Bírkózás - Pénteken aranyért birkózhat Barka Emese!
Pénteken aranyért birkózhat Barka Emese!
Fotó: Europress/AFP

Pénteken aranyért birkózhat Barka Emese!

HosszabbitásHosszabbitás
2019/04/11 18:23
Barka Emese az 57 kilogrammos súlycsoport elődöntőjében nagyon simán, 11-3-ra győzött a bukaresti birkózó Európa-bajnokság csütörtöki napján, így pénteken már biztosan dobogóra állhat.

A Vasas SC versenyzője nyert már Európa Játékokat, de az Európa- és világbajnokságokon mostanáig csak bronzérmekig jutott, szám szerint hétszer, azaz a fináléba jutással pályafutása legjobb eredményét éri el.

A 29 éves magyar birkózó az első perctől nagy elszántsággal küzdött, nem volt váratlan, hogy Mimi Nikolova Hrisztovát egy perc után figyelmeztették passzivitása miatt. Ennek ellenére Barka maradt támadásban, kitolási kísérleténél viszont a bolgár jó ütemben ellépett, és úgy tűnt, sikerül a mögékerülése, csakhogy a küzdőtéren kívül rakta le a kezét, így a magyar kapott egy pontot. A négyszeres Eb-bronzérmes magyar ezután derékon ragadta Hrisztovát és a földre rántotta (3-0). Sürgősebbé vált az akció a bolgárnak, ezért szinte felmászott Barka hátára, aki azonban ekkor is észnél volt, és előrebillenve lerázta magáról, ráadásul mögékerüléssel ő szerzett újabb két pontot a szünet előtt (5-0).

A folytatásban Barka tovább növelte előnyét: előbb szabálytalanságért intették - a tavaly egy súlycsoporttal feljebb Eb-ezüstérmes - riválisát, majd kitolta őt a szőnyegről (7-0). Az elkeseredetten támadó Hrisztova türelmetlenségét újabb mögékerüléssel büntette Barka, aki ekkor már 9-0-ra vezetett. A hátralévő néhány másodpercben ugyan őt is megintették, valamint mindketten egy-egy mögékerüléssel gyarapították pontjaikat (11-3), de a magyar győzelem már nem forgott veszélyben.

"Végre megvan!" - kiáltott fel két kezét magasba emelve a háromszoros vb-bronzérmes Barka.
"Nagyon koncentrált voltam. Nem gondoltam semmire, csak arra, hogy a következő szituációt megoldjam. Pedig volt elég kétes helyzet, amiből rosszul is kijöhettem volna, de most mindent sikerült megoldani" - mondta az MTI-nek a magyar birkózó, aki nevetve mesélte, hogy Ritter Árpád szövetségi kapitány 5-0-nál már nyugodtságra intette, de azt is a szakvezetőtől szokta hallani, hogy akit nagyon meg lehet verni, azt nagyon meg kell verni, és ő most eszerint járt el.

Barka nem akart beszélni a pénteki fináléról, amelyben az ukrán Tetjana Kit lesz az ellenfele.

Mivel legyőzője fináléba került, a 62 kilós Sastin Marianna vigaszágra jutott, ahol ha péntek délelőtt nyer a török Asli Tugcu ellen, akkor a bronzéremért birkózhat este. Az 53 kilogrammos Dénes Mercédesz és a 65 kilós Sleisz Gabriella viszont kiesett, mert legyőzőjük alulmaradt az elődöntőben.

Az esti programban az 59 kilós Galambos Ramóna és a nehézsúlyú Németh Zsanett a bronzért birkózik: előbbi a címvédő és tavaly vb-ezüstérmes török Elif Jale Yesilirmakkal, utóbbi a norvég Iselin Maria Moen Solheimmel találkozik.


                                                                                                                                                                       MTI

Hozzászólások