Atlétika - Usain Bolt a hosszabbitas.hu-n!!!
Usain Bolt a hosszabbitas.hu-n!!!
Foto: Europress/Getty

Usain Bolt a hosszabbitas.hu-n!!!

Szabó GáborSzabó Gábor
2014/07/31 18:33

Ma láthatjuk először idén a világ pillanatnyilag talán legnagyszerűbb sportolóját, de mindenképpen a világ pillanatnyilag legnagyszerűbb atlétáját.

És ma láthatjuk először Usain Boltot a hosszabbitas.hu-n.

Bolt hosszú kihagyás után idén először a Brit Nemzetközösségi Játékokon áll majd rajthoz, mégpedig a jamaicai 4x100-as váltó tagjaként. Bár jó fizikális állapotban érzi magát, de a versenyhiány még egy ilyen szintű atléta esetében is versenyhiány, ezért tőle szokatlan módon már az előfutamban is ott lesz. Az előfutamokat magyar idő szerint este fél kilenckor rendezik majd, míg a döntőre szombaton kerül sor, az atlétikai versenyek zárószámaként, este negyed tizenegykor.

Bolt nyilvánvalóan a legnagyobb sztár Glasgow-ban, amellett, hogy természetesen találkozott a királyi család tagjaival, más módon is felhívta magára a figyelmet, pedig rá nem igazán jellemző, hogy negatívumokkal keresné a sajtó figyelmét. A The Times mégis megtalálta. Megkérdezték tőle ugyanis, hogy miként vélekedik a Játékokról, mire Usain egy négy betűs S-el kezdődő angol szóval válaszolt, majd finomításként hozzátette, hogy az olimpia jobb volt.

A britek az ilyesmit akkor sem veszik jó néven.

Még ha történetesen igaz is, amit a megkérdezett válaszol. És nem a S....-el van a baj. Hanem, hogy nemtetszését fejezte ki a Nemzetközösségi Játékokkal kapcsolatban.

Aztán persze Usain is visszakozott, a jamaicai női netball (!!) csapat győzelmét követően már sokkal kerekebb volt a világ.

Mindenesetre ha Bolt pénteki futására kíváncsiak, akkor elegendő péntek illetve szombat este ide kattintaniuk. És jöhetnek nyugodtan korábban is, a teljes versenynapot megmutatjuk élőben!!!!

Hozzászólások