Asztalitenisz - Tokiói kvótát szerzett a magyar női válogatott
Tokiói kvótát szerzett a magyar női válogatott
Fotó: http://moatsz.hu/

Tokiói kvótát szerzett a magyar női válogatott

HosszabbitásHosszabbitás
2020/01/23 20:36
A magyar női válogatott 3-1-re legyőzte csütörtökön a házigazda portugálokat az asztaliteniszezők csapat olimpiai kvalifikációs versenyén, Gondomarban, ezzel kvótát szerzett a nyári, tokiói játékokra.

Ez az első alkalom, hogy Magyarország csapatban is kvalifikálta magát az olimpiára.

A hetedik helyen kiemelt válogatott - Madarász Dóra, Pergel Szandra, Fazekas Mária összeállításban - szerdán 3-0-ra nyert a horvátok ellen, majd a kvótáról döntő csütörtöki csoportdöntőben szenzációs játékkal verte a 13.-ként rangsorolt hazaiakat, akiknél csak honosított kínai játékosok szerepeltek.

A három főre szóló csapatkvóta azt jelenti, hogy Magyarország egyesben is indíthat majd két asztaliteniszezőt az olimpia női versenyében.

A portugáliai tornán mindkét nemnél kilenc ötkarikás indulási jog talál gazdára. A résztvevőket nyolc csoportba sorsolták, ezekben elődöntő-döntő rendszerben rendezik a összecsapásokat, és a nyolc csoportgyőztes szerez kvótát.

Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány szerdán azt ígérte a portugálokkal kapcsolatban, hogy "nekik megyünk", és hogy nem a levegőbe beszélt, azt a Budaörs összeszokott kettőse, Pergel Szandra és Fazekas Mária már az első, páros meccsen bizonyította. A magyarok végig remekül játszottak, mindössze egy szettet vesztettek Xue Luo és Jieni Shao ellen, az utolsó játszmában remek taktikával kényszerítették térdre az ellenfelet.

A világranglistán 64. Madarász Dórára várt a feladat, hogy az első egyes találkozón bravúrral megduplázza a magyarok előnyét, a tavalyi, minszki Európa Játékok bajnoka, a 2016-os budapesti Eb ezüstérmese, Fu Yu (41.) várt rá. Az első szett gyorsan a riválisé lett, ezután azonban Madarász egyre jobban elkapta a fonalat, és a nyolcadik játszmalabdáját értékesítve sikerült egyenlítenie. A harmadik felvonástól aztán már szinte csak ő volt az asztalnál, pontos, gyors játékával egyre jobban elbizonytalanította Yut, aki végül megadta magát.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyar válogatott egy sikerre került a tokiói részvételtől.

A párharc harmadik mérkőzésén Pergel (71.) és Shao (66.) nézett egymással ismét farkasszemet. A magyar asztaliteniszező 0-2 után hatalmas küzdelem árán szépített ugyan, de összességében nem tudott mit kezdeni a kellemetlen, már-már pimasz stílusú ellenféllel, aki az egész meccsen egy védhetetlen szervát alkalmazott, s ez döntőnek bizonyult.

A portugál szépítést követően ismét Madarász lépett az asztalhoz, újabb vetélytársát, Luót a 420. helyen jegyzi a nemzetközi szövetség, de ez nem igazán tükrözi a valós tudását. Az első játszmát meg is nyerte, a folytatásban pedig óriási küzdelem alakult ki. A döntő szettben Madarász szinte eksztázisban harcolt, mögötte a társak pedig ugyanígy bíztatták őt, és ennek meg is lett az eredménye: előbb 6-1-re, majd 9-5-re, végül 10-7-re vezetett, s az utolsó pontot is sikerült beütnie, ami után örömében a földre borult.

A csarnokban síri csönd uralkodott a portugálok kudarca után, ezt csak a magyarok örömujjongása törte meg, akik könnyeikkel küszködve, "kicsi a rakással" ünnepelték a diadalt.

A Porto melletti Gondomarban 34 férfi és 30 női csapat küzd meg a tokiói részvétel jogáért. A kilencedik indulási jog a verseny második szakaszában, a vigaszágon talál gazdára, ezen a nyolc csoport fináléjának vesztesei vehetnek részt, és itt csak a végső győztes örülhet.

A magyar férfiválogatott csütörtökön 3-0-ra megverte a fehéroroszokat, és a pénteki csoportdöntőben a harmadik helyen kiemelt svédekkel találkozik a tokiói kvótáért.

MTI

Eredmények, nők csoportdöntő:
Magyarország-Portugália 3-1
Hozzászólások