Atlétika - Usain Bolt keményen kiosztott egy újságírót
Usain Bolt keményen kiosztott egy újságírót
Fotó: Europress/AFP

Usain Bolt keményen kiosztott egy újságírót

Németh DánielNémeth Dániel
2017/08/07 13:56

A londoni világbajnokságot követően visszavonuló Usain Bolt harmadik helyen zárt a férfi 100 méteres síkfutás döntőjében. A jamaicai sprintert azonban nem ez, hanem az egyik újságíró kérdése akasztotta ki.

Az érmesek sajtótájékoztatóján az aranyérmes Justin Gatlintől azt a kérdezték, hogy szerinte a szigorúbb doppingvizsgálatoknak köszönhető-e, hogy az idei világbajnokságon szokatlanul lassan futottak. Ennek hallatán, Usain Bolt vette át a szót.

"Mit mondott? Igen, hallottam, de akkor is azt kérdezem: mi van?"

Az újságíró arra mutatott rá, hogy idén csak hét 10 másodperc alatt időt produkáltak a sprinterek, szemben a 2015-ös pekingi vébével, ahol ez 21-szer fordult elő.

"Először is, azt gondolom, hogy ez mindenkivel szemben nagyon tiszteletlen, aki itt van." - válaszolta Bolt. "Bizonyítottunk, keményen dolgoztunk, és ahogyan korábban is mondtam, Justin letöltötte a büntetését, és később újra és újra bizonyítani tudott magának. Én is ezt tettem évről évre. A fiatal srácok most törnek be, Coleman remek munkát végzett, és megmutatta a világnak, hogy remek atléta lesz."

"Közbejöhet sérülés, néha a dolgok nem mennek olyan simán, mint szeretnénk. Lehet ellenszél és még egy sok egyéb tényező is. Szóval ha valamit ennyire közvetlen módon állítasz, akkor azt tiszteletlenségnek veszem, mert egy csomó nagyszerű dolgot értünk el az évek során. Igen, lassú volt a futam, de mindannyian kimentünk oda, és remek show-t produkáltunk."

(A videót az Indexen találtuk.)

via

Hozzászólások