Cselgáncs - Örökös eltiltással büntették a világbajnok sportolót
Örökös eltiltással büntették a világbajnok sportolót
Fotó: Europress/AFP

Örökös eltiltással büntették a világbajnok sportolót

HosszabbitásHosszabbitás
2020/05/12 19:47
Örökös eltiltást kapott a dél-koreaiak olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok cselgáncsozója, Vang Ki Csun, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolnak.

A helyi sportági szövetség vezetése egyhangúlag hozta meg erre vonatkozó döntését, miután tanácskozott a fegyelmi bizottsággal. A szervezet közölte: bírósági ítélet ugyan még nem született a sportoló ügyében, az azonban bebizonyosodott, hogy "nem megfelelő kapcsolatot tartott fenn egy kiskorúval, ezzel károsította a cselgáncs integritását és rontotta társadalmi megítélését".

A 31 éves ex-versenyzőt a múlt héten vették őrizetbe.

Vang, aki 2016-ban visszavonult ugyan a nemzetközi porondtól, de edzőként továbbra is a sportágban akart maradni, fellebbezést nyújtott be az eltiltás ellen.

A 2007-ben és 2009-ben vb-első, 2008-ban olimpiai második dzsúdós (73 kg) nem először kerül szembe az igazságszolgáltatással: 2009-ben egy éjszakai szórakozóhelyen erőszakoskodott egy lánnyal. Akkor megúszta jogi következmények nélkül, a sértett ugyanis nem kívánt feljelentést tenni ellene.

MTI

Hozzászólások