Atlétika - Idénre befejezték
Idénre befejezték
Fotó: Europress/Getty

Idénre befejezték

Szabó GáborSzabó Gábor
2014/07/25 17:52

Azt, hogy az élsport már nem az egészség megőrzésről szól, azt már sokan és sokszor elmondták, mint ahogyan azt is, hogy egy élsportoló felkészülésének egyik legfontosabb része a sérülésmentesség.

Lehet valaki hatalmas talentum, mint mondjuk Usain Bolt, ha nem tudja sérülésmentesen végig versenyezni a szezont, akkor az már nem lesz ugyanolyan.

Ha lesz egyáltalán valamilyen.

Pont Bolt beszélt erről a kérdésről a napokban, amikor feltették neki a kérdést, hogy képes lehet-e még valamikor megdönteni az egyéni (és egyben világ-) csúcsait. Usain szerint ehhez csak annyi kéne, hogy végre elkerüljék a sérülések, és legyen egy olyan szezonja, mint a 2008-as vagy a 2009-es volt, amikor szinte egy edzést sem kellett kihagynia. Más kérdés, hogy olyan szempontból azért szerencséje volt Boltnak, hogy ezekkel a sérülésekkel együtt is halomra tudta nyerni magát az elmúlt évek világversenyein, hiszen a főversenyre azért mindig összerakták valahogy. Idén meg ugye főversenye sincs a jamaicainak, hiszen a Nemzetközösségi Játékokat - ahol majd váltóban láthatjuk - csak nem nevezhetjük annak.

Akadnak azonban olyanok akik nem ilyen szerencsések.

És itt most nem arra gondolok, hogy az európai atlétáknak van főversenye, mert annak azért úgy hiszem alapjáraton mindenki örül, hanem arra, hogy akadnak olyanok, akiknek egy olyan sérülésre, mint amilyennel Usain szenved, rámegy az egész szezonjuk.

Csak az elmúlt két napban öt világklasszis jelentette be, hogy nemhogy a zürichi Európa-bajnokságot nem tudja vállalni, de egyenesen be is fejezi erre a szezonra. Raphael Holzdeppe, a rúdugrás világbajnoka még a télen sérült meg, melynek következtében elmaradt az alapozó munkával. Jelenleg ugyan nem sérült, de idei legjobbja (553 centiméter) eléggé vérszegény és mivel nem nagyon látott esélyt arra, hogy az idén már formába lendüljön, ezért inkább a pihenő mellett döntött. Viktor Silnov a magasugrás pekingi bajnoka már régóta nem tudja kikúrálni korábbi sérüléseit, ezúttal most egy hosszabb pihenővel próbálkozik.

Svetlana Shkolinának, a magasugrás uralkodó világbajnoknőjének az ugrólába fáj, és mivel még diagnosztizálni sem tudták a sérülést, ő is úgy döntött, inkább kipiheni magát és a 2015-ös szezonra koncentrál.

Andreas Thorkildsen olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég gerelyhajító csípősérülés miatt kényszerül pihenőre, nála sem lehet tudni, hogy mi okozza a fájdalmait, így aztán még az sem dőlt el, hogy kés alá kell-e feküdnie vagy sem. Végül pedig Nadine Müller a németek világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes diszkoszvetőnője hosszan tartó térdsérülése miatt döntött úgy, hogy kihagyja Zürichet (ahol pedig éremesélyes lett volna) és a szezon további részét.

Hozzászólások