Atlétika - Köszi, Eli! - Maraton két óra alatt
Köszi, Eli! - Maraton két óra alatt
Fotó: Europress/AFP

Köszi, Eli! - Maraton két óra alatt

Szabó GáborSzabó Gábor
2019/10/12 12:54

Emlékszem, kisgyerekként milliószor kiszámoltam, hány éves leszek majd kétezerben. Fura mód mindig ugyanaz jött ki, de ez nem tántorított el különösebben, egyszerűen szerettem a számokat. Viszonylag korán megtanultam például az összes világcsúcsot atlétikában, ami talán nem jellemző elfoglaltság általános iskolában, pláne nem első osztályosként. Kicsit később azon is sokat gondolkodtam, hogy meddig fejlődhetnek ezek a rekordok egyáltalán, és mivel gyakorlatilag az egész gyerekkorom a maratoni futás körül forgott, leginkább az foglalkoztatott, hogy ezt a világcsúcsot meddig faraghatják.

A két óra nem szerepelt a lehetséges szcenáriók között, annyira azért nem voltam buta gyerek. 

Ha jól rémlik, valahol Rob de Castellánál vettem fel a fonalat (1981 - Fukouka – 2:08.18), és a memóriámat azért nem tette olyan nagyon próbára az a három új rekord a rákövetkező 17 (!) évben. Ne feledjük, 1998 szeptemberében még mindig 2.06.50 volt a világcsúcs igaz akkor már tíz éve.

A mából visszatekintve nem tudom megmondani, hogy mikor kezdtem hinni benne, hogy én a kétórás maratonit még megélhetem - talán amikor Gebre bejött 2:04 alá - de tisztán emlékszem egy beszélgetésre, amikor először mondtam ki, hogy szerintem így lesz, és eléggé el nem ítélhető módon kiröhögtek érte. Persze aztán, ahogyan azt mondani szokták, felgyorsultak az események, aki odafigyelt az láthatta mi következik, és inkább csak az maradt meg kérdésnek, hogy mikor, ki és milyen körülmények között jön be két óra alá.

Illetve, és ez a legfontosabb: hogy jó helyre kerül-e ez a tisztesség? Hogy olyannak sikerül-e, aki méltó rá, aki megérdemli? 

Nem pedig jön valaki - egy bárki - akinek éppen olyan napja volt, jókor van jó helyen, és többet talán nem is hallunk róla. Mert maratoni futásban akár ez is elképzelhető. Ezért is volt fontos a mai nap, nem csak a két óra miatt. Azért is, mert annak sikerült, aki a legnagyobb ebben a műfajban immáron végérvényesen. Akit tiszta szívéből emel a vállára a világ másik legjobb negyven hosszútávfutója. Aki annyira szerethető egyéniség, hogy sikerét szinte mindenki ünnepli, aki valaha futócipőt húzott a lábára. 

Láttuk jönni a történelmet, és együtt tudunk örülni neki mindannyian – kevés ilyen felemelő pillanat van az életben, azt hiszem.


Hozzászólások