Atlétika - Allyson Felix még mindig éhes a sikerre, és most már pontosan tudja, ki is ő valójában
Allyson Felix még mindig éhes a sikerre, és most már pontosan tudja, ki is ő valójában
Fotó: Europress/AFP

Allyson Felix még mindig éhes a sikerre, és most már pontosan tudja, ki is ő valójában

Kálmán LaciKálmán Laci
2020/03/10 14:47
Egy lelkész lányaként, egy veleszületetten szerény emberként, Allyson Felix nem a jutalmakat, az elismeréseket számolja, hanem azokat a dolgokat, melyekért köszönetet mondhat. Ennek megfelelően reagált, miután a tavalyi dohai világbajnokságon nyert egy újabb aranyérmet egy vadonatúj versenyszámban, a 4x400-as vegyesváltó tagjaként.

Ez volt Felix 12. vb-aranyérme, ami eggyel több, mint ahányat Usain Bolt szerzett. Az amerikai őszintén meglepődött, amikor közölték vele, hogy mit ért el.

"Sosem voltam az a fajta, aki számon tartja az ilyesmit. Igyekszem mindig arra koncentrálni, ami az én feladatom" - mondta Felix, aki egyébként hat aranyérmével a legeredményesebb atlétanő az olimpiák történetében. "Úgy vágtam neki a világbajnokságnak, hogy fogalmam sem volt semmiről, a sötétben tapogatóztam. A visszatérésemmel voltam elfoglalva, és igyekeztem folyamatosan fejlődni."

Már önmagában az, hogy kijutott a dohai világbajnokságra egy óriási győzelem volt a számára.

Legfontosabb célja, hogy ott legyen Tokióban, ami már az ötödik olimpiája lenne. Ezen az úton egy kitérő, egy nagyon fontos és boldog kitérő volt kislánya, Camryn születése. A terhessége és a szülés azonban nem volt zökkenőmentes, ugyanis a kislány sürgősségi császármetszéssel, koraszülöttként jött a világra 2018. november 28-án. Az ezt követő időszak is rendkívül kemény volt, hisz Camrynt gépekre és csövekre kötve még hetekig benntartották a kórházban. 

Amikor Felix újra edzésbe állt, komoly nehézségekkel kellett megküzdenie, a teste ugyanis nem mindig reagált úgy, mint ahogy ő azt várta volna. A 2019-es amerikai válogatón a hatodik helyen végzett, ami nem tette lehetővé a számára, hogy ott lehessen egyéniben a világbajnokságon. Azt azonban lehetővé tette, hogy a váltó tagjaként versenyezhessen Dohában. 

felix.jpg Fotó: Los Angeles Times

"Nagyon magasra tettem a lécet magammal szemben, úgyhogy azt reméltem, jobban fogok majd futni. Másrészt viszont rendkívül boldog voltam attól a fogadtatástól, amiben részesítettek. Nagyon megérintett az emberek figyelme, ahogy az is, hogy láttam rajtuk, pontosan értik, milyen nehéz éven mentem keresztül."

Felix szponzor nélkül versenyzett az amerikai válogatón, mivel korábban szakított a Nike-val. Csatlakozott ugyanis azokhoz a sportolónőkhöz, akik tiltakoztak a sportszergyártó cég, a szülési szabadságra ment nőket érintő politikája ellen. Azóta Felix aláírt az Athleta nevű céghez, és nemcsak, hogy hordja a termékeiket, de részt vesz a tervezés és az értékesítés folyamatában is.

"Az én értékrendem, és az ő küldetésük fedik egymást. A cél, hogy erősítsük a lányokat és a nőket. Mivel van egy kislányom, az ügy még inkább fontos a számomra. Úgy érzem, a megfelelő helyen vagyok, egy olyan helyen, melyről büszkén beszélhetek majd a lányomnak."

Felix eleinte ingázott Los Angeles és Detroit között, ahol a férje, a korábbi futó Kenneth Ferguson dolgozott. A család azonban nemrégiben Dél-Kaliforniába költözött, hogy minél könnyebbé és zökkenőmentesebbé tegyék a felkészülését a tokiói játékokra. Minden bizonnyal ez lesz az utolsó olimpia, amin részt vesz. Ahogy közeledik a pályafutása vége felé, kevés dolog van, amit bán, vagy amit másként csinált volna.

"A fiatalabb énem nem tudta volna jól kezelni azt, ahol most tartok. Eljutottam azonban oda, hogy hálás vagyok a nehéz pillanatokért, még a kőkemény elmúlt egy évért is. Felnőttem, rengeteget tanultam magamról, komoly teszteket álltam ki. Ott tartok, ahol tartanom kell. Magabiztos vagyok, de még mindig éhes a sikerre, és már pontosan tudom, ki is vagyok."

felix 2.jpg Fotó: Los Angeles Times

Nem sokkal a dohai aranyérem után, egy másik amerikai sportoló nagyság, Simone Biles is felállított egy rekordot. Megszerezte 24. érmét a stuttgarti tornász világbajnokságon. Felix gratulált a teljesítményhez, és elmondta, szerinte mennyire jó most sportolónőnek lenni.

"Persze remélem, jönnek még jobb időszakok is, de ez most egy fontos pillanat. Annyi minden történik most, a focicsapat győzelme, Simone sikere, egyre inkább érződik, hogy hallatjuk a hangunkat és egyre erősebbek vagyunk. Ez azt jelenti, hogy a következő nemzedékre még ennél is jobb idők várnak majd."

Los Angeles Times

Hozzászólások