig tartanak a meccsek az első körben, de ha a két játékos eljut 9-9-ig, akkor két játék különbség kell a győzelemhez egészen 12-12-ig, amikor ún. hirtelen halál dönt a továbbjutás sorsáról, vagyis az a bizonyos 25. leg.

Nem Wade volt egyébként az első, aki így nyerte meg a maga meccsét, ugyanis már az első napon is "hirtelen halál" döntött Gerwyn Price és Stephen Bunting között. Az idegek csatáját végül a BDO-nál 2014-ben világbajnok Bunting bírta jobban, aki a 2015-ös PDC vb-n mutatott negyeddöntője óta csak keresi önmagát. Az elmondása szerint is élete egyik legnagyobb győzelme talán újra olyan kiváló teljesítményre sarkallja őt hosszabb távon is, amire igazán képes.

Price személyében a hetedik kiemelt búcsúzott a tornától, azonban nem ő volt az egyetlen meglepő búcsúzó a nyitónapon. Már rögtön a legelső mérkőzésen vereséget szenvedett az elmúlt félév új angol sztárja, Nathan Aspinall, aki egy fordulatos találkozón kapott ki a rutinos Mervyn Kingtől. Utóbbi már 4-1-re és vezetett, amikor Aspinall megrázta magát, és négy leget nyerve zsinórban 5-4-es előnybe került, ezután viszont King produkált egy ötös sorozatot, így tulajdonképpen simán jutott tovább a legjobb 16 közé.

Az esélyesek közül Van Gerwen, Rob Cross, Gary Anderson, Peter Wright, Michael Smith és Daryl Gurney is viszonylag könnyedén oldotta meg első fordulót. A nagy nevek között ugyan még találunk búcsúzót a nyitókörben, ugyanakkor a korábbi kétszeres világbajnok Adrian Lewis kiesése nem számít komolyabb szenzációnak, pláne, hogy egy szintén korábbi vb-győztes verte ki őt Glen Durrant személyében.

"Thrillerek éjszakája", hatalmas csillaghullással (ha már úgyis közeledik az augusztus...)

Arra nem nagyon lehet panaszunk, hogy az idei World Matchplay egyoldalú meccseket hozott volna (bár azért volt egy 10-0-s söprés Ian White-tól – nevéhez illően "whitewash" - az első körben a tavalyi negyeddöntős Joe Cullen ellen). A nyolcaddöntők első napja pedig különösen jó példa volt erre, ugyanis a négy találkozóból három is tovább tartott a tervezett 11 nyert legnél, ráadásul meglepetések is tarkították ezt a különleges estét a Winter Gardensben.

Most időrendben visszafele kezdjünk egy rangadóval, ami két háromszoros világbajnok összecsapását hozta. Michael van Gerwen a PDC tagjaként, míg Glen Durrant a BDO égisze alatt tette mindezt. Durrant fél évvel ezelőtt csatlakozott a PDC-hez, és ugyan az átállás nem volt teljesen zökkenőmentes számára, egész gyorsan belerázódott az új légkörbe, amit időközben meg is kedvelt. Ez a szeretet pedig csak tovább fokozódott első nagyobb PDC-versenyén (azt az egy Premier League-meccsét, amit beugróként játszott le, nem számítjuk most), ahol valami fenomenális játékkal rukkolt elő a világ jelenlegi legjobbja ellen. Durrant hatalmas tűzzel játszott (amit a hazai közönség éltetése csak tovább erősített), nyilait csakúgy vonzotta a tripla 20-as szektor, miközben úgy tűnt, Van Gerwen nem olyan éles, amilyen szokott lenni.

Aztán azért MvG csak összeszedte magát, visszazárkózott 5-8-as hátrányról, és egymás után négy játékot nyerve a vezetést is magához ragadta. Ő került először egy legre a továbbjutástól, azonban a meccset nem tudta lezárni, és bár Durrant láthatóan nagyon izgult, óriási szívvel küzdött, aminek végül meg is lett az eredménye. Az angol kiválóság karrierje legnagyobb győzelmét aratta, miután 13-11-re legyőzte Van Gerwent, aki így a tavalyi első körös búcsúja után idén sem jutott messzire ezen az amúgy sem annyira sikeres tornáján.

A világelső kiesése csak hab volt a tortán azon az este, ugyanis előtte az előző évi World Matchplay két döntőse egyaránt kikapott. Mensur Suljovic veresége azért nem annyira meglepő az idén újra kiváló formában dobó James Wade ellen, bár az osztrák játékos ugyanúgy 8-5-ös előnyben volt, mint később Durrant, csak a szintén 13-11-es végeredmény már nem neki kedvezett.

A címvédő Gary Anderson búcsúja is azért benne volt a pakliban, egyrészt a skótok kétszeres világbajnoka hátsérülése miatt idén eddig nem játszott igazán sok mérkőzést, másrészt az őt legyőző Mervyn King át tudta menteni azt a kiváló teljesítményt, amivel Nathan Aspinallt felül tudta múlni az előző körben. Bár ez volt a játéknap egyetlen meccse, amelynél elég volt 11 megnyert leg a győzelemhez, a 11-8-ra végződő találkozón szintén akadtak bőven fordulatok, hiszen King 5-1-es előnye után 8-7-re már Anderson vezetett, végül azonban King bírta jobban a hajrát, és az 53 esztendős angolon ezúttal az őt sokszor rosszul érintő nagy meleg sem fogott ki a színpadon.

Az est nyitómeccsén a legutóbbi vb-döntős Michael Smith ugyancsak megizzadt a fiatal német Max Hopp ellen, és végül csak 12-10-re tudta őt legyőzni. Azért a második nyolcaddöntős nap is tartogatott hihetetlen drámákat. Stephen Bunting például a második mérkőzését is túlélte az ellenfél meccsnyila(i) után, ráadásul ezúttal Ian White öt alkalommal is dobhatott a győzelemért, mégsem használta ki egyik lehetőségét sem.

Az angol házi negyeddöntők után búcsúzott a nagy esélyes

A kiélezett összecsapások mellett hazai összteljesítményükkel is elégedettek lehettek az angol szurkolók, hiszen a legjobb nyolc közé hat játékosuk is eljutott, amelyből biztos volt, hogy hárman az elődöntőben is ott lesznek, mivel a négy darab negyeddöntőből háromban egyaránt angol versenyzők néztek farkasszemet egymással.

A meglepetésemberek közül véget ért Stephen Bunting menetelése, aki azért ettől függetlenül igencsak nagy küzdelemre késztette a második kiemelt Rob Crosst. Pedig 2018 világbajnoka 9-4-re is vezetett a végül 16-14-re megnyert találkozón, mindemellett 13 darab 180-nal és 100 feletti körátlaggal zárt.

Bunting ugyan kiesett, egy másik nagy szárnyalás tovább folytatódott. Glen Durrant mondjuk dominálta az utóbbi években a BDO mezőnyét, ami szintén komoly játékerőre képes, és pont emiatt nem akkora szenzáció a legjobb négy közé jutása a 48 éves angolnak. Arra mondjuk talán nem sokan számítottak, hogy meglehetősen simán fogja elintézni James Wade-et, aki az előző két meccsével ellentétben ezúttal nem tudott már nagy hátrányból visszakapaszkodni. A harmadik angol párharcban ismét a papírforma érvényesült, Michael Smith 16-11 arányú győzelmet aratott Mervyn King felett.

A forduló záró összecsapása egyben annak rangadója is volt, hiszen a bombaformában lévő Peter Wright találkozott a világranglistán már a harmadik helyen található Daryl Gurneyvel. Az észak-ír játékos egyértelműen gyengébb játékkal jutott el a legjobb nyolcig a skóthoz képest, a torna ezen fázisában viszont Gurney alaposan megrázta magát. Kiválóan tartotta a lépést Wrighttal, sőt nem egyszer brékelőnyben is volt, de a mérkőzés tulajdonképpen csak a legvégén dőlt el. 13-13 után ugyanis Gurney először nyert három leget egymás után, amivel kiejtette a verseny talán legnagyobb favoritját. Mindezt úgy, hogy Wright 12 darab 180-nal valamint 104 feletti körátlaggal esett ki, ami a torna történetének negyedik legmagasabb vesztes átlaga! A 2019-es World Matchplay legszínvonalasabb meccse volt ez, amelyen Gurney is kilenc 180-nal és 102.38-os átlaggal zárt.

A World Matchplay valaha volt talán legnagyobb fordítása

Mindkét elődöntő izgalmasnak ígérkezett négy rendkívül motivált játékossal, akiknek a verseny előtt összesen két major tornagyőzelmük volt, most viszont valamelyikük áttörő sikert érhetett el pályafutásában.

Az egyik mérkőzésen tehát újra két angol feszülhetett egymásnak, ezúttal már a fináléba kerülésért. A Blackpoolban debütáló Glen Durrantnek nyilván hatalmas dolog lehetett volna a döntőbe jutás, de ugyanez az ötödik kiemelt Michael Smithre is igaz volt, aki korábbi hat itteni fellépéséből egyszer sem jutott be még a legjobb nyolc közé sem.

Ahogy Durrant szedte a skalpokat, sokan úgy vélték, Smith sem állhat "Duzza" útjába. Egy valamiről azonban az illetők megfeledkezhettek, mégpedig hogy Smith nagyon jól le tudja menedzselni azokat a találkozóit, ahol ő a nagyobb esélyes. És bár a fiatalabb angol egy vb-döntőjével szemben Durrant három vb-címet is fel tud mutatni, azért a PDC-s rutinja Smith felé billentette a mérleg nyelvét.

Amilyen hosszan felvezettük a meccset, olyannyira röviden tudunk beszámolni róla, ugyanis Smith tulajdonképpen már azzal eldöntött mindent, amikor 5-1-re elhúzott. Durrant valószínűleg elfáradt egy ilyen hosszú torna végére, és éppen emiatt már nem volt meg benne az a gyilkos ösztön, ami sanszot adott volna neki a visszazárkózásra. Ettől függetlenül azért odarittyentett kilenc darab 180-at, hasonlóan a 17-10-re diadalmaskodó Smith-hez, akinek a 100 feletti átlag is összejött.

A másik elődöntő szintén simán alakult sokáig, és kisebb meglepetésre nem az előzetesen esélyesebbnek tartott Rob Cross, hanem a torna végjátékára nagyon zónába kerülő Daryl Gurney tett szert hatalmas előnyre. Cross hiába próbált újítani folyamatosan, egyszerűen semmi sem jött össze neki, és bármikor, amikor egy rossz kört dobott, Gurney egyből megbüntette.

Így jutottak el egészen 15-9-es észak-ír vezetésig, amikor egyszer csak olyan feltámadás vette kezdetét Cross részéről, amire talán még ő sem számított. A világbajnok úgy elkapta a fonalat, amellyel teljesen elbizonytalanította Gurney-t, aki hihetetlen módon már nem nyert több játékot az összecsapáson, amit így tehát ellenfele nyert meg 17-15-re!

Hiába dobott "Superchin" 15(!) darab 180-at, a végére pocsék kiszállózásával (összesen 28,3 %) nem verhette meg Crosst, akit a közönség folytonos éltetésével a győzelembe hajszolt.

A legsimább döntőből majdnem a legszorosabb

Angol házi döntő következhetett tehát a World Matchplay 2019-es kiírásában. Ez volt egyébként már a 15. színtiszta angol finálé a torna történetében, viszont 2013 óta az első.

Rob Cross és Michael Smith is már 15 egymás elleni meccsen voltak túl, míg össze nem mérték erejüket vasárnap. A két játékos, akiket nem mellesleg csupán három nap választ el egymástól életkorban (mindketten 28 évesek), tényleg ismerik egymást, mint a rossz pénzt, hiszen ezt a 15(+1) mérkőzést alig három év alatt hozták össze.

Legemlékezetesebb "randevújuk" a 2018-as világbajnokság második körében volt, ahol ha Smith megoldotta volna a két meccsnyilából az egyiket, Cross nem szerezte volna meg később azt a bizonyos vb-címet.

Most talán ennél is fontosabb meccset játszottak egymással, hiszen míg Smith mind az idei világbajnoki döntőt, mind a tavalyi Premier League-finálét elbukta Michael van Gerwennel szemben, így továbbra is nagy tornagyőzelem nélkül állt, addig Crossnak az említett vb-győzelmén kívül szintén nem volt más major-sikere.

A döntő előtt Cross mellett szólt, hogy dominálja kettejük párharcát, hiszen 15 korábbi találkozójukból 12-t ő nyert meg. Smithnek előzetesen arra kellett ügyelnie, nehogy elengedje „Voltage”-et már a meccs elején, mert többek között azért nem tudott labdába rúgni a két Van Gerwen elleni fináléban sem.

A rossz kezdés azonban most sem kerülte Smith-t, mi több, egy ideig az is kérdés volt, nyer egyáltalán játékot a 18 nyert legig tartó összecsapáson! Borzasztóan dobálta a tömeget „Bully Boy”, és még ennél is rosszabbul kiszállózott.

Pedig Cross sem brillírozott, mégis 9-0 állt már az eredményjelzőn az ő szempontjából, amikor ellenfele megnyerte első legjét a meccsen. (Cross így végül egy minden bizonnyal rekordnak számító 17-es sorozatot produkált, ami a megnyert legeket illeti, hiszen az elődöntő végén nyolc, majd a finálé elején kilenc játékot nyert zsinórban!)

A tizedik játékban tehát Smith tizedik dupla-kísérlete végre célba talált, és bár ezután megkezdte a felzárkózást, továbbra sem jött igazán lendületbe, így 11-4-es állásnál mentek el az újabb szünetre a felek (öt legenként voltak kisebb pihenők). A pihenést követő első játékot is Cross húzta be, és még akár az is benne volt a pakliban, hogy beállítják az eddigi legsimább World Matchplay-finálé eredményét, amikor is tíz évvel ezelőtt Phil Taylor 18-4 arányban múlta felül a honfitárs Terry Jenkins-t.

Azonban már a következő leg választ adott arra, hogy ez az óriási arányú vereség nem fog megismétlődni, ugyanis Smith a semmiből megvillant egy 147-es kiszállóval, ráadásul egy ritka megoldásnak választott dupla 15-össel a végén. Mint kiderült, egy ilyen pillanatra volt szüksége a világranglista ötödik helyezettjének, hogy elkapja a fonalat. Elkezdte megtalálni első nyilaiból a tripla 20-akat, és ennek következtében a 180-ak is egyre sűrűbben jöttek neki. Kis híja volt, hogy Smith 12-8-ra jöjjön fel az újabb szünetig, de végül Crossé lett a 20. leg, így őt már csak öt játék választotta el a végső győzelemtől.

"Voltage" viszont ekkor komolyan megrekedt annál a 13 megnyert legnél, ami nagyban köszönhető volt Smith teljesen kicserélt teljesítményének. "Bully Boy" két bréket is gyorsan visszavett többek közt egy 11 nyilas leggel karöltve, és jó esélye volt arra, hogy már csak két játék legyen a lemaradása. Ezúttal viszont Cross pörkölt oda egy 100 feletti kiszállóval, így 14-10-re módosította az állást.

Ennek ellenére Smith-t már nem lehetett leírni, akit a közönség is elszántan buzdított. Egy-két néző valószínűleg be is szólogatott Crossnak, akit látszólag ez többször is frusztrált, és emiatt komoly nehézséggé vált számára a döntő lezárása.

15-13-nál már nem lehetett egyértelműen a korábbi világbajnokot esélyesebbnek titulálni a győzelemre, azonban Cross mentális ereje a hajrában megint kijött, aki a fontos pillanatokban jobban koncentrált, mint Smith, így 18-13-ra megnyerte pályafutása első World Matchplay versenyét!

"Csodálatos érzés! Egyszerűen nem találom a szavakat, annyira boldog vagyok. Már az első naptól kezdve szerettem itt lenni, mert különleges ez a hely. Minden olyan csodálatos ezen a versenyen, amiket ez a trófea teljesít ki egy egésszé." – kezdte nyilatkozatát Rob Cross, kezében annak a legendás játékosnak a nevét viselő trófeával, akit kivételes karrierjének utolsó mérkőzésén győzött le a 2018-as világbajnoki döntőben.

Ezután az ellenfélről, és azokról a szurkolókról is beszélt, akik egy nappal korábban még őt buzdították az adott mérkőzés megfordítására: "Michael egész héten fantasztikusan játszott, de ma sok duplát hibázott, amitől idegessé vált. Aztán vissza tudott jönni, ám szerencsére sikerült higgadtnak maradnom. A közönség is óriási volt, nélkülük nem sikerült volna ez a győzelem."

"Nem játszottam rosszul ebben az évben, s most végre sikerült megtörnöm az átkot. Komoly nyomás volt rajtam, hiszen már két nagy tornadöntőt már elvesztettem, így ez a győzelem rengeteget jelent nekem. Mostantól még könyörtelenebbnek kell lennem a tábla előtt az év hátralévő részében. Jelenleg tele vagyok önbizalommal, és ha ez jól párosul a következetességgel, akkor még tovább is javulhatok." – zárta gondolatát a darts előtt villanyszerelőként ténykedő angol, aki meglepetés vb-címe után komoly hullámvölgybe került, amiben nagyjából egy éven keresztül benne is maradt. Aztán idén már jött előbb egy UK Open, majd egy Premier League-finálé, a mostani major győzelemmel pedig véglegesen visszatért a legjobb formájához, amely ellen csak keveseknek van ellenszere még ebben a bitang erős mezőnyben is.

Ami Smith-t illeti, lehet végül azt mondani, hogy a 0-9-es kezdésen ment el számára a meccs, és így egyelőre továbbra is várnia kell élete első nagy tornagyőzelmére.

"9-0-ás hátránynál még mindig hittem abban, hogy megnyerhetem, ám ha ekkora hátrányban vagy, arra rá is fizethetsz. Megmutattam, hogy képes vagyok harcolni, ám amikor visszajöttem a mérkőzésbe, a dupláim megint cserben hagytak. A tömegeim nem voltak jók, a kiszállóim nem jöttek." – értékelt csalódottan a színpadon Smith, aki azért céltudatosan tekintett a jövő felé. – "Minden elismerésem Robnak, hatalmasat játszott ezen az estén. Egy újabb döntőn voltam ott, egy újabb második helyet szereztem meg, de ettől még nem fogok leállni. Inkább kaptam volna ki az első fordulóban, mint a döntőben. Nagyon mérges vagyok, hiszen döntőbe jutottam, viszont nem az az ember akarok lenni, aki csak majdnem megnyerte, hanem az a bizonyos, aki tényleg meg is nyeri."

Ugyan Smith még nem tudta teljesen átlépni a saját árnyékát, elmondhatja magáról, hogy a legnagyobb három dartsverseny döntőjében egyaránt ott volt már, és az így megszerzett rutin hamarosan az ő kezére játszhat ezekben a nagy fontossággal bíró finálékban, pláne ha azt egyszer nem egy olyan játékos ellen játssza, aki ellen kifejezetten rossz a mérlege.

Aki végig olvasta ezt az igencsak terjedelmes összefoglalót, az előtt mindenképp megemeljük a kalapunkat. Egyszerűen annyi minden történt a 2019-es darts World Matchplayen, hogy tényleg hosszadalmas számba venni azt a sok felemelő impulzust, ami érte szinte állandóan a dartskedvelőket az elmúlt kilenc napban. És minden bizonnyal ők is egyetértenek abban, hogy jó volt felidézni ezeket a különleges és emlékezetes pillanatokat, annak ellenére, hogy ezen a versenyen sem örülhettünk kilencnyilasnak.

Mondjuk cserébe láttunk nem kevesebb, mint 330 darab 180-at, ami megdöntötte az addigi abszolút rekordnak számító 2015-ös termést, ami 323 maximumot hozott. Ennek a csúcsdöntésnek ráadásul van egy különleges szépsége is, hiszen az elképesztő mennyiségű 180-nak köszönhetően a torna támogatója, a Betfred 32 ezer angol font értékű csekket adott át a díjátadón a Parkinson kórosokkal foglalkozó Parkinson's UK Alapítványnak.

Most egy jó nagy pihenő következik a nagy dartstornákat tekintve. Legközelebb majd az őszi major versenyek összefoglalóival jelentkezünk, kezdve a speciális, dupla beszállós World Grand Prix-vel, amit majd október 6. és 12. között rendeznek meg Dublinban.

Ráadásként pedig még jöjjön egy kis összeállítás az idei World Matchplay legjobb kiszállóiról:

Hozzászólások