Atlétika - Bolt turbózhatja fel a Nemzetközösségi Játékokat
Bolt turbózhatja fel a Nemzetközösségi Játékokat
Bolt szeretne futni Glasgowban (Fotó:Europress/Getty)

Bolt turbózhatja fel a Nemzetközösségi Játékokat


2014/06/27 11:46

A hazai sportkedvelők közül vélhetően kevesen vannak tisztában azzal, hogy idén nyáron rendezik a Nemzetközösségi Játékokat. Az egykori brit gyarmatok "házibajnoksága" általában nem kap nagy médiafigyelmet nálunk, így aki a július végi időpont mellett még netán azt is tudja, hogy ezúttal Glasgow lesz a házigazda, az rögvest jelentkezzen gyakornoknak hozzánk.

Az amúgy több sportágban egyfajta mini-olimpiaként (17 sportág 261 versenyszám) is felfogható, négyévenként sorra kerülő Nemzetközösségi Játékok tegnap komoly publicitást kapott, hiszen a jelenkori sportélet egyik legnagyobb sztárja, Usain Bolt is bejelentette, hogy futni szeretne Skóciában. A hatszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter lábsérülése miatt ebben az idényben alig tudott készülni, így elképzelhető, hogy csak a váltót tudja majd vállalni. Ha szükség lesz rá...

Usain Bolt indulási szándéka nem meglepetés, hiszen már tavaly ősszel is arról beszélt, hogy a Nemzetközösségi Játékokon elért aranyérem az egyetlen, ami még hiányzik a pályafutásából. A karibi csapatnak a brit váltóval szemben pedig amúgy is van némi elszámolnivalója - négy éve Delhiben kikaptak tőlük. A 4x100 méteres férfi síkfutás előfutamait a glasgowi esemény második hetében, augusztus elsején rendezik, a döntőt másnap este futják.

A 27 éves sprinter a közelmúltban a párizsi és az ostravai versenyről is visszalépett, így egyelőre a 100 és a 200 métert sem vállalja Glasgowban. "Nem vagyok olyan állapotban, hogy fussak a jamaicai bajnokságon ezen a hétvégén, de tájékoztattam a szövetséget arról, hogy a Nemzetközösségi Játékokon számíthatnak rám. Mivel nem indulok a válogatón, így nem akarom utólag senkinek a helyét elvenni az egyéni indulástól, aki kijutott, de ha a szakvezetésnek szüksége van rám, a váltóban futok" - nyilatkozta szokatlan hivatalossággal Bolt. A jamaicai atléta csapathoz kapcsolódó hír még, hogy Yohan Blake már korábban bejelentette, hogy ő nem vesz részt semmilyen formában a július 23-a és augusztus 3-a között sorra kerülő versenyen.

Hozzászólások