Atlétika - Usain Bolt árnyékában az atlétavilág
Usain Bolt árnyékában az atlétavilág
Fotó: Europress/AFP

Usain Bolt árnyékában az atlétavilág

Wojciechowski PatríciaWojciechowski Patrícia
2019/09/26 16:52
A pénteken elrajtoló dohai világbajnokság az első nagy atlétikai világesemény 2003 óta, amelyet Usain Bolt nélkül rendeznek. A jamaikai sprinterklasszis hatalmas űrt hagyott maga után, kérdéses, ki tudja átvenni tőle a stafétabotot, és egyáltalán szüksége van-e az atlétikának egy új, Bolt-nagyságrendű szupersztárra.

Usain Bolt akár egyetlen mozdulatára egy évtizeden át felrobbant az atlétikastadion. Gyorsasága, teljesítménye már-már emberfelettinek tűnt, a nézők imádták, még az atlétikát egyébként nem követők számára is érdekessé tette a sportágat. Amikor a 2013-as moszkvai vb-n a jamaikai a 100 méteres síkfutás győzteseként célba ért, egy villám cikázott át az égen. Mintha még az égiek is tiszteletüket fejezték volna ki a világ leggyorsabb futója iránt. (A „bolt” angolul villámot is jelent.)

Bolt sok éven át gyakorlatilag egymaga testesítette meg az atlétikát, legalábbis a közönség egy jelentős része számára. Egy világversenyen hiába osztanak ki több mint negyven aranyérmet, hiába születtek időközben más számokban is kiemelkedő bajnokok, senki sem tudott akkora hatást gyakorolni a sportágra, mint a jamaikai.

Az egynapos versenyeket két kategóriába lehetett sorolni attól függően, hogy Bolt részt vett-e rajtuk vagy sem. Jó példa erre a római Gyémánt Liga-verseny 2011-ben és 2012-ben. Azzal, hogy a jamaikai elindult Rómában, a viadal egy jelentős szponzort és rekordnagyságú 50.000 nézőt is nyert. A 300.000 dollár, amit Bolt a fellépéséért kért, többszörösen megtérült.

000_FD39R.jpg Fotó: Europress/AFP

Pályafutása alatt Bolt nemcsak a világ legnagyobb sprintere, egyben igazi showman és ügyes vállalkozó is volt. A jamaikai 300.000 dollárt kért fellépéseiért, cserébe a futáson túl még két órán át a szervezők rendelkezésére állt. Hogy Bolt két órás jelenlétét sajtókonferenciára, gyermekek szórakoztatására vagy autogramosztásra használták fel, abban a versenyrendezők szabad kezet kaptak.

Bolt igazán értett hozzá, hogyan kell szórakoztatni. Már csak a jelenléte elég volt ahhoz, hogy felfokozza a hangulatot, a kamerák és fotósok gyakorlatilag minden lépését követték a versenyhelyszíneken. Bolt számára nem a rajtban kezdődött, és nem is a célban ért véget a „műsor.” Mindezek egyedülállóvá és megismételhetetlenné tették őt.

A Forbes listája alapján Bolt, saját sportágának határait átugorva, 2016-ban megközelítőleg 30 millió dollárt keresett. Hogy mitől vált ilyen értékessé? Ezt ő maga fogalmazta meg Rióban: „Én tettem a sportot izgalmassá, én bírtam rá az embereket, hogy nézzenek bennünket. Új szintre emeltem a sportot.”

Miután 2017-ben visszavonult, hamar kiderült, hogy nemcsak az atlétika profitált Boltból, a jamaikai sem ragyog annyira szeretett sportága nélkül. Hiába álmodozott labdarúgó karrierről, nem rendelkezett megfelelő technikai képességekkel ahhoz, hogy profi focistává váljon. Ruhaszponzorának köszönhetően Bolt részt vehetett a Borussia Dortmund egyik edzésén, amit a BVB élőben közvetített. A streamet több millió néző, csak Kínából 1,2 millióan követték, a német klub azonban ezzel el is érte marketing céljait.

000_1316XY.jpg Fotó: Europress/AFP

Bolt végül nem vált hivatásos labdarúgóvá, az üzleti élet került fókuszba. Rá kellett azonban jönnie, hogy a legnagyobb üzletet még mindig saját maga jelenti. Már több mint egy milliárdan töltötték le azt a videojátékot, amelyben Bolt mintázza az egyik karaktert, szponzorai továbbra is támogatják, ezen kívül szívesen áll nyilvánosság elé, s ad „bemutatót önmagából.” (Peruban például versenyt futott egy tuk-tuk taxival.)

Az atlétikának az utóbbi időben meg kell küzdenie azért, hogy bekerüljön a televíziók műsorába. A versenyek hosszúak és gyakran nehezen közvetíthetőek, ez pedig ellentétben áll a mostanság divatos tendenciával, miszerint a sportversenyeknek pörgősnek, szórakoztatónak, látványosnak kell lenniük, hogy felvegyék a harcot a megnövekedett kínálattal. Többféle kísérlet akadt, miként forradalmasítsák az atlétikát, és a sportág iránt egyébként nem érdeklődő nézők számára is szórakoztatóbbá tegyék a versenyeket. Elég csak a minszki Európa Játékokra gondolni, ahol „dinamikus atlétika” néven párharcokkal teletűzdelt csapatversennyel kísérleteztek. A próbálkozás azonban nem aratott túl nagy sikert, a nézők számára bonyolult, a versenyzők szerint igazságtalan és szokatlan volt a lebonyolítás.

000_FF9HU.jpg Fotó: Europress/AFP

Úgy tűnik, az atlétikának újítások helyett inkább olyan egyéniségekre lenne szüksége, mint Usain Bolt. Az elüzletiesedett sportvilágban nagyot lendít egy sportág megítélésén, ha rendelkezik Messi, Cristiano Ronaldo, Federer, Serena Williams, Phelps, vagy Tiger Woods szintű sztárokkal, nem elég, ha „csak” olimpiai és világbajnokokat tud felmutatni. 

Atlétikában megszokott, hogy a versenyzők magas pénzdíjért részt vesznek egy adott versenyen, ugyanakkor a médiakötelezettségeket, közönségtalálkozókat inkább kihagyják, vagy csak nehézkesen vesznek részt rajtuk. Bolt ebből a szempontból is divatteremtő volt, a szerepléseiért elkért magas ár ellenében jelentős szolgálatokat is nyújtott.

A fiatalabb versenyzők közül többen már tudatosan készülnek arra, hogy sportolói kvalitásaik mellett a pályán kívül is vezéregyéniségekké váljanak. A 22 éves amerikai sprinter, Noah Lyles például színház-és retorikai órákon is részt vett, hogy eltanulja a megfelelő kommunikációt. Lyles, Bolthoz hasonlóan, futása mellett jelenlétével is igyekszik felhívni magára a figyelmet, szuperhősös zoknit visel, a célba érkezés után pedig szívesen mutat be táncmozdulatokat.

000_1K30KF.jpg Fotó: Europress/AFP

Az egy más kérdés, hogy a folyamat, miszerint a versenyzőknek a teljesítményen túl egyfajta előadóvá is kell válniuk, mennyire optimális. Sokak szerint azonban bár az eredmények a legfontosabbak, egyéniségekre és történetekre is szüksége van a sportnak, hogy lépést tartson a felgyorsult világgal. Bolt visszavonulása óta pont egy ilyen egyéniség hiányzik az atlétikából.

De ki lehet az, aki Bolthoz hasonlóan képes lesz nézők ezreit a stadionokba csalogatni, vagy a képernyők elé ültetni? A riói olimpia után úgy tűnt, Wayde van Niekerk lehet az atlétika új „arca”. A dél-afrikai, aki edzője, a nagymamája irányításával világcsúcsot futott 400-on, azonban sérülése miatt az utóbbi években nem tudott folyamatosan versenyezni. Noah Lyles szintén jó eséllyel kerülhet a reflektorfénybe, ugyanakkor még nagyon pályafutása elején áll, ugyanez igaz a rúdugró Armand Duplantisra is. Miután a szezon közben doppinggyanúba keveredett, Christian Colemanre aligha lehet számítani e tekintetben, miként Karsten Warholm sem biztos, hogy Bolt-szintű népszerűségre lesz képes szert tenni. A nőknél szintén hiányoznak az igazi vezéregyéniségek, talán Yelena Isinbayeva volt az utolsó, aki eredményei mellett jelenlétével is az atlétika meghatározó alakjává tudott válni. Allyson Felix vagy Shelly-Ann Fraser-Pryce például hiába tartoznak a legsikeresebb versenyzők közé, nem tudják azt a hatást elérni, mint Usain Bolt.

Más vélemények szerint az atlétikának talán még jót is tesz, hogy nincs egyetlen kiemelkedő arca. A 2016-os olimpiai bajnok gerelyhajító, Thomas Röhler szerint Bolt nélkül is teltházasak a versenyek, az IAAF kifejezetten jól teszi, hogy nem csak egy lóra tesz. Az atlétika több különféle számból áll, rengeteg izgalmas versenyzővel rendelkezik, ők teszik a sportágat igazán érdekessé. 

via              

Hozzászólások