Atlétika - A világcsúcstartó a London Marathonon is utolérhetetlen volt
A világcsúcstartó a London Marathonon is utolérhetetlen volt
Fotó: Europress/AFP

A világcsúcstartó a London Marathonon is utolérhetetlen volt

HosszabbitásHosszabbitás
2019/04/28 21:34
Az esélyeknek megfelelően a világcsúcstartó kenyai Eliud Kipchoge diadalmaskodott a férfiak között a vasárnap rendezett London Marathonon, amelyen minden idők második legjobb eredményével védte meg címét és a negyedik sikerét aratta a brit fővárosban, ami rekord.

A mezőny a hagyományoknak megfelelően bombaerős volt idén is, ott volt a rajtnál többek között a pályán négyszeres ötkarikás aranyérmes hazai Mohamed Farah is, ám a klasszikus táv olimpiai címvédője nem hagyott kétséget afelől, hogy ő nyeri meg a versenyt.

Kipchoge a rajttól az élre állt, csak az etióp Mosinet Geremew és Mule Wasihun tudta tartani vele a lépést, az utolsó két kilométert azonban már ők sem bírták. A győzelmet 2:02:37 órás versenycsúccsal szerezte meg, ami 58 másodperccel marad el a tavaly szeptemberben Berlinben felállított világrekordjától. Mögötte Geremew 18, Wasihun pedig 39 másodperces hátránnyal ért célba. Farah több mint két perccel lemaradva az ötödik lett.

A 34 éves kenyai atléta ismét bizonyította, hogy kiemelkedik a maratonisták mezőnyéből, 2013-as debütálása óta ez volt a 12. versenye, s a 11. sikere. Egyedül második maratoniján, 2013-ban Berlinben nem tudott nyerni, akkor második lett.

A nőknél nem érvényesült a papírforma, ugyanis a háromszoros londoni győztes, kenyai Mary Keitany erős kezdés után visszaesett, s végül csak ötödikként ért célba. A győzelmet honfitársa, Brigid Kosgei szerezte meg nagyszerű futással. A tavaly Chicagóban győztes, Londonban második 25 éves futó 2:18:20 órás egyéni rekorddal győzött, óriási fölénnyel, a második, szintén kenyai Vivian Cheruyiotot közel két perccel utasította maga mögé.

MTI

Eredmények:

férfiak:
1. Eliud Kipchoge (kenyai) 2:02:37 óra
2. Mosinet Geremew (etióp) 2:02:55
3. Mule Wasihun (etióp) 2:03:16

nők:
1. Brigid Kosgei (kenyai) 2:18:20 óra
2. Vivian Cheruiyot (kenyai) 2:20:14
3. Roza Dereje (etióp) 2:20:51
Hozzászólások