Asztalitenisz - Nem jutott döntőbe a női címvédő egyesben
Nem jutott döntőbe a női címvédő egyesben
Fotó: Europress/AFP

Nem jutott döntőbe a női címvédő egyesben

HosszabbitásHosszabbitás
2019/04/26 12:28

 A kétszeres címvédő, világelső kínai Ting Ning meglepetésre nem jutott be a fináléba női egyesben a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, miután a péntek délelőtti elődöntőben ritkán látható összeomlás után hat szettben kikapott honfitársától, Liu Si-ventől.

A világranglista vezetője jól kezdte a mérkőzést, az első két játszmát viszonylag simán megnyerte, ezután azonban riválisa vette át az irányítást, s ugyanilyen simán egyenlített. Ting Ning a folytatásban sem találta a ritmust, sőt teljesen elvesztette a fonalat olyannyira, hogy az ötödik szettben pontot sem szerzett, ilyen talán még soha nem fordult elő vele pályafutása során.

Szurkolói várták ugyan a fordulatot, de az nem jött, a világelső az utolsó szettben is alárendelt szerepet játszott, csupán két pontot tudott gyűjteni, ezzel kiesett, s így elszalasztotta az esélyt arra, hogy ő lehessen a kínai asztaliteniszsport első négyszeres egyéni világbajnoka. Korábban 2011-ben, 2015-ben és 2017-ben is ő nyert.

Liu Si-ven 2013-ban és 2015-ben döntőt játszhatott, de mindkétszer kikapott, szombaton azonban ismét megpróbálhatja megszerezni az aranyérmet.

"A harmadik játszmától kezdve Liu Si-ven támadásban és védekezésben is magas színvonalon játszott, a sebessége is szuper gyors volt, nagy nyomás alá helyezett. Egyszerűen nem tudtam lelassítani. Próbáltam én is gyorsítani, de azzal csak azt értem el, hogy ő még gyorsabb lett. Ahogy megérezte a meccs ritmusát, egyre nyugodtabban és lazábban játszott" - mondta ellenfeléről Ting Ning.

A másik ágon érvényesült a papírforma, a második helyen kiemelt Csen Meng négy játszmában nyert az ugyancsak kínai Vang Man-jü ellen.

A női egyes fináléjában 1995 óta csak kínai asztaliteniszezők szerepelnek.


Eredmények:

női egyes, elődöntő:

Liu Si-ven (kínai, 4.) - Ting Ning (kínai, 1.) 4-2 (-6, -9, 5, 5, 0, 2)ó
Csen Meng (kínai, 2.) - Vang Man-jü (kínai, 3.) 4-0 (5, 7, 5, 8)

A vesztesek bronzérmesként zárják a vb-t.

később:
férfi egyes, negyeddöntő:

Ma Lung (kínai, 11.) - Lin Kao-jüan (kínai, 3.) 12.00
Liang Csing-kun (kínai, 9.) - Niva Koki (japán, 8.) 13.00
Mattias Falck (svéd, 16.) - Simon Gauzy (francia, 29.) 18.00
An Dzse Hjun (dél-koreai) - Dzsang Vu Dzsin (dél-koreai, 10.) 19.00

vegyes páros, döntő:

Josimura Maharu, Isikava Kaszumi (japán, 2.)-Hszü Hszin, Liu Si-ven (kínai, 3.) 14.00

férfi páros, elődöntő:

Ma Lung, Vang Csu-csin (kínai, 18.) - Liang Csing-kun, Lin Kao-jüan (kínai, 8.) 20.00
Ovidiu Ionescu, Alvaro Robles (román, spanyol, 7.)-Tiago Apolonia, Joao Monteiro (portugál) 21.00

Hozzászólások