Atlétika - Az Eurosport is élőben adja a kenyai világcsúcstartó futó bécsi kétórás rekordkísérletét
Az Eurosport is élőben adja a kenyai világcsúcstartó futó bécsi kétórás rekordkísérletét
Fotó: Europress/AFP

Az Eurosport is élőben adja a kenyai világcsúcstartó futó bécsi kétórás rekordkísérletét

Takács MártonTakács Márton
2019/10/10 10:42
A kenyai olimpiai bajnok hosszutávfutó, Eliud Kipchoge október 12-én, szombaton tesz kísérletet Bécsben arra, hogy két óra alá kerüljön a klaszikus, 42,195 kilométeres távon.

A 34 éves futó már kedden megérkezett csúcskísérlete helyszínére, az osztrák fővárosba, ahol már az első edzéseket is letudta. A legfrisebb hírek szerint szombaton lesznek a legideálisabbak a körülmények a kísérlethez, a futáshoz ugyanis 7 és 11 fok közötti hőmérséklet és minimális légmozgás lenne az optimális. Az INEOS közleménye szerint a rajt pontos időpontját – amely szombaton reggel 5 és 9 óra között lesz – csak a rekordkísérlet előestéjén, pénteken jelölik ki. Rio ötkarikás aranyérmesének kísérletét, az INEOS 1:59 Challenge-t a youtube-on és az Eurosporton is élőben lehet majd figyelemmel kísérni. 

Negyvenegy iramfutó segíti majd őt, akik szintén nem akárkik, összesen 55 olimpiai és világbajnoki érem tulajdonosai. Ők nem csak a kenyai tempóját biztosítják majd, hanem speciálisan kialakított aerodinamikai formációkban is elrejtik, hogy megvédjék a széltől. Az iramfutók körönként kétszer cserélődnek. Innivalót kerékpárokról adnak majd Kipchogénak, hogy megmentsék azt a néhány másodpercet is, amelyet egyébként elveszített volna, ha lelassul, és ha kulacsát frissítőállomásokon kellett volna felkapnia.

A Práterben kialakított pálya tökéletes állapotban várja az afrikai atlétát és segítőit. Egy kör 9,6 kilométer lesz, a kanyarokat pedig kissé bedöntötték, hogy a 34 éves kenyai ezzel is spórolhasson egy kis energiát - a számítások szerint ez a kis segítség körülbelül 13 másodpercet jelent majd a végelszámolásnál.

Kipchoge a 2017-es Nike Breaking2 projektben a monzai F1-es versenypályán próbálta áttörni a kétórás álomhatárt, akkor 2:00:25 óra alatt teljesítette a 42,195 kilométeres távot.

Szombaton, Bécsben jön az újabb próbálkozás.

Hozzászólások