Atlétika - Dobjuk-e az atlétika vb-t a kismillió futballstadion miatt?
Dobjuk-e az atlétika vb-t a kismillió futballstadion miatt?
Fotó: Europress/AFP

Dobjuk-e az atlétika vb-t a kismillió futballstadion miatt?

Szabó GáborSzabó Gábor
2019/10/30 10:38

Túlzás volna azt állítani, hogy Magyarország elmúlt tíz éve a konszenzusokról szólt volna, az, hogy a kormánypárti és az ellenzéki szavazó bármiben is egyetértsen, csak a legritkább esetben fordult elő. Ha jól belegondolunk, talán a stadionépítések kérdése volt az egyetlen, ahol megfigyelhető volt valami hasonló, hiszen a kormánypártiak közül is sokan érezték úgy, hogy nincs szükség annyi futballstadionra, mint amennyi ebben az országban ez alatt a kurzus alatt épült, és sokan gondolták úgy, hogy ezt a pénzt másra, fontosabb, a közösség szempontjából hasznosabb dolgokra is el lehetett volna költeni. 

Éppen ezért törvényszerű volt, hogy az önkormányzati választások előtt az ellenzék kampányában az a szó, hogy stadionstop, valamilyen formában szerepet kap majd.

Az már a politika sajátja, hogy Karácsony Gergely sem bontotta ki teljesen az igazságot, és nem mondta ki, hogy ő valójában egy atlétikastadiont nem építene meg azért, mert már van elég foci. Mint ahogyan az is, hogy Orbán Viktor rögvest egy jókora csapdába csalta a frissen megválasztott főpolgármestert azzal, hogy jelezte: ha nem épül stadion Csepelen, akkor azzal mi egy atlétikai világbajnokságot mondunk vissza, ami nyilvánvalóan a „ballibok” lelkén szárad majd. 

Ők lesznek majd az Álomgyilkosok, mint ahogyan azok voltak már két éve is.

Mindezek nem ördögtől való dolgok, ha ilyen szinten zajlana a politizálás Magyarországon, sokkal élhetőbb hely lenne, ezek a dolgok nálunk fejlettebb demokráciákban is bele kell, hogy férjenek a politika fogalmába. Mint ahogyan az is, hogy az egyik oldal a népszavazás felé szeretne menekülni, a másik oldalon pedig a világbajnokság legfőbb haszonélvezői – maguk az atléták – próbálják meggyőzni a közvéleményt, hogy megéri ezt a sokmilliárd forintot erre áldozni.

Szokatlan lenne persze, ha az embereket megkérdeznék, hogy mégis mire költsék az adóforintjaikat, de azért nem lenne egy szörnyű dráma, azt hiszem.

A szörnyű dráma az az, ahogyan eljutottunk idáig. Hiszen ha józan ésszel belegondolunk, itt nem arról van szó, hogy a Vörös Budapest gyűlölné az atlétikát, és nem szeretne végigizgulni egy világbajnokságot, hanem arról, hogy az embereknek valamiből elegük lett. Egy népszavazás az atlétika vb-ről, ugyanúgy protestszavazás lenne, mint ahogyan maga az önkormányzati választás is az volt. 

És nem arra a kérdésre válaszolnának a szavazók, hogy szeretnének-e végre egy olyan atlétikapályát a fővárosban, ahol esetleg kétszáznál többen le tudnak ülni, hanem arra, hogy elegük van-e abból, hogy közpénzen minden nagyobb bokor mellett futballstadiont építünk, amely aztán üresen tátong. Meg arra, hogy elegük van-e abból, hogy rendszeresen bolondnak nézik őket, amikor a különböző világversenyek várható költségeiről beszélnek.

Az atléták azt szívnák meg, hogy kétes elemek  négyszer annyi pénzből hozták ki az úszó vb-t, mint ammenyiről előzetesen szó volt, illetve azt, hogy futballstadion épült még Kisvárdán is vagy mondjuk  Balmazújvárosban.  

Az atléták oldaláról vizsgálva a történetet, nagyobb drámát egyébként nagyon nehéz elképzelni. Túl azon, hogy már beleélték magukat abba, hogy nálunk márpedig világbajnokság lesz 2023-ban, negyven éve a sportág egyik visszatérő mantrája, hogy a focisták ingyenélők, akik az atlétákhoz képest elhanyagolható mennyiségű edzésmunkával keresnek „milliókat”. (Félreértés ne essék, milliókat mondtak már 1980-ban is, amikor még picit más számrendszerben számoltunk.)

Az atlétáknak azt a mondatot kellene feldolgozniuk, hogy nem lesz atlétika vb, mert már építettünk elég focistadiont, ami szinte lehetetlen. És ezek után sorakoznak még olyan mondatok is, mint hogy nem volt népszavazás a birkózó-, a judo-, öttusa- és még mit tudom én milyen vébékről sem, miért pont az atlétika vb-ről kellene tartani?  Azonban, ha ezen a csapáson megyünk tovább, könnyen el lehet jutni addig, hogy az ilyen döntéseknél nem is szabad megkérdezni az embereket, mert akkor úgyis mindenre nemet mondanának. Viszont, ha így gondolkodunk, rögtön mehetünk vissza a startvonalhoz és dobhatunk kettőt újra. És előbb-utóbb eljutunk ugyanoda, ahol most tartunk.

A megoldást valahogy máshogy kéne megtalálnunk.

Azt nyilván látni kell, hogyha visszalépünk  amire akadt már példa a sporttörténelemben, mondtak már vissza téli olimpiát is – akkor azért nem nagyon reménykedhetünk abban, hogy belátható időn belül ránk bíznak ilyesmit. Amivel éppen szintén együtt lehet élni, akadnak még élhető városok Európában, ahol soha szóba sem került ilyen wirtschaft. Aki pedig méregdrága sporteseményeket szeretne látni Budapesten, az is vigasztalódhatna egy újabb birkózó-, judo- és úszó világbajnoksággal.

Azonban a fenti két gondolat éles szembenállása is mutatja, hogy egyik megoldás sem a konszenzus, a megbékélés irányába mutat, pedig ebben az országban alighanem erre lenne pillanatnyilag a legnagyobb szükség. És ebben a kérdésben bőven lenne mód arra, hogy a két oldal esetleg megállapodjon egymással. Az, hogy az úszó világbajnokság esetében az egekbe szöktek a költségek – a köznyelv szerint szétlopták az egészet – az nem kell feltétlen, hogy azt jelentse, hogy ugyanennek a történetnek szükségszerűen meg is kellene ismétlődnie. 

Meg lehetne esetleg próbálni rendezni valamit transzparensen, a költségeket feszesen kézben tartva is. 

Azt is kevesen vitatják, hogy egy Budapest nagyságú világvárosnak azért kellene, hogy legyen egy olyan atlétikai stadionja, ahol le tud esetleg ülni pár ezer ember. A szakma szerint ez úgy nyolc-tízezer embert jelentene, ez néha napján esetleg meg is telne, és akkor sem volna bántóan üres, ha éppen csak félház volna.

A jelenlegi tervek szerint viszont egy negyvenezres stadion épül majd Csepelen (már ha lesz vb persze), amit majd húszezresre bontanának vissza. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség ugyan simán belement volna egy harmincezres stadionba, amit aztán vissza lehetett volna bontani mondjuk  tizenkétezresre, de a kormány valamiért egy nagyobb stadion mellett döntött. Nyilván más – fontosabb  szempontokat is figyelembe véve. Tekintve, hogy köztes megoldás nincs, a negyvenezres stadiont nem lehet tízezresre visszabontani, a stadion mérete például akár egy olyan kérdés is lehetne, melynek mentén a két oldal esetleg meg tudna állapodni egymással.

Mert azt azért látni kell, hogyha visszalépünk, az nem konszenzust jelent. Az azt jelenti, hogy ezúttal a másik oldal győzött, mi meg ütjük egymást tovább ezerrel úgy, hogy senki egy tapodtat hátra sem lép. 

Hozzászólások